Reggel nyolckor arra ébredtem, hogy Buksi öklendezve leugrik az ágyról. Én is kipattantam egyből, gyorsan kiterelgettem, ha már hány szegény, akkor az előszobába tegye, mert ott fel lehet mosni.
Hányt. Csontszilánkot.
Sosem adok neki csontot.
Ha már ilyen "korán" felkeltünk, lementünk sétálni. Evett egy kis füvet, a kedve jó volt, ugyhogy úgy ítéltem, rendben leszünk.
A szomszédot megkérdeztem az esetről, teljes természetességgel elmesélte, hogy tegnap a Morzsinak vágott fel baltával disznógerincet, de hát nem gondolta, hogy az én kutyám is megtalálja.
Mert az enyémnek fából van az orra.
Mindegy. (Nem mindegy. Nyilván. De ahogy nem én választottam padlószőnyeget, nem én választottam szomszédot sem. Ez jutott.)
Betelepedtünk az esőszínű* takarómra, és mivel csak estére kellett jönnöm dolgozni, megpróbáltam kihozni a maximumot a napból: hogy nem csinálok semmit.
Ez az a póz, amikor még nem biztos abban, szabad e felfeküdnie az ágyra.
Ez pedig az, amikor jó pár órával később már ki kellene mennie, de még nem szól, mert olyan jó itt feküdni.
*Csak szeretném én, hogy minden esőnek ilyen színe legyen. Valójában ez nyári hajnal színű.
Drága eb. ♥
VálaszTörlésValóban nem tűnik szomorúnak:).
VálaszTörlésa második kép háttérkép gyanús - és kicsit olyan, mintha szuperhősként repülne álmában :):)
VálaszTörlésKöszi lányok.
TörlésAz is különben, szívem egyetlen szuperhőse :)