Érzi más is úgy, hogy a háború árnyékában nincs értelme semminek?
Tegnap voltam nyelvórán, amin botrányosan szarul éreztem magam, de aztán hazafelé rájöttem, hogy azért, mert szarul vagyok és nem feltétlenül azért, mert az óra volt szar.
De amúgy persze, az óra is szar volt. Kb. 20-an vagyunk és nálam talán mindenki idősebb, de ez még akár jó is lehetne. A probléma az, hogy lemegyünk óvodába, és kórusban kell kántálni az új szavakat. Utána "párokban" kell dolgozni, és olyan információkat kell elmondani magamról random idegenek előtt az éppen tanulni vágyott nyelven, hogy hány éves vagyok és mi a telefonszámon. Engem ez rohadtul zavar, akkor is, ha értem a koncepciót. Lehet, hogy a kovid miatt, de olyan érzés, mintha pucéran kellene mászkálnom az utcán. Ha Ladó nem támogatna benne, lehet, hogy már a következő órára sem mennék, de még így is nagyon rezeg a léc, hogy akarom-e folytatni.
Főleg annak fényében, hogy háború lett közben. Hogy azt mondja, Ukrajnában és Romániában a 18 és 60 év közötti férfiak már nem hagyhatják el az országot. Hogy csak idő kérdése, hogy nálunk mikor lesz ilyen. Aki esetleg még nem gondolt bele: Ukrajna a szomszédunk. Persze "jó", hogy Vityunak kakis a nyelve az orosz király fenekétől, de ugye két lovat még ő se tud megülni egyszerre, akármekkora sztár.
Tegnap délután megállított a bolond német szomszédunk, hogy áprilisban szülinapi bulit rendez és szeretettel meghív minket is. Bénultan bólogattam, hogy persze, köszönjük, ott leszünk. Aztán felnyomtam a zenét a kocsiban az utolsó 500 méteren, hogy ne halljam, hogy azt gondolom, hogy nem is biztos, hogy egyáltalán leszünk még a világon.
Romániánban semmi ilyesmi nincs! Ma beszéltem a szüleimmel, tegnap sógorékkal és biztos, hogy még sokan hívtak volna ha bármi ilyesmi van. Ukrajnában kiadtak valami ilyen rendeletet, de Romániában egyelőre nem.
VálaszTörlés:) welcome to my world "nincs értelme semminek" nálam állandó élet érzés, soha semmi értelmét nem láttam, de ha már itt vagyok akkor igyekszem a jó oldalát nézni ennek az egésznek/ amennyire lehet. Néha meg kell egy forró tea, forralt bor vagy akár egy full lerészegedés is. Keresd minden nap ami szép :) talán ennyit tehetünk...
Ladónak vannak román emberei, tőlük hallotta, nyilván nem hivatalos infó és tök jó, hogy nem igaz. Egyelőre.
TörlésNagyon szomorú lehet úgy élni, hogy állandó életérzés a "semminek semmi értelme" - nekem új érzés, és nem tudom a jó oldalát nézni, mert... mi lenne a jó oldala?
Persze a forró tea, meg a bebaszcsi, meg az ilyen kis fájdalomcsillapítók, oké, de meddig? Olvasol egy ideje, tudod, hogy eléggé pozitív szemlélettel élek, de azért van egy pont, ahol elfogy a pozitív szemlélet és hát egy háború, az nekem abszolút egy ilyen pont.
Ukrajna nem engedi a felnőtt férfiakat menekülni. Mégis mi lesz a sorsa valakinek, aki nem tud és nem is akar háborúzni? Rohadjon meg minden politikus, a szerencsétlen hétköznapi emberek szenvednek megint. Láttam a kis koraszülött babákat, akiket az óvóhelyen pokrócba bugyolálva, kézzel lélegeztetnek. Ilyenkor hol a nemzetközi segítség, hogy legalább őket kimentsék? Én összecsomagoltam egy táskát, betettem a kutya oltasi könyvét, megtankoltam a kocsit, aztán meglátjuk. Ha kiderül, hogy a menekülteket mivel lehet támogatni, akkor segítek, amivel tudok. Egyelőre ennyi.
VálaszTörlésSzámunkra elképzelhetetlen, hogy az embereinket egyik napról a másikra elvihetik katonának, de azért nekem mesélték a nagyszüleim, meg az idősek (90 éves a szomszéd nénink), hogy ez valóság volt. A férjek és apák egyik napról a másikra nem voltak sehol, nem tudtak róluk az otthoniak hónapolig, évekig. És nem, nemcsak a zsidó családokkal történt ez, hanem mindenkivel. Illetve biztos vagyok abban is, hogy akkor sem ők akartak háborúzni.
TörlésÉrtem én, hogy don't panic, csak azt nem tudom, hogy mégis hogyan. Azt tudom, hogy mindig voltak, vannak és lesznek is férfiak, akiket előbb lőnek agyon, minthogy fegyvert fogjanak a kezükbe, de azért talán kevés lesz ahhoz, hogy elkerülhető legyen a háború.
Nekem semmi sem elképzelhetetlen, vannak kollégáim, akik a Dél-Szláv háború elől egy szatyorral menekültek, hatra hagyták a hazukat, csak hogy a férfiaknak ne kelljen bevonulni. De a covid járvány idején, miközben az FB-ről ömlött a nagy "együtt sütünk kenyeret" szeretetcunami, találkoztam egy asszonnyal, akit takarítónőként egyik napról a másikra kitettek az állásából, az utolsó heteit ki sem fizették, a főbérlője azonnal kirakta úgy, hogy lenyúlta két havi kaucióját. Nem volt mit ennie, én vásároltam be neki, és beajánlottam bentlakásos házi ápolónak egy ismerőshöz. Úgyhogy tudom, mlyen szemetek az emberek tudnak lenni egymással az emberek. Én nem hiszek abban, hogy a politikusokat lehet bármivel befolyásolni, teszem, amit tudok. A rokonaimat körbehívtam, összepakoltak néhány holmit, ha eljön a legrosszabb, aztán valahol összegyűlünk. Lehet, hogy holnapra megegyezés születik, akkor feleslegesen pakoltunk. Tenni kell, amit tudunk.
TörlésIstenem, Lina, elmondhatatlanul sajnálom. :(
TörlésEngem is most ez idegesít a legjobban, hogy "kicsimmel olaszba", meg fenszi körmök mindenhol, miközben az van, hogy lehet, hogy holnap már nem lesz világ, ahová felkeljünk.
Persze értem én, hogy ez, amit most én érzek, valahol egy irreális érzelem, de azt se mondja senki, hogy az normális, hogy úgy teszünk, mintha mi sem történne.
Lehet, hogy félreérthető voltam, akkor elnézést kérek. Mi Magyarorszàgon élünk, szóval csak elméleti és pánikból fakadó a készültségünk. Lehet, hogy felesleges ennyire előre szaladni, és nem ér el ide a háború.
TörlésLehet, hogy félreérthető voltam, akkor elnézést kérek. Mi Magyarorszàgon élünk, szóval csak elméleti és pánikból fakadó a készültségünk. Lehet, hogy felesleges ennyire előre szaladni, és nem ér el ide a háború, de én nem tudok most "kicsimmel olaszba" témákkal foglalkozni.
TörlésIgen, úgy értettem, hogy azért pakoltatok össze, mert menni kell. De inkább legyen félreértés, mint valóság.
TörlésOtt tartok most én is, hogy az egyetlen közösségi oldalt, amit használok (insta) hányingerrel nyitom meg (vagy inkább megse) - számomra felfoghatatlan, hogy embereknek ez ennyi, online megy tovább az élet, mintha mi sem történt volna. (Tisztelet a kivételnek, természetesen.)
Ettől nekem is felfordul a gyomrom. De sokan már ott vannak a határnál, embereket fogadtak a házukba, úgyhogy nincs minden veszve. Én a református segélyszervezethez feliratkozom, valamiben biztosan tudok segíteni.
TörlésJajj, de ismerős érzés. Tegnap rám is rámtelepedett ez a depresszió, a tehetetlenség, a düh. Ma meg csak ájulásig dolgoztam magam, nem is akartam hallani a híreket, nem akartam hallani, hogy a közösségi médián magyarok (!!!) esnek egymásnak, mert hirtelen mindenki diplomata és katonai szakértő lett. Nem normális ez a világ. Aztán ha ez még nem volt elég, a tegnapi nap utolsó híre, hogy valami eszement nagy meteorit tart felénk.. najó!
VálaszTörlésNa, a meteroit új hír. Talán az lenne amúgy a legjobb: gyors, biztos és hatékony. (Nyilván nem. :()
TörlésValahol tök jó, hogy tudsz munkába temetkezni. Én is ezt fogom holnap, megyek ki a kertbe, teszem a borsót a földbe. Jobb ötletem nincs.
"Érzi más is úgy, hogy a háború árnyékában nincs értelme semminek?"
VálaszTörlésPontosan ugyanezt. Adtam magamnak két napot, hogy összeszedjem magam, és gondoljak másra is, csináljak úgy, mintha minden rendben lenne, de nagyon nehéz. Majd megtanulunk alkalmazkodni ehhez is, azt hiszem.
Kitartás <3
Az utolsó mondatod, így ennyi idő után, nagyon találó. Megszokjuk a gondolatot, a szorongást és tesszük a dolgunkat. :(
TörlésAzt éppen nem érzem, hogy semminek sincs értelme, de rettenetesen feszült vagyok, aggódom, és alig bírom rávenni magam, hogy bármi hasznosat csináljak. Nehezen tudok a háborún kívül bármi másra gondolni.
VálaszTörlésAdtam egy kis időt magamnak, de nem lett jobb. Ha puskaport hoznának a közelembe, a körülöttem lévő feszültségtől önrobbanna. Közben meg eltelt ennyi idő és mintha a szorongást is meg lehetne szokni. Rettenetes. :(
Törlés