2018. február 8., csütörtök

Okulj tinó

Kár volt tegnap vagánykodni ezzel a hóhányással. Most úgy közlekedem az izomláztól, mint egy kivénhedt, reumás lajhár. Mondjuk szerintem egy lajhár annyival jobb jellem, hogy nem nyavalyog.

A balesetemmel kapcsolatos lélekutazásról nem írtam még, pedig nagyon felforgatott, szó szerint és átvitt értelemben is.

Volt az a végtelennek tűnő három perc, amíg az autóm a világgal ellentétes nézőpontot képviselt, én meg benne egy harmadik szemszögből szemléltem a dolgokat, nos, abban a három percben változott meg minden, ami eddig meghatározott engem. Mint amikor egy film úgy ábrázol tudathasadást/megvilágosodást, hogy a kamera ráfókuszál a főhős íriszére, kitágult pupillájára, majd egyetlen másodpercben levetít harminc képkockát. Azóta próbálom szavakkal leírni a villanást, de ehhez még gyakorolnom kell az önkifejezést.

A legfeltűnőbb változás a viselkedésemben jelenik meg, ezt mondjuk mások is észrevették, aztán amit csak én érzek, az a hangulatomon mutatkozó általános jókedv, illetve harmadikként, hogy megváltozott a dolgok prioritása. Például a cirkusszal kapcsolatban.

Talán többször mondtam, hogy imádom a munkahelyem, a kollégáim, szeretek bejárni dolgozni, jó a hangulat bent, és a kötelező munkaundoromvan hisztin kívül, akár nyugdíjjas koromig is ellébecolhatnék itt. Merthogy jól fizet és kényelmes. De.

Én nem akarom ezt csinálni halálomig.

Nem akarom, hogy ennyi legyek a világban, hogy a nekrológom így szóljon, hogy Szabó Adél, meghalt 70 évesen, élt kb. néhány hónapot, a fennmaradó időben aludt, cirkuszban dolgozott és Szuper Máriózott szívből szeretett fogadott fiával, Ladó Somával. 

Persze szakmailag nem tudom, mibe foghatnék, így, közel 29 évesen. Amikor lehetett volna tanulni, nem tehettem meg, fel kellett nőni, dolgozni, etetni a számat. Amióta meg dolgozom, nem marad energia tanulni, a németet azért gyűröm, önszorgalomlustaságból. 

Azt hiszem körülnézek a munkaerőpiacon, újraírom a CV-met, és felajánlom szolgálataimat bárkinek, aki tud nekem adni valami újat. Csak nyerhetek a dolgon.

Na jó, azért nem bárkinek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése