Hogyan lettem nőies?

Ez azért téma, mert idén leszek 28 éves, és kb két éve folyik a nőiességemért való küzdelem. És most érzem azt, hogy végre, igazi, ízig-vérig nőies nő lettem, hogy megtaláltam a helyem nőként, hogy tudom, mikor kell csak simán megköszönni a bókokat, mikor kell elfogadni a férfiak segítségét, előzékenységét.

A dolog (mint minden) gyerekkorban csesződött el. Bátyám van, az ő levetett ruháiban jártam, az ő játékaival játszottam (autók és plüssök), fociztam, ipiapacsoztam, bunkert építettem és bogáncsháborúztam titkos térképeket rajzolva. Anyám gyenge próbálkozásait a szoknyahordással kapcsolatban hamar visszavertem. Eleinte hisztivel, aztán add csak rám, ezt a kis csinos sárga ruhácskát, fél óra múlva dobhatod majd ki, úgy összekoszolom neked a padláson viselkedéssel. A békákat úgy cirógattam, mint a kislányok a kiscicákat szokták, de mogfogtam a gőtét és a siklót is (bár ez utóbbi fene büdös levet ereszt, ha az ember hozzányúl). Összesen két babát kaptam amire emlékszem. Az egyik fehérbőrű volt, és becsukta a szemét, ha lefektette az ember. A másik _néger_ baba volt, és akkoriban ez a szó nem számított káromkodásnak. Ez az afrikai baba megúszta, a különleges bőrszíne miatt mehetett a plüssökkel iskolába (amit a zongora alatt rendeztem be), viszont a szemecsukós alvósbaba olló alá került. Felvágtam a koponyáját. (A szüleim bepánikoltak, hogy pszichopata vagyok, el is vittek gondosan gyerekpszichológushoz, aki nem csinált mást, mint megkérdezte, miért vágtam fel a baba fejét. Mire elmondtam őszintén, hogy baromira érdekelt, hogy mitől csukódik a szeme, mert engem nem vernek át, ez csak egy baba. Bölcs ember volt az a pszichonéni, megállapította, hogy mindössze kíváncsi vagyok.)

Szóval ilyen gyerekkorral lettem én kamasz. 14 évesen megállapítottam, hogy nőnek lenni szívás, menstruálunk, útban van a mellünk, és szülni is nekünk kell, csupa szar dolog. A fizikai határokat megpróbáltam semmibe venni. Találkoztam az ideológiával, úgy is, mint feminizmus, és teljesen azt gondoltam, hogy ez az, ez nekem való! Én is vagyok olyan okos, ügyes, bátor és erős (!! kacckacc !!), mint bármelyik fiú. Persze, akkor egy kicsit daginak számítottam a magam 50 kg-jával, most 42 vagyok, és az alacsonyságomhoz ez az optimális.

Na mindegy, a nagy feminizmusomnak az lett a vége, hogy fűkaszáltam, vakoltam és traktort vezettem. Aztán persze fizikailag ezeket mind éppenhogycsak túléltem. Nem értettem, hogy mi a baj velem. Voltak pasik, jöttek és mentek, mindegyiket tugyimutyiztam, mert hozzám képest azok voltak.

Aztán lettek barátnőim. Vándor életet kezdtem élni, és egyre több olyan lánnyal találkoztam, akik okosan tudták vegyíteni a nőiséget a vagánysággal. Ez bejött. Akkor még csak megfigyeltem, és csodáltam őket. És persze folyamatosan rosszul éreztem magam a bőrömben, hogy én sose leszek igazi nő, mert nekem a magassarkúk felérnek egy középkori kínzással.

És akkor Esztivel örök szerelembe estem. A fülbevalókkal kezdődött minden. Aztán sorra jöttek a színes-illatos ruhák, körömlakkok, hajcsatok, kaják és álmok. És szépen a szürke egér rájött, hogy nem kell mindenben lekörözni a fiúkat. Mert mi olyat tudunk, amit a fiúk nem: szépnek lenni.

