2017. május 13., szombat

Hogy vagyok

Amikor elkezdten ezt a blogot, szomorú voltam és magányos.
Biztosan nem a blog tehet róla, de amióta van, azóta folyamatos pörgés az életem. Nem telik el úgy nap, hogy unatkoznék, vagy totális szomorúságba süppedve gyászolnám a lét elviselhetetlen könnyűségét. Nincs időm semmire, még emailt írni sem. Ez egyrészről nagyon jó, másrészről roppant fárasztó. 

A minap pl elaludtam a munkahelyemen, olyannyira, hogy késett miattam egy előadás. Szó se róla, jót aludtam. Kaptam egy (kettő!) szóbeli irgumburgomot. (Mondjuk a másodikhoz járt szemöldök összehúzás is, mert ugyan a rocker főnököm adta mindkettőt, de a másodikat a nagyfőmufti küldte, és ahhoz járt.)

Nem értem, hogyan lehetett, hogy pár hónappal ezelőtt még egésznapos programnak számított az alvás, most pedig ha éjjelente megvan a hat óra, akkor nagyon nagyon örülök.

Elköltöztünk. Ladó oda, én ide. Semmivel sem látom kevesebbet, Kistutajos is aludt már nálam, és hát, ha nincs is meg minden bútorom, ez a lakás csúcsszuper lesz! Tökéletesen déli tájolású, egész nap beragyog a nap a nappaliba. A hálószobám nyugatra néz, a konyhám keletre, északra meg maximum a wc szellőzője, ugyhogy szépen védve vagyok a hideg szelektől. Már van függönyöm, beszereletlen konyhabútorom, felrakatlan járólapom, kék kanapém, Buksinak kutyaágy. Szeptemberre minden a helyére kerül. Nem megy gyorsabban, de nem bánom. 

Végülis. Most minden rendben van.