A szomszéd Adél néni januárban töltötte be a kilencvenedik életévét. Akkor kovid után voltunk, éppen csak átfutottam felköszönteni. Viszont most, hogy tavaszodik, szervezett a családja egy kis bulit, ahová minket, szomszédokat is meghívtak.
Meséltem már nektek, hogy ezen a vidéken a szomszéd fogalma kicsit átalakult. A házaink és telkeink nincsenek szoros közelségben, ezzel szemben viszont a kapcsolataink szorosabbak, mint azon a helyen, ahol felnőttem. Nálunk gyerekkoromban a szomszéd egy olyan fogalom volt, ami felért egy kisebb szitokszóval. Valahogy akaratlanul beleláttunk egymás életébe, a pletykák mindig onnan gurultak szét a faluba és szinte soha nem volt olyan, hogy átjártunk volna egymáshoz. Ezzel szemben itt szoros, szinte baráti a viszony, havonta legalább egyszer látogatnak minket/látogajuk őket. Figyeljük egymást, milyen autó megy el/áll a ház előtt és ha kell, segítünk, ahol tudunk. Például, amikor karanténban voltunk, az egyik szomszédunk friss kenyeret hozott, bevásárolt nekünk. Mikor ő lett beteg, vittem neki teát, gyömbért és narancsot, noha nem kért semmit. Ha úgy adódik, hogy megyek kutyakajáért, szólok nekik, hogy megyek, kell-e valami és persze általában mindig kell, macskaeledel, vagy a madaraknak napraforgómag.
Viszonylag nehezen simultam bele ebbe a helyzetbe. Ladónak a személyisége is olyan, hogy bárkivel azonnal megtalálja a közös nevezőt, én viszont ilyen szempontból sokkal zárkózottabb vagyok. Azért idővel sikerült nekem is alkalmazkodni, mostanra pedig olyan természetessé vált ez a kapcsolat, hogy szinte hiányozna, ha nem lenne. Végtére is itt, az erdő közepén mi vagyunk egymás szociális hálója.
Így történt, hogy ma, a többi szomszéddal felkerekedve belecsöppentünk egy közel negyven fős család ünnepébe.
Nőiesen bevallom, többször meghatódtam. Adél néni kilencven, a húga nyolcvanhét éves. Szellemileg és fizikailag frissek, folyékonyan beszélnek szlovénül és magyarul. Adél néni minden asztalt körbejárt. Amikor hozzánk odaért, számomra olyan hihetetlen volt, hogy ő egy kilencven éves néni, és miközben a kávéját szürcsöltgeti azt meséli nevetve, hogy a családja nem tudta nőnapkor köszönteni, mert éppen fodrásznál volt daueroltatni a haját. Majd rögtön utána méltatlankodott egy sort, hogy túl kedves az ajándék, amit vittünk, hiszen már januárban egyszer felköszöntöttük.
Pedig azt nem is tudja, hogy már csütörtökön megvettem, és azóta gyönyörködtünk benne Ladóval.
