SZABAD.

Tegnap reggel szavazás után autóba pattantunk, hogy meglátogassuk Ladó apukáját Siófokon. Ladó szülei elváltak, a Papa újraházasodott, de mindkét szülője és a Papa felesége is a Tiszára szavazott, pedig 70 fölött járnak már. 

Amikor odaértünk be volt kapcsolva a tévé és ment az M1, én pedig öt perc múlva úgy éreztem, megőrülök, ha nem kapcsoljuk ki. Meg is kérdeztem, hogyhogy nem kapnak tőle agyvérzést, mire a Mama felkiáltott, hogy "ÉN KAPOK!", a Papa meg trollkodva mondta, hogy azért kapcsolja be, hogy alaposan szidalmazhassa őket.

Rövid látogatás volt, este már az ágyunkból néztük a Partizánon az eredményvárót.

Az első eredmény - 3,3%-os feldolgozottságnál - 53%-os volt a Fidesz javára, és én majdnem sírtam, hogy ez lehetetlen, de aztán a következő fél órában győzködtem magam, hogy ezek csak a legkisebb falvak, és ez semmi. Aztán amikor (innen nézve pillanatok alatt) megfordult az arány, és egyre csak nőtt és nőtt a különbség, megkönnyeztem. Beleívódott az emlék az agyamba, ahogy állok a hálószobában a kezemben egy pár zoknival, és mondja Marci Bíró Nagy András szavába vágva hogy "bocsánat, de történelmi pillanat van abban az értelemben, hogy a 2011-es választójogi törvény elfogadása óta valószínűleg nem volt még olyan választási eredményvárás, amiben azt lehetett látni, hogy 6,5%-os feldolgozottságnál nem a Fidesz vezet, hanem a Tisza" Jó, ezt a mondatot most kikerestem, hogy ide tudjam gépellni. Soha nem felejtem el, milyen sokk volt a 2022-es Fidesz 2/3, de ezt a mostanit meg aztán pláne soha-soha, erre mindig emlékezni szeretnék. Utána persze alig aludtam valamit, mert cseteltünk a barátaimmal, meg azt néztem, hogyan ünnepelnek a népek Pesten, és kicsit sajnáltam, hogy kimaradok belőle. Jó volt látni, ahogy karneváloznak a fiatalok, dudálnak az autók, szaggatják a háborús plakátokat, énekelnek és táncolnak az emberek. 

21 éves voltam, amikor a F átvette a hatalmat, akkor lettem felnőtt, és egész felnőtt életemben ez ment. És pár poszttal ezelőtt még rettegtem leírni a véleményemet, mindent csak burkoltan, vagy úgy sem, azóta meg századosok teregették ki a szennyest, és nem is tudom, százmázsa szorongás ment ki belőlem. Tele vagyok reménnyel, nem tudom levenni a szemem az ünneplő tömegekről és a hírekről. Várom, hogy eltűnjenek a Zelenszkij-MP-mentekaháborúba plakátok és hirdetések. Tudom, hogy iszonyú nehéz dolga lesz az új kormánynak, de a remény és az öröm most itt van.

IGEN

Megérte