Ma a munkahelyemen vettem egy doboz vaníliafagyit, málnát, étcsokit, fahéjat. És készítettem jegeskávét. És sürögtem a kis szoknyámban fel és alá, kínálgattam a kollégákat, és készítettem nekik is. És akkor egyszer csak szívenlegyintett, hogy jé, nő lettem. Jól érzem magam szoknyában, örömmel készítek finomságokat, majd mosogatok magunk után, és teszem a dolgom. És a fáradtság miatt ma elmaradt a fülbevaló, de helyette van mosolyom, ami őszinte.

Óriási fejlődés van mögöttem, és még mindig van hová. De azt hiszem, ez nagyon megmutatja, hogy az indok, hogy "mert gyerekkoromban" csak addig jó kifogás, amíg az ember a hibát keresi. Utána már nem indok, csak egy jó sztori.

Bók

Életem legcukibb, érdek nélküli bókját kaptam az imént, egy 60 év körüli hölgytől:

A győri színházban dolgozom jelmeztervezőként, tehát nekem elhiheti: magának fantasztikus, balettáncos alakja van!

:)

Kár, hogy nekem csak a vándorcirkusz jutott. :)

Don't cry over spilt milk

Éjszakás vagyok. Alhattam volna majdnem négy órát, de nem jött össze. Túl azon, hogy rohadt meleg volt nyitott ablaknál is, a szentivánéji buli hangjai, majd egy óriási tüzijáték miatt.

Gondoltam, ezek után megérdemlek egy bomba kávét előadás előtt. (Meg amúgyis. Kávé.)

Na, és alig hörpöltem bele, leszakadt az ég, villámokkal, ahogy kell. Örültem neki, ma nem én vagyok a mókamester, csak másodhegedűs vagyok a porondon. Tehát, élvezem a hűvöset, megázás nélkül.

Komótosan ballagtam a színpad felé, szél és esővédett ösvényen, amikor homlokon csapott a felismerés, hogy az ablakok tárva nyitva vannak, és, hogy beázik minden. Na hiszen, ennél vizesebb már nem lesz, gondoltam, ugyhogy nem éppen kapkodva, de nekiindultam ablakokat csukogatni.

És ezen művelet közben kiborítottam, az aligszürcsölt majd' három deci kávém.

Ott csordogált, végig a porondon, én meg néztem az egyre növekvő barna foltot a padlón, és nem tudtam mást tenni, csak diszkréten káromkodtam.

Fene egye meg a nyitott ablakok viszonyát a szakadó esővel.

Filmek

Természetesen romantikus vígjátékokat nézek vég nélkül, fagyit kanalazva, vagy sárgadinnyét. (Ez utóbbit felkockázva, de ez részletkérdés.)

A megnézett négy filmből kettő említésre méltó. (Jo, a negyedikbe belealudtam.)

Az első, a Maggie terve volt, had ne mondjam, betalált, mint ilyenkor kb minden romantikus film. Szerintem am ez a film, nem is romantikus, sokkal inkább tragikomédia, vagy nem tudom, mindenesetre nem a romantikára fekteti a hangsúlyt.

A sztori, hogy egy harmincas évei elején járó csaj, Maggie mindenáron gyereket szeretne. Olyannyira, hogy még az inszeminációra is összeszedi a pénzt, lesz ami lesz alapon. Talál is egy hibbant, uborkaárus exmatematikus srácot donornak, akit a főiskoláról ismer. A sejteket is megkapja, csak közben beleszeret egy kétgyermekes házas egyetemi tanárba, aki regényt ír, és akinek látszólag katasztrófális a házassága. A pasas is beleszeret a csajba, elválik, gyerekük lesz, happyend. Helyett. Maggie meggyőződése, hogy a pasi mellette teljesen kibontakoztathatja a tehettségét, a valóságban azonban kiderül, hogy a fickó csak a volt házasságában kapta az ihletet. Már két éves a közös gyerekük, amikor Maggie rádöbben, hogy a házassága csődbe ment, és a legjobb lenne visszaadni a férjét az exfeleségnek. Azt is kitalálja, hogyan adja vissza, beavatja az exnejet is, stbstb. A film végén kiderül, hogy az lett volna a legjobb, ha hagyja a dolgokat a saját medrükben folyni.

