D vitamintól az outfittig

 Szerintetek a tavalyról maradt D vitamin meg tud romlani? Márciusban már nagyokat napozunk, sokat vagyunk kint ezért akkor abba szoktam hagyni a szedését, és csak akkor kezdjük újra, amikor már rendesen hányingerem van a sötétségtől. És most, ahogy elővettem (rágótabletta), kicsit fura volt az állaga. Az íze nem volt rossz, de nem tudom, nem ilyen szokott lenni szerintem. A doboza szerint 2025ig felhasználható és úgy tároltam, ahogy elő van írva, szóval érdekes.

Az történt, hogy én kedden megírtam a búcsúposztot a blognovembertől, mert egész nap azt hittem, hogy harmincadika van. Szerdán rájöttem, hogy baromira nem, de olyan sok feladatom volt, hogy se olvasni, se írni nem jutott időm, így aztán csak legyintettem magamra. Ezt a kihívást már sokkal korábban elbuktam. Azért megjegyezném, hogy (főleg az elején) nagyon élveztem írni, kiderült, hogy milyen nagyon hiányzott már az írás. Olvasni pedig ezerszer és még egyszer annyiszor jobb volt, mert eddig is nagyon szerettem olvasni a posztokat, de most ezután a hónap után kicsit olyan érzésem van, mintha sok-sok jófej unokatesóval bővült volna a családom. Köszi Dolly és Adri az ötletet, akkor is, ha íróként egy csődtömegként teljesítettem. :D Sajnálom, hogy Lujza nem tért vissza közénk, sokat gondoltam rá, remélem, hogy jól van. Bezzeg is egy szomorú hiányfolt, a mai napig látom a statisztikákban, hogy tőle még mindig milyen sok látogatóm van (vagy ugyanaz a személy, naponta többször), küldök neki(k) egy nagy ölelést, a szomorúságban öröm, hogy vagyunk itt, akik még gondolnak rá.

Kicsit lemaradtam az olvasásokkal is ebben a két (három?) napban, de Dolly tegnapi posztjáról (sminkelés és kendős lányok) egy mém jutott eszembe, amit ide mindjárt kiteszek. Ezekben a blogokban azt is nagyon szeretem, hogy annyira különböző életünk van, mégis, szinte mindenkivel van valami egyezés, valami rokon, nemcsak Dollyval, Pitykegombával, E.D.-vel, Micivel, és sorolhatnám az oldalsávot, meg azokat is, akik valamilyen oknál fogva nem kerültek oda. Egy érzés, egy hangulat, a dolgokról való gondolkodás, az emberi esendőségünk, a szép dolgok szeretete, millió dolog, amiket érzünk, gondolunk vagy tapasztaltunk valamikor szépen összeszövi a sorsunkat, anélkül, hogy valaha találkoznánk személyesen. Szerintem ez az élet igazi mágiája, kifürkészhetetlenül szép és a hasonlóságok ellenére mindannyiunkban egyedi. Abba is hagyom az ömlengést, igazából csak azt akartam írni, hogy hálás vagyok mindenkinek az összes leírt szóért, lefotózott képért.

És akkor rátérek arra, amit eredetileg kommentben szerettem volna leírni, de olyan hosszú és körülményes lett volna elmesélni, hogy inkább külön posztot írok.

Íme:

Forrás: valahonnan az instagram mélyebb bugyraiból, sajnálom, már nem tudom megjelölni a pontos forrást

Ilyen vagyok, fogalmam sincs, hogyan kellene szépnek és csinosnak lenni, az össz sminkkészletem kimerül egy szempillaspirál-szempillapödörítő eszközből, pedig nekem is van (volna) arra igényem, hogy szép legyek. Ennél is rosszabb, hogy úgy érzem, nem tudok jól öltözködni. Persze, mondhatjuk, hogy egy átlagos vidéki magyarhoz képest kicsit talán jobban igyekszem odafigyelni, hogy mi passzol mihez, de azért a kényelem és praktikum mindig első helyen lesz nálam. Könnyű volt az idei év, tavasszal lett egy komplett munkás szettem struccos munkaruhából, egyforma pólókkal, rövid és hosszú nadrággal, dzsekivel, cipővel. Nem kellett gondolkodnom, hogy mit vegyek fel, csak belebújtam a soron következő tiszta ruhába, és mehetett a munka. Sokszor bementem a városba abban is, nem érdekelt, hogy ki mit gondolt, de most megint problémának élem meg, hogy kitaláljam reggel, hogy mibe menjek az emberek közé, irodai környezetbe. Egyelőre farmer-felső-pulcsi egysíkú outfittben tolom, mert eleve lejutni a hegyről nem magassarkúban fogok, és a benti cipőm is most egy sportcipő, de kényelmetlenül érzem magam a bőrömben, úgy érzem, jó lenne kicsit igényesebb formát ölteni. A héten egyik nap szoknyában voltam, mintás harisnyával, hát már attól tök jó kedvem volt, de őszintén a benti cipőm nem igazán passzolt hozzá, még ha bakanccsal jól is állt, viszont azt képtelenségnek érzem, hogy bakancsban toljam le a munkanapot. Na, luxusproblémáim vannak, ahogy egy volt kolléganőm mondaná.

Abba is hagyom, mert nem azt terveztem, hogy erről fogok itt hisztizni, csak elragadott a hév (bocsi). 

Szeretnék egy hollót (vagy kb bármilyen madarat) állandó kiegészítőnek a vállamra. Attól fogva mindig tökéletes outfittem lenne.