Elképesztő mennyiségű átgyurmázott stressz van a mögöttem lévő egy hónapban. Újra le kellett szoknom a hírek olvasásáról, mert úgy tűnt, hogy nincs saját problémám, ezért magamra vettem ország-világ gondját. Amikor ezt viszonylag sikerrel zártam, csináltam magamnak gondot eleget, így most igyekszem megbirkózni a kudarccal, ami az elmúlt évek alatt eléggé elkerült. Értem ezalatt a munkahelyváltást, ami nem feltétlenül azt hozta, amire számítottam, de még így is bőven szerencsésnek érzem magam, hogy olyan támogató hátterem van, mint Ladó, aki szerint addig érdemes ezt csinálnom, amíg az otthoni dolgainkra nincs hatással. Nyilván más lenne a helyzet, ha anyagi gondjaink lennének, de így nem érdemes magamra erőltetni olyasmit, ami a saját békénkbe beleszól.
Miután ezt tisztáztuk, eléggé zen állapotba kerültem a hétvégén, mint aki megvilágosodott. Ettől hirtelen már nem is tűnik akkora tehernek elviselni ezt a váltást, könnyűvé vált az egész nyomasztó szarkupac, kicsit olyan érzésem támadt, mintha megint csak általam generálódna a probléma. Mintha minden csak annyi lenne, ahogy reagálok rá, tehát összesen annyi dolgom van, hogy eldöntsem, hogyan reagálok. Olyan könnyűnek hangzik, nem igaz?
Dolgozom rajta, hogy így legyen, szeretnék újra olyan lenni, amilyennek szeretem magam. Ezen felbuzdulva végiglapoztam a galériám és rájöttem, hogy egy csomó olyan fotóm van, ahol csak arról, hogy a kezemben tartok valamit. Meg is osztom veletek ezt a sorozatot.
Őzláb - végre van mindenféle gomba. Nekem továbbra is ez a kedvencem rántva.
Szeptember 1. kora reggel. Ekkor még a szomszédba jártam állatokat etetni.
Csilik első adagja. Azóta már füzérben száradnak. Jövőre valószínűleg nem fogok ültetni, mert olyan sok lett, hogy évek alatt sem fog elfogyni.
Ő múlt héten nem akart elszállni az autóm elől. Kiszállta, hogy megnézzem, hogy mi baja van, és ő megengedte, hogy felvegyem. Átnéztem alaposan, valószínűleg macska kaphatta el, de nem tűnt komolyan sérültnek, inkább csak sokkos állapotban volt. Miután kicsit feloldódott, kiültettem a kezemre. Néhány percig ott ült, aztán könnyedén átrepült az egyik bokorra. Jó érzés volt, ahogy szabadon ellibbent, még jobb érzés volt látni, hogy szépen repül.
Az első munkahetemen eléggé megbetegedtem. Csekkoltam, hogy nem kovid.
Utolsó ubik egyike.
De jó, dió! Az idei az első év, hogy terem dió, eddig minden évben elfagyott. Talán tavaly találtam 2 szemet, amit aztán egy leleményes mókus el is lopott. Most viszont osztozunk a zsákmányon.