Annyi "aha" érzésem volt a film alatt, hogy felsorolni is alig lehet. Ahogyan a csaj bánik az előző házasságbeli gyerekekkel (Kistutajos), akik semmi figyelmet sem kapnak a szüleiktől. Egészen addig a pontig, hogy vissza szeretném adni az exnejnek. Mert ugyanazt érzem, amit egy ponton a főszereplő. Hogy Ladónak AZ kell. Attól lesz ő Ő. Az kell neki, hogy szenvedjen, hogy hazudjanak neki, hogy jobbnak érezhesse magát az exénél, vagy nem is tudom. Borzasztó.

A másik film, amit gyakorlatilag végigbőgtem, pedig se a sztori, se a film jellege nem indokolja, az a Nászajánlat volt.
A sztori snassz, egy egoista főnökasszonynak kell a vízum, ezért megzsarolja a tikárát, hogy vegye feleségül. Alapvetően vicces, könnyű kis film, viszont, ami miatt mégis végigbömböltem, az A Család (így nagybetűvel) szerepe, illetve annak hiánya. Ladó családja (egyetlen tesó kivételével) elég jól befogadott. Pl. legutóbb az apukája meghívott engem és a szüleim, hogy szeretné megismerni őket, menjünk el hozzájuk Siófokra. Annyira jól esett ez nekem, hogy arra nincsenek szavak. Sajnos, pont közbejött, hogy akkor mi most szakítunk.

És ez az igazi oka a szakításnak. Hogy én családot szeretnék, férjet, gyereket. Egy olyan összetartó egységet, amim nekem soha nem volt, akikre mindig lehet számítani, és akik mindig számíthatnak rám. Közös reggeliket az ágyban, közös ebédet és vacsorát. Társasjátékot, családi korizást és grillpartit a kertben.

Ladó mondja, hogy azért ők ilyenek, és nagyon nagyra van a családjával, de a valóság az, hogy ők csak attól család, hogy sokan vannak. Igazából a 15 (szűk!) családi körből sztem csak ketten számíthatnak igazán egymásra, habár az utóbbi időben megállapítottuk, hogy azért itt is vannak határok. És igen, amikor baj van, számíthatnak egymásra, de én nem azt akarom, hogy a bajban, hanem hogy akkor is, amikor nincsen baj.  A szürke hétköznapokban is azt szeretném, ha színes folt lenne A Család, ahová az ember munka után hazatér. Ahol hazavárják. Vagy egyáltalán: ahol várják.

Nem sírni

Az akkor van, ha Buksihoz szorosan hozzábújok. Általában negyed óráig tart, amíg megnyugszom.

Tömegével jönnek az emlékek. És nem is az fáj, hanem, hogy fel kell ébredni, hogy hahó, nincs közös cél. Hogy az összes szeretlek ebben a pillanatban hazugsággá válik. 

Semmit sem gyűlölök jobban a hazugságnál.

Buksi mindenért kárpótol. Egy hete még simán otthagyott, és átballagott a helyére, ha melege volt, vagy sokat forgolódtam. Most állja a bújást, a zokogásos rázkódást, a csatakosra izzadásomat. Fújtat, mint egy gőzmozdony, melge van tőlem, de el nem menne mellőlem a világ összes tepertőjéért sem. Most volt két teljes szabadnapom, mást se csináltam, csak ölelgettem őt.

Köztes időkben a netet bújom, milyen túlélési tippek vannak. Hát az idő. Tudományosan bizonyították, hogy szakításkor az agy ugyanazon területe aktiválódik, mint a rózsaszín ködös időkben, csak emellé fájdalom is társul. Ugyh annyit legalább tudok, hogy ez normális, hogy vele akarok lenni, hogy vissza akarom csinálni. De ez elmúlik, idővel el ia tompul az egész, ugyhogy van remény, megmaradok. Ez tuti.

