Setét torony és hársfavirágillat

 Tizenöt év után vasárnap újra elővettem a Setét torony sorozatot, hogy ezúttal elovassam a végét is, mert amikor először olvastam, nem mertem. Így voltam annak idején a Harry Potterrel, évekig féltem elolvasni az utolsó kötetet, annak ellenére (vagy azzal együtt), hogy tudtam, mi fog történni.

Hihetetlen, hogy mennyire másképp élt az emlékeimben a történet. Nyilván a legtöbb változást az adja, hogy ennyi év alatt nem vagyok már ugyanaz a csitri*, viszont nem elhanyagolható a tény, hogy a gyász ebben a szakaszában mennyire mást jelent sok-sok mondat. Ismét meg kell állapítanom, hogy King milyen nagyot alkotott ezzel a sorozattal. Amikor épp szarrá facsarná a lelkem, akkor hoz valami durva poént, hogy véletlenül se tudjam, a világnak épp melyik síkján vagyok. Szeretem, pont ez kell most nekem. 

Közben a természet nem áll meg. Beértek a bogyós gyümölcsök, tegnap leszüreteltem a piszkét és a feketeribizlit. Vasárnap berobbant a hársfavirágzás, hétfőn szedtem is egy kosárral. Kiterítettem a virágokat a szobában, és reggel arra ébredtem, hogy az este mosott hajam illatába hársfavirágillat keveredett. Fehér pamutpólót húztam, kicsit összekaptam a lakást és most úgy fekszem a függőágyban, hogy tudom, mindjárt betérek Lud városába. 

Más fontos is történt. Ladó letette a szakvizsgáját, amit tavaly kezdett el. Hatalmas siker és öröm, hiszen amióta csak belekezdett, sok szombatot áldozott bele és végre a munkahelyén is végig tudja tolni a változást, amit szeretett volna. Nagyon büszke vagyok rá. 

Jó élni, akkor is, ha gyakran kísért az utolsó pillanat. Az, amikor lepereg az élet filmje. Azon szoktam gondolkodni, hogy vajon benne voltam-e. Az enyémben benne lesz-e?

Nyár

Hársfavirág és készülő mentaszörp

Csakazértis. 

*Pedig de! (Boborján hangján) 

Panasz

Amikor tegnap Bori rámugrott és egy sarlóéskalapács mintát vésett a körmével a combomba, már tudhattam volna, hogy ki fog esni a magyar válogatott.

Gyakrabban vagyok szomorú, mint a amennyiszer szeretném, de sokszor nem tudok teret adni a szomorúságomnak, mert menni kell, tenni kell. Mintha egy fáradt, öreg elefánt ülne a mellkasomon, akinek a fenekét hiába bökdösöm, nem akar felállni. 

Amikor lehetne teret adni a szomorúságomnak, akkor meg nem megy. Mert csillagtalan nyári éjszakán, tücsökzenére szentjánosbogarak röptét figyelve nem esik jól szomorúnak lenni. De a lugas alatt, jégbe hűtött erdei szamócával a bodzaszörpben, kiskutyával a lábaimnál sem esik jól szomorúnak lenni.

Szegény én. 

Napok

 Napra pontosan 5 hónapja él velünk egy gyönyörű, ragaszkodó, kedves kis tacskó. 

Napra pontosan 6 hónapja nincs már bátyám. Szomorúbb, hogy nem emlékszem rá, hogy igazából mikor veszítettem el. 

Időzavar

Minden nyáron azt kívánom, bárcsak egy nap tovább tartana, mint 24 óra.

Június első hetében még konkrétan fűtöttünk, szakadt az eső, nem volt energiám semmire. Persze, hogy ne legyen könnyű, megjelentek az egerek a házban, amitől teljesen kiborultam. Az egerek humánus likvidálása (vegán módra), abszolút nem jött be. Az első alkalommal Ladó elkapta az egeret és kitette. Átfertőtlenítettem mindent, és reméltem, hogy ez csak ilyen eltévedt jószág volt.

De egy frászt, másnap délutánra visszatért a szag, meg a "nyomok"*, úgyhogy döntöttem, az az egér aki bejön a házba, csomagolhat a túlvilágra. Sajnos két egérnek kellett dimenziót váltani, de sikerült, és öröm az ürömben, hogy amennyire egy ilyen parasztházban csak lehetséges, minden ragyogóan tiszta, át lett fertőtlenítve az utolsó kis sarok is.

Közben elköltöztettük a Professzort meg Anemónét. Kiköltöztek Sopronból falura, csodaszép, 300 éves, téglából épített monostort találtak, egy hektáros telekkel. Szívből kívánom nekik, hogy az utolsó költözésük legyen ez. Szinte minden hétvégén náluk voltunk, Evelin szülinapját is megünnepeltük - ami még májusban volt.

Közben Napóleon is beújított egy birtokkal Zalában, ő három hektáros területet foglalt magának, eper és bodzafákkal, alig várom, hogy ők is közelebb költözzenek. Jó érzés, hogy egy kicsit mindenki karnyújásnyira lesz, egy-másfél órán belül elérjük majd egymást. 

Ugrálok az időben és a témák között, bocsánat, rengeteg dolog történt,amit most nem fogok tudni normálisan összefoglalmi. Valamikor május közepén megkért a főnököm, hogy nem vállalnék-e napi egy órával többet munkaidőben, és ezzel együtt több feladatot. Még így is részmunkaidő, de pénzben sokat jelent, így aztán igent mondtam - utólag úgy gondolom, hülyeség volt, mert a szabadidőmet nem tudja megfizetni. Ugyanakkor vannak sikereim, van hová fejlődnöm, szóval kár lett volna belesüppedve nemet mondani. 

Teljesen időzavarban vagyok, nem is értem, mit akarok kihozni ebből a bejegyzésből. Hulla fáradtság van most, rengeteg a munka a ház körül, szőlőt kötöztem ma, meg kifejtettem a beérett borsó egynegyedét**. Tegnap bodzaszörpöt készítettem, amiről sokáig azt gondoltam, hogy idén biztosan nem fogok, aztán szombaton gondoltam egyet, és szedtem egy adagra való virágot. Ennél messzebbre már nem látok vissza, bár közben látom az eredményeket, sikerült befejezni a szekér projektet és valamikor régen a muskátlikat is kiültettem. Emlékszem, hogy virágzott a pünkösdi rózsa, szép csokor volt belőle az asztalon. Holnap szeretném befejezni a szőlőlugast és a borsót, meg jó lenne szüretelni a hársfáról virágot. A napi rutin része az ebnevelde, Bori nagyon ügyes, tud már ülni, feküdni, pacsizni és kúszni. Megtanítottam nekik, hogy maradjanak egymás mellett, és csak az jöjjön hozzám, akit hívok, büszke vagyok rájuk, jó kis falka lett belőlük. A kutyákkal való foglalkozás egyszerre jelent sok energia befektetést és feltöltődést, néha jó lenne szünetet tartani benne, de ha engedek ennek a vágyamnak, azonnal látszik a kiskutya viselkesésén. Úgy vagyok ezzel, hogy ez az az időszak, amikor be kell fektetni energiát a tanításba, ha most ezzel nem bajlódom, később sokkal nehezebb lesz. Hát, így került az összes hobbim kispadra: nem festek, nem írok. 

Ladó is rengeteget dolgozik, most egy ideje minden nap hazajön, kihasználjuk, hogy sokáig van világos, még simán füvet nyírunk este, sötétedésig. A hétvégén összerakta az esővízgyűjtő tartályt is, hát had ne mondjam, hogy azóta nem akar esni az eső. Talán, ha korábban összerakja, hamarabb jön a meleg. Na mindegy. Azért nem panaszkodom, voltunk tóparton, fürödtünk, lángost ettünk, dinnyéztünk is, néha a függőágyban is sikerül elaludni, szóval azért nem minden megfeszített rabszolgaság. 

Egyébként Anna mintájára el akartam kezdeni a felolvasásos önkéntességet, csak próba képpen, de míg Annánál a villamos zörög, nálam nappal a madarak csipognak rendületlenül, este meg a tücskök, és ugyan nekem fel sem tűnik, a felvételen kivédhetetlenül és folyamatosan hallatszik. Még hogy vidéki csend! Szerintem ezzel megvárom a telet, amikor nem lesz madárdal, tücsökzene és ennyi munka. Amúgy, ha már madarak: rengeteg fekete és sárgarigó költözött ide, tavaly csak kakukkok voltak, meg apró énekesmadarak. Egyszerűen teljesen odáig vagyok a rigók daláért, időnként nekiállnak fütyülni a hársfán, olyankor eldobok mindent és úgy élvezem, mintha egy Gardiner vezényelte Händel koncerten lennék.

Lennének még gondolataim az aktuális politikával kapcsolatban, meg a fociról is, de itt sosem politizálok, úgyhogy nem is értem, minek írom ezt le. Megyek inkább aludni, holnap vár a borsó, a szőlő és a hársfavirág. 

Ölelek mindenkit! 

*ne szépítsük: egérszar

**note to myself: tavaly kevés borsó volt, idén durván sokat vetettem, jövőre valahol a kettő között kellene