Ködös álmok

Az élet nem áll meg ősszel, csak lelassul. Most, hogy elállt az özönvízszerű esőzés, minden délután tekergünk a kutyussal. Gesztenyét, csipkét, almát, gombát szedünk, gyógyfüveket gyűjtünk. Két kézzeel adja mindenét a természet. 

Aprópó almaszedés. Elmesélném, hogy milyen negatív tapasztalatunk volt a helyi almapréselő üzemmel, de az a helyzet, hogy olyan fantasztikus alternatívát találtunk Szlovéniában, hogy kár lenne panaszra fecsérelni a szót. Legyen elég annyi, hogy eddig 530 kilogramm almát vittünk, a szlovének pedig kedvesek, szorgalmasak, és üvegbe töltik az almalevünket, ami (nagyképűség nélkül) isteni finom. Az üvegeket pedig jövőre újratöltik, ha lesz mivel. Egyébként olyan nagyon büszke vagyok Ladóra. Ahogy beszél az emberekkel, legyen az magyar, osztrák, szlovén, egyszerűen valahogy pillanatok alatt