Már csak az a kérdés, hogy hová lesz az a sok jó érzés, az a rengeteg szeretet, amit az ember érzett egyszer? 

Dömdödöm tudta, mit beszél.

(Ha nem lenne elég a lelki szarság, a konyhámban feljött a Ladó által letett járólap. Persze nekem ez is azt mutatja, hogy ennek itt kellett vége lennie, nem szeretetből csinálta, persze, hogy szétesik az egész.)

Nem megy

Én nem tudok Ladó nélkül élni.

Szar ügy.

Magánügy.

Pótol

Az elmúlt heteket (hónapot) nem tudom bepótolni, sem írásban, sem energiában, de azért néhány morzsát ideteszek. Főleg magam miatt, ha egyszer Alzheimeres lennék, hátha akad valaki, aki elmeséli az emlékeim. (Egy morbid állat vagyok, tudom.)

• Voltunk A Lányokkal és a kuttyokkal Zebegényben. Épp kezdtem elfelejteni, milyen érzés, ha az embernek vannak barátai. Szerencsére emlékeztettek rá.
  
• Jártam Prof. Dr. Ladó Ákosnál az új házában, segíteni rendbetenni. Szecessziós stílus, üvegterasz, meselak. Szerettem.
  
• Voltam Luca esküvőjén. Minden percét élveztem, csupa kedves emberrel találkoztam, fröccsöztem, és örültem Luca boldogságának.
  
• Strandoltunk. Kistutajossal össze vagyunk nőve. Leszedtük Ladó felsőjét, mert fázott a testünk, és ketten belebújva melengettük egymást. (Ugyanitt: ez szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy miért nem tudok kilépni ebből az egészből. Nem egy, hanem két kötődés ez, amiből jelen pillanatban a kisfiúhoz való viszonyom sokkal szorosabb.)
  
• Kaptam a főnökömtől egy nemmegérdemelt pirospontot. #Ilovemyjob (fotó nincs, szakmai titok :))
• Voltunk Ladó apukájánál Siófokon. Hazafelé beugrottunk a földvári és a fonyódi kutyastrandra. Egy szavazatot leteszek fonyódnak, sokkal nagyobb a tér, emiatt szabadabb a mozgás, nincsenek a gazdik-ebek egymás nyakán.
  
  
  
  
• Buksinak kiváló humora van. Egy szörnyű napon Jedinek öltözött, amit egy piros lámpánál vettem észre a visszapillantó tükörben.
  
• Szörnyen para: egy vendég megtalált a lakásomon, és hagyott nekem egy levelet, miszerint találkozni szeretne velem. Áprilisban volt egy előadásunkon, és tetszettem neki, blablabla. Basszus április óta nyomozta a nevem és a címem? Ja, am ez nem lenne annyira necces (de!), ha postára adta volna, de nem, ott járt, személyesen dobta bele a postaládámba. A hideg kiráz tőle. Abban reménykedem, hogy lehet, hogy valamelyik kollégám hülyül csak, nem reagálok, hátha ennyiben marad. (Jó, azt is elismerem, hogy kamaszkoromban túl sok krimit olvastam, de hát na, akkor is fujj.)
• Kinéztem egy házat, amit meg tudnék venni (hitelből persze). Augusztusra tettem az ügyet. Júliusban jön a burkoló (óriási stresszforrás, utálom az egészet), fát kell vennem télre, ennyi bőven sok gond egy hónapra.
• Az egyetlen víg, ami életben tart, hogy jönnek A Lányok hozzám, szülinapozunk, kutyázunk, örülünk egymásnak.

Szakítani

Talán lezárul ez a dolog Ladóval.

Felismertem a lelki mechanizmusokat, amivel vissza-visszaránt, pedig nem jutunk előre, ugyanazokat a köröket futjuk.

A munkahelyi sírás a legrosszabb, főleg, hogy most nagyon sokat vállaltam.

Túl leszek ezen is.

Jöhet egy újabb kihívás. (Mondjuk egy házikó? :))

Folyt. Köv.