Erőtlen

Azt reméltem, a szabadságom alatt majd jól kialszom magam. Nem csinálok majd semmi megerőltetőt. Egy kis úszkálás, pancsolás, wakeboard, sültkrumpli és fröccs, dinnye, uno, rumikub. Slussz.

Ez mind így is lett. Viszont ezzel együtt vasárnap már nem volt erőm hazavezetni, lennhagytam az autómat Gyékényesen, és hagytam, hogy Ladó küzdjön az elemekkel.

Úgy volt, hogy a héten hétfőn és csütörtökön nyomok egy-egy éjszakát, a kettő között pedig visszamegyek az autóért, úszkálok a kutyussal. Akárhonnan nézem, ma szerda van, és én dolgozom. Valami elcsúszott. (Például, hogy tegnap éjszakából végezve nem lepihentem, hanem levonatoztunk a kuttyal, és délután négykor pedig bevállaltam, hogy ma dolgozom. Hülye vagyok-e?)

Orrvérzésig wakeboardoztam magam. Szuper volt, az első nap után talpra sem tudtam állni az izomláztól, de aztán az adrenalin elnyomta az érzést. Megérte, rengeteget fejlődtem, jöhet a körpálya.

A szállásunk egy olyan házikó volt, amely hat személyes. Saját stégje (a vízpart az ajtótól nagyjából 10 méterre), árnyékos terasza, kishajója, grillsütője, konyhája, fürdő-wcje külön. Kávéfőző-hűtő a földszinten, tv az emeleten. (Mondjuk ha ez rajtam múlik, akkor nincs bekapcsolva, de két gyerekkel voltunk.) Mindezt éjszakánként 10 ezer pezóért. Ez Gyékényes. "Mindentől messze a szívhez közel."

Reggelente Ladó kávét főzött, amit a stégre kitett napozóágyakon kortyolgattuk kómázva.

A kávé hatását tunningolva, reggeli előtt úsztunk (lebegtünk) egyet az álomtiszta, 25 fokos vízben. Emberek 50 méteres körzetben sehol. Ezt reggel kilenctől fél tízig. A teraszon aztán megreggeliztük, kb 11ig. Ezután a nagy melegre való tekintettel felvettük a pipás búvárszemüvegeinket, békatalpainkat, és becsobbantunk megnézni a kishalakat. 

Tőlünk tíz perc sétára volt a wakeboard pálya. Ebéd előtt ott tornáztattuk izmainkat. A kutyuson az egy hét alatt talán kétszer volt póráz. Az ott nyaralók is vagy kutyával voltak, vagy kutyabarátok. Egyszer sem szólt ránk senki, hogy a kutya ugyanabban a vízben úszkál, mint a két éves kislány. Buksinak egyébként hatalmas rajongótábora lett. A búvárkodó kutya, aki kavicsokat hoz fel a víz alól, mármá r cirkuszi mutatványba ment. Sem mi, sem Buksi nem bánta, ha idegenek dobálnak neki labdát, faágat, kavicsot.

Azért nem volt minden fenékig habostorta. A gyerekek rendesen kiszívtak minket. Meg is egyeztünk, hogy jövőre csak a kutyát visszük. Hát így.

Nem fogok itt ömlengeni Gyékényes nagyszerűségéről, mert egyrészt a legtöbb embernek horror messze van, másrészt nem mindenkinek igénye az a nihil, embermentes környezet, ami itt van. Ráadásul, mivel maradtunk egy plusz éjszakát, belefutottunk egy olyan ajánlatba, aki A KUTYA MIATT 20 ezer pezetát akart elkérni egy éjszakáért. (Na jó. Igazából mi sem szóltunk előre, hogy lesz, és én leléptem, mire visszaadtuk a kecót, de mivel kitakarítotunk magunk után, szerintem ez így korrekt volt. Tehát szar emberrel szerintem itt is lehet találkozni.) Sokadik "ellenpont", hogy szerencsénk volt a 40 fok meleggel. A víz 25 fokos volt, míg tavaly csak 21, helyenként 30 méter mély. Szóval az úszni nemtudó embereket ez elriaszthatja, habár én is sokat lógtam a Ferdinándnak elnevezett felnőtteknek gyártott úszószivacs társaságában. (Ja, van búvárbázis, kalandorok profi búvárokkal merülhetnek.)

Tehát az én igényeimnek ennél tökéletesebb helyet nem tudok. Ha gazdag leszek, lesz ott saját nyaralóm. Egyszer. Ha. Gazdag. Leszek.

Ígérem hozok képeket is. De most semmi erőm válogatni, töltögetni. Majd otthon.