... avagy én vagyok e a bunkóbb?
Találkozás egy négy évvel ezelőtt megismert és elfelejtett vizsgabiztossal:
Ő: - És, férjhezmentél már? -
Én, az első lefagyás után: - Nem. És Te elváltál már? -
2018. január 26., péntek
2018. január 24., szerda
Kormány mögött
Minden ismerősöm azt mondta, vezessek, amilyen hamar csak tudok, különben soha többet nem ülök vissza.
Legyintettem nagyképűen, nincs nekem semmi bajom a vezetéssel.
Ma végre visszaültem.
Az a helyzet, hogy minden kanyar pszichésen csúszik...
Legyintettem nagyképűen, nincs nekem semmi bajom a vezetéssel.
Ma végre visszaültem.
Az a helyzet, hogy minden kanyar pszichésen csúszik...
2018. január 18., csütörtök
Születésnap
Megfogadtam, hogy csak akkor térek vissza a blogvilágba, ha tudok valami pozitívat írni.
Tudok.
Ma hajnalban munkából hazafelé az autóm kisodródott a jeges úton, nem tudtam irányítani, így az árokba kerültem, ahol fejreállt. Percekig nem tudtam, merre van a fent és a lent, rettegtem, hogy felrobbanok, mint a filmeken, vagy, hogy egyszercsak megroppan a szélvédő, és rámszakad az autó súlya. Végül az anyósülés melletti ablakon sikerült kimásznom.
Innentől csak felfelé vezet az út, ugye?
Eltörhetett volna a gerincem, a bordám, a lábam, a karom. Ha nem vágja meg a nyakam a biztonságiöv, talán most nem írhatnék blogot, talán nem is tudnék gondolkodni.
Minden porcikám fáj, külön-külön, és összesen is. A fejemen van egy pukli, hatalmas, lüktetve feszít. A nyakam rettenetesen fáj, attól is, hogy tartanom kell. A nyakbőröm folyamatos égési fájdalma nudli ahhoz képest, ami a fejemben zajlik. Nem emlékszem rá, hogy valaha éltem át ekkora fájdalmat ennyi órán keresztül. Orvosi javaslatra nem veszek be fájdalomcsillapítót, hogy pontosan tudjam érzékelni, ha valami nem oké pl egy bevérzés miatt.
Garantáltan pontosan érzékelek minden kínt.
És mégis.
Hálás vagyok, hogy fáj, hogy lüktet, hogy ég, mert ez azt jelenti, hogy érzek, és aki érezni tud, az életben van.
Ez most talán a legfontosabb.
Helló élet, kösz, hogy élek.
Tudok.
Ma hajnalban munkából hazafelé az autóm kisodródott a jeges úton, nem tudtam irányítani, így az árokba kerültem, ahol fejreállt. Percekig nem tudtam, merre van a fent és a lent, rettegtem, hogy felrobbanok, mint a filmeken, vagy, hogy egyszercsak megroppan a szélvédő, és rámszakad az autó súlya. Végül az anyósülés melletti ablakon sikerült kimásznom.
Innentől csak felfelé vezet az út, ugye?
Eltörhetett volna a gerincem, a bordám, a lábam, a karom. Ha nem vágja meg a nyakam a biztonságiöv, talán most nem írhatnék blogot, talán nem is tudnék gondolkodni.
Minden porcikám fáj, külön-külön, és összesen is. A fejemen van egy pukli, hatalmas, lüktetve feszít. A nyakam rettenetesen fáj, attól is, hogy tartanom kell. A nyakbőröm folyamatos égési fájdalma nudli ahhoz képest, ami a fejemben zajlik. Nem emlékszem rá, hogy valaha éltem át ekkora fájdalmat ennyi órán keresztül. Orvosi javaslatra nem veszek be fájdalomcsillapítót, hogy pontosan tudjam érzékelni, ha valami nem oké pl egy bevérzés miatt.
Garantáltan pontosan érzékelek minden kínt.
És mégis.
Hálás vagyok, hogy fáj, hogy lüktet, hogy ég, mert ez azt jelenti, hogy érzek, és aki érezni tud, az életben van.
Ez most talán a legfontosabb.
Helló élet, kösz, hogy élek.
2018. január 8., hétfő
2017. december 25., hétfő
2017. december 23., szombat
Indokolt csend
Ha nem tudsz jót mondani, ne mondj semmit. Ezért hallgatok.
Visszaestem a betegséggel, voltam egy hetet táppénzen (milyen hülye szó ez??), tegnapelőtt visszajöttem dolgozni, és ma megint nem vagyok jól, fáj a mellkasom, torkom, fejem.
Biztosan van lelki háttere is, erről most nem nagyon van kedvem írni. Vagyis inkább nincs.
Azért olvasgatlak benneteket. <3
Visszaestem a betegséggel, voltam egy hetet táppénzen (milyen hülye szó ez??), tegnapelőtt visszajöttem dolgozni, és ma megint nem vagyok jól, fáj a mellkasom, torkom, fejem.
Biztosan van lelki háttere is, erről most nem nagyon van kedvem írni. Vagyis inkább nincs.
Azért olvasgatlak benneteket. <3
2017. december 13., szerda
Napok
Említettem, hogy begyulladtak a manduláim. Valójában eléggé megfáztam, lázam is volt, soksok köhögés, átalvatlan éjszaka.
Hétfőn voltam orvosnál is, mert vasárnap éjszaka nem tudtam dolgozni, de kb lehurrogott, hogy nincs nekem semmi bajom, így ma jöttem dolgozni. Végülis a nehezén túl vagyok...
Reméltem, hogy amíg beteg vagyok lesz időm blogolni, képeket feltenni, mesélni a kimaradt hetekről, de egyszerűen semmire nincs időm.
Ez a mostani is munkából lopott.
Pedig olyan van, hogy Buksinak megérkezett a cipője, és nem szereti, és "kézenállva" megy le benne a lépcsőn, a hátsó lábai nem érintik a földet. Viccesen fest, az is vicces, ahogyan "csoszog" benne, de annyi kosztól kíméli a lakást, hogy 100%-osan megérte.
Aztán van olyan is, hogy Soma azért akar beteg lenni (és ki is köhögi a tüdejét a hitelesség kedvéért), hogy velem alhasson.
Meg olyan is van, hogy mindenféle oldalról (Ladó, kollégák, főnök) el vagyok halmozva extra figyelemmel. Ladó ápolt, etetett, itatott a hétvégén. Munkahelyi oldalról meg csokikat és ebédet kapok, kávét és jó szót.
Negatív, hogy a kisautóm a végét járja, kilyukadt valahol alul, beázik az anyósülés alatt (centi vastagon áll benne a víz). Meg kellene javíttatni, eladni (úgy biztos nem adom el, hogy eltitkolom, hogy baja van, de ha baja van, nem adnak érte annyit, de ha megcsináltatom, el tudom e adni annyival többért...?). Újat kellene venni (extra kiadás), osztrák rendszámosat (atyaúristenextra kiadás), mert megint cseszegetnek a rendőrök. (Ja, exnejnek most épp rendőr a hapsija, de biztos nincs összefüggés....) Közben kellene intézni a földet, hogy lehessen indítani a Kertet februárban. A tennivalók megesznek, túl gyerek, tapasztalatlan és lusta kicsi vagyok ehhez...
Minden elmúlik egyszer. Gondolom ezek is.
Minden elmúlik egyszer. Gondolom ezek is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)