Szülihétvége

Az valami, hogy csütörtökön születtem, és idén is csütörtökre esett a szülinapom? 

Úgy kezdődött, hogy múlt héten sikerült alaposan megfáznom. Zombihörgéssel toltam végig a munkanapokat, lázam is volt, de én nem vagyok az a táppénzes típus, ugyhogy a választott szenvedésben tobzódtam. Szerdára viszont már elmúlt a láz, csak a rettenet mennyiségű takony maradt. 

Gabesz futott be elsőként, szerda este, Metroval. (Azaz vonattal, de értjük.)

Azt hittem, éjfélre ágyban leszünk, de annyi megbeszélnivaló akadt, hogy éjfélkor még csak a tusolás volt tervben. Ugorjunk.

Másnap kitaláltam, hogy kalandparkozni kellene. A hozzám közeli (30 perc kocsival) Holdfényliget kalandparkban szülinaposok ingyen mehetnek. Évente kétszer-háromszor is szoktunk menni a fiúkkal, így addig győzködtem Gabeszt, hogy végül rábólintott. Vittük Metrót és Buksit is, mert ez a kalandpark annyira menő, hogy kutyabarát hely. Amíg a gazdik megszakadnak a drótkötél pályákon, az ebek egy teljesen erdei kennelben hűsölhetnek. Szünetekben pedig határtalanul futkoshatnak, sikerült lemozgatni őket is estére, annyira, hogy vonszolni is alig tudták magukat.

Gabesz egyébként roppant bátorságról és fizikai kitartásról tett tanúbizonyságot. Nagyon büszke vagyok rá!

Csütörtök este befutott Niki, Marakutyával. Némi örömködés után bedőltünk az ágyba.

Péntekre megérkezett Eszti is, Lajkával. Végre együtt lett a falka, négy őrült lány, négy kutyával. 

Hamar összesakkoztuk, hogyan férünk el ennyien a Vénasszonyban. Egy gyors park-reggeli és kávé után pedig elmentünk Kőszegre, járni egy kéktúra szakaszt. Minimális eltévedéssel (szarul festett jelzések) rábukkantunk a Hét(vezér) forrásra. Minden annyira passzolt, az erdő, a madarak, a béke. A legjobb mégis az volt, hogy nem volt térerő.

Amint lett, jól elbaszta a kedvem a kapcsolatom. Próbáltam normál síkon mozogni, kevés sikerrel. Mindig ez van. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy Ladó Esztire féltékeny. Amíg Eszti nem érkezett meg, addig Ladó cuki volt, ahogy ideért, a pasim keresztültrollkodta a hétvégét. Rendszeresen ezt csinálja, nem tudok nem arra gondolni, hogy érzi, hogy Eszti közelebb áll hozzám, mint ő. Mondjuk az ilyen viselkedéssel nem tudom, mire számít. Lapozzunk.

Hazafelé megúsztattuk az ebeket, holott már akkor ki voltak purcanva, amikor leértünk a hegyről. Este pedig felköszöntöttek a lányok.

Szar kedv ide vagy oda, azért rengeteget nevettünk, társasoztunk, fröccsöztünk.

Szombaton próbáltam tenni a kapcsolatomért. Hasztalan. Cserébe elmentünk egy mesebeli tóhoz. Az ebek nagyot pancsoltak, én sírdogáltam, a lányok mellettem voltak. Jól esett, egy picit tartoztam valahová.

Az úszást erdei sétával és mezei labdázással vezettük le, majd egy viharfelhő elől (amiből dörgés-villámláson kívül nem lett semmi) menekülve, hirtelen felindulásból összevásároltunk mindent, hogy majd otthon főzünk.

Hazaérve kávéfőzés közben kiderült, hogy a sütőm nem működik. Azért feltaláltuk magunkat. Isteni kaja sikerült. (Rókagomba meseragu édesburgonya-cékla körettel, kukoricás rizzsel, négyféle sajttal, olivabogyóval. Érezzük, hogy a sajt megbuktatja a vegán lét értelmét.)

Vasárnap már csak társasoztunk, a lányok rápihentek az utazásra, én az egyedüllétre.

Jöjjenek a képek.

Metro&Buksi döbbenten nézik, hogy reggelizünk. Őket itt éheztetik...

Út a semmibe

Ez egy 30 méter magas torony, ahonnan felmászás után másfél kilométeres csúszópálya van, némi akadályokkal fűszerezve. A torony lábánál Gabesz, hogy érezzük az arányokat

Kutypihenő

Hét forrás

Esztifotó a békéről

Szombati játék

Vacsi (avagy az éheők viadala)

Készült még egy csomó kép, és egy rakás érzelmi lenyomat, hogy ki(k)nek vagyok fontos igazán, de ehhez most nincs erőm, hogy leírjam.

Köszönöm lányok, hogy eljöttetek! :)