Megtöröm a jeget

A tavalyi blognovember óta érlelődik bennem a visszatérés gondolata, de aztán ügyesen halogattam a belépést a felületre, mert elfelejtettem a jelszavam és gyáva voltam nekiállni a helyreállításnak. Amikor sikerült végre bejutnom és szembesültem vele, hogy mennyi közzétételre váró komment van itt, elszégyelltem magam. Sajnálom, hogy megvárakoztattalak benneteket, ugyanakkor még valószínűleg nem várható hosszú távú visszatérésem.

Az egyszerűség kedvéért updateljük az utolsó néhány bejegyzésem:

- Végetért a képzés, amin vekengtem, 2025. szeptember helyett 2025. novemberben, de a záróvizsgámat még nem tettem le. Szerencsém volt, nem buktam meg egyszer sem, a két hónap csúszás egy tanárcserének volt köszönhető. Most novemberig van időm, hogy letegyem ezt a bizonyos záróvizsgát. Leírom, hogy majd tíz év múlva (amikor halálra keresem magam vele) nevetséges legyen: remélem soha nem fogok ebben dolgozni. Sőt, most már azt is leírom, hogy mi volt ez, nevessetek ki: mérlegképes könyvelőnek tanultam az elmúlt két évben. Talán csak a kórboncnok szakma áll tőlem messzebb, mint pénzügyi (had)műveletek, de arra sem esküdnék meg - rosszabb napjaimon az élveboncolás gondolata is meg tud fordulni a fejemben. A záróvizsgához minden anyag a megvan, egy dolog hiányzik: a szorgalom. Minden más (hogy nincs egy nyugodt négyzetméter a házban a felújítás miatt, vagy hogy nincs időm rá) - tudom jól, hogy csak kifogás. Na persze, messze kószáló szorgalmamon nem segít, hogy nem szerettem meg ezt a szakmát. Bárcsak bele tudtam volna bolondulni, mint a kedves tanárnénink, aki időnként a semmiből szerelmesen felkiáltott: "de csodálatos dolog a számvitel!" Erről ennyit.

- Munka fronton 2024. szeptemberében megérkezett a várva várt felmentő egy új kolléganő formájában, így leadhattam azt a munkakört, ami miatt elkezdtem 2023. decemberében a mérlegképes képzést. Megváltás volt, ezt a mostanit szeretem, még akkor is, ha időnként ebbe is beleőszülök. Utólag visszagondolva, nem éreztem azt a megváltást, amit vártam, mert a képzés akkor kezdett eldurvulni (viszlát adózás vizsgám!), de 2024. szeptemberében nem tudhattam, hogy elsőre sikerülni fog a 2024. novemberi adózás. Megtudtam viszont magamról, hogy amin sokat szorongok, az jól sikerül. Ezen a loglikán elindulva mostanra profi lettem szorongásból, ha bárki úgy érezné, hogy kevés a sajátja, ebből kifogyhatatlan készleteim vannak, örömmel passzolok le! Egyébiránt a munkahelyemről továbbra sem mesélhetek, pedig ez teszi ki a napjaim egyharmadát (és fú, rengeteget tudnék és kellene is mesélni róla, csak hát a titoktartás az titoktartás. Ugyanitt: volt már olyan veletek, hogy kiírta a telefonotok, hogy "Ön nemzetbiztonsági megfigyelés alatt áll!" Szerintem ez jófejség, hogy kiírja. Mert jobb esetben kiírja, rosszabb esetben meg nem kell tudnotok róla. Vagy? Ti tudnátok így nyugodtan blogolni, egyébként? 

- Otthonfelújítás terén a tavalyi év nagyon szép eredménnyel zárult, ezzel egyidőben most a legkaotikusabb minden. Ugyanakkor Ladó kérésére erről nem írok részletesebben, bizonyára megértitek. Mentálisan és érzelmileg kikészít a káosz, érzésre olyan, mintha soha nem lenne már ennek vége. Ladó ilyenkor mondja, hogy menjek albérletbe, de annál rosszabbat meg elképzelni sem tudnék, úgyhogy abba kapaszkodom, hogy van hova lejjebb menni. Mindig van hová lejjebb menni.

- Ebek: többé kevésbé elmondható, hogy egészségesek. Buksi már nagyon öreg, májusban betöltött 16 éves lesz, elkezdi a 17-et. Sokat alszik, az étvágya jó, kicsit sántít, de dolgavégezni még mindig elmegy messzire a háztól, még így is, hogy hó van. Bikficről ugyanezt nem lehet elmondani (fogjuk rá, hogy azért, mert nem volt gyerekszobája). Ő továbbra is egy cuki troll, aki ha nagyon hideg van, képes az ajtó elé pisilni, állandó bosszúságot okozva nekünk. Bori nagyon okos, de már nem lehet elmondani róla, hogy "nyugi, nem harap". Ettől nem vagyok túl boldog, de szerencsére senkiben nem okozott még maradandó károkat. Bikfic járt a legrosszabbul. Egyszer annyira féltékeny volt (kajamaradékra), hogy kilyukasztotta a fülét. Az eset után két hétig közvetlenül egymás mellé tettem a táljaikat és úgy etettem őket, hogy a kezem végig belelógott a táljukba. Először volt csak egy halk morgás Bori részéről, de azt hiszem, sikerrel zárult a terápia. Egészen biztos vagyok benne, hogy azért fajultak el ennyire a dolgok, mert nem foglalkoztam velük eleget. Ha már nem lesz más, ami miatt marcangolja magam, erre bármikor visszatérhetek. Megnyugtató.

Kicsit (nagyon) nehéz ekkora kontroll mellett élvezettel írni, és ezt sajnálom. Örülök, hogy Lujza visszatért és rendszeresen posztol, és nagyon örülök a többieknek, akik abba sem hagyták az írást. Lassan szoktam bele a zugolvasásba, alaposan belejöttem, majd megpróbálok visszaszokni a kommentelésbe, mert emlékeim szerint jó érzés volt kommenteket kapni. 

Válogatok még pár képet, az idei szép télről, de nehéz csak párat választani. Nálunk még mindig teljesen fehér a táj, ezzel együtt iszonyúan csúszik az út, de én nagyon örülök neki, még akkor is, ha bizonyos szempontból a felújítást akadályozza ez az állapot. Jó, hogy van tél, csikorog a jég, ráfagy a köd a fákra. Bárcsak minden évben így lenne.