Nagyon meg voltam elégedve magammal - már ami a blogolást illeti.Úgy terveztem, hogy szerdán nem, de csütörtökön, vagy legkésőbb pénteken jelentkezem az idei káposztagyalulós poszttal, mellé egy kis gesztenyesütéssel.
Aztán nem tudom, belépett a merkúr a retrogádba? Fene se tudja, nemhogy az írással, az olvasással is le vagyok maradva. De azért előbb utóbb lesznek üres óráim és behozom a lemaradást.
Mert az történt, hogy szerdán reggel Bikfic brutálisan betaknyosodott. Szeptember óta voltak neki ilyen hullámai, szedett is rá egyszer antibiotikumot, de azért többé kevésbé normálisan működött. Eleve nehéz volt észrevenni (még az antibiotikum előtt), hogy taknyos, mert okosan lenyalta magának (khm, igen, a kutyatartás gusztusos oldala), de aznap reggel lehetetlen volt nem észrevenni, hogy gáz van. Annyira gáz volt, hogy délutánra már a szeme is bedagadt (nem tudom, hogy csinálta), enyhe pánikban hívtam a körzeti állatorvost, hogy ugyan tudom, hogy nem rendel ma, de ennek a tacskónak eléggé kampec, ha nem ad rá valamit. Persze, vigyem csak be, hat után megnézi. Megnézte, lázas volt, ez van, idős már, gyenge immunrendszer, megfázik, aztán rászed még valami bacit, ez csak egy kis takony. Semmi baj. De azért egy pár napig esténként találkozgassunk.
Így telt a szerda este, mire hazaértem vele, hulla fáradt voltam, de még a másnapi káposztagyaluláshoz összeraktam mindent.
Csütörtökön jobban nézett ki Bikfic, egy kis főtt tojást kapott a tápja mellé, étvágya volt, gondoltam magamban, ezen hamar túl leszünk.
Nem lettünk.
Délben kihányta a reggelit.
Aztán vacsorát már nem kért.
Aztán este kiányta a vizet.
Aztán egész éjjel, ötször-hatszor (ki számolta) elkezdett véreset hányni. Alvadt vér volt, látszott, hogy a gyomra dolgozott vele már. Iszonyat volt az a hajnali pár óra, amíg arra vártam, hogy az állatorvos válaszoljon. Kértem tanácsot, ill. hogy tud-e kezdeni vele valamit, vagy induljunk vele az ambulanciára, bár abban sem voltam biztos, hogy túlél egy szombathelyi utazást. (Szombathely relatíve messze van tőlünk, kb 1-1,5 óra, de náluk jobb helyet nem ismerek a megyében.) Doki írt is, hogy vigyük, meg aztán megírta, hogy miket addott neki, így már reggel kilenckor ott voltunk vele.
Iszonyú volt. Az aggodalom, a tehetetlenség, hogy Buksi nemrég ment el és most megint itt vagyunk, szegény állat iszonyúan szenved, nem tudjuk, menthető-e, van e esélye bármire.
Doktorbácsi megtapogatta - Bikfic harapott (persze, engem, én fogtam a fejét). Mondjuk úgy, hogy egyértelmű jelét adta, hogy a hasa fáj. Előkerült a borotva, ultrahang, máján foltok, de ez okés, 15 éves tacskó, ezzel azért még el tud lenni egy darabig. Néztem a monitort, a fekete és a szürke foltokat, és semmit, de semmit az ég világon nem tudtam kihámozni belőle, csak azt, hogy a kiskutyának, akit teljes erőmből fogok le, a bendőjében van valami nagyon fájdalmas dolog. Nem voltak túl jó kilátásaink. Az egyik tipp az volt, hogy az antibiotikum kiváltott valami gyomorvérzést, aminek örülhetünk, mert azt egyszerűbb kezelni. A másik tipp (a rosszabb), hogy hasnyálmirigy gyulladása van. Vérvétel, majd a labor megmondja. Illetve valójában nem mondja meg, csak kizár dolgokat, hogy még mik lehetnek.
A labor kizárta: ez a sok rossz közül a rosszabb, picike Bikficnek hasnyálmirigy gyulladása van. Nem tudnak célzott kezelést adni, fogalmuk sincs, mitől javul meg egy hasnyálmirigy. Annyit tudnak tenni, hogy bekötnek egy infúziót és olyan fájdalomcsillapítót adnak, ami nem árt a hasnyálmirigynek. Aztán az eben múlik, hogy jól reagál-e, felépül belőle, vagy eldobja a kanalat. Szigorú diéta: száraz hús, semmi zsíros, esetleg egy kis főtt rizs, vagy főtt krumpli.
Amíg csöpögött le az infúzió, tartottam a kis lábát (tudtátok, hogy a rövid láb nem ideális egy kanülnek?), és arra gondoltam, hogy nem történhet meg, hogy Bikfic nem reagál jól. Olyan akarat van benne, olyan erős és büszke állat, egy igazi gróf, hát ki hallott már olyat, hogy egy grófot elvisz a hasnyálmirigye?
Sírtam persze. Sirattam Buksit is, Bikficet is, sajnáltam, hogy szenved és persze, iszonyúan féltem, hogy nem éli túl. Öreg már? Persze. Látszik rajta, hogy öreg? Dehogy látszik, az elmúlt öt évben nem öregedett egy napot sem! De pont ez a csapda. Hogy Buksi kapta az immunerősítőket, probiotikumot, mert "ő már öreg!", eközben Bikfic, aki mindössze egy évvel fiatalabb Buksinál, neki nem kell semmi, hát bárki ránéz, látja, hogy majd kicsattan az egészségtől.
Hazaúton vettünk csirkemellett, elkészítettem neki, ő grófsága hajlandó volt elfogadni egy-két kockát. (Valójában majdnem letépte a kezem, olyan elánnal evett, de ezt most hagyjuk.)
Szombaton és vasárnap is mentünk szorgalmasan, bekötötték neki az infúziót, vasárnap már annyira eleven volt, hogy Ladót megugatta az udvaron. (Valószínúleg a hasnyálmirigye a szemére is ráment, hogy nem látta, kit is ugat meg pontosan.) Az ambulenciától elbúcsúztunk, átálltunk a gyógyszeres kezelésre: fájdalomcsillapító tabletta és gyomorvédő.
Azért ma rendeltem neki probiotikumot is. Hoztam neki gyógytápot, de úgy néz ki, őgrófsága válogat, határozottan kiköpi, csak a friss főtt csirkehúst, és immár főtt rizst hajlandó elfogyasztani.
Persze az aggodalom nem lett könnyebb, mert amióta ez a baja van, még nem kaksizott, és én teljesen oda vagyok az idegtől, hogy eltűnt már benne három egész csirkemell, hogy lehetséges ez, de állítólag ez teljesen normális, majd helyrejön.
Legyen így.
Vigyázzatok az állatkáitokra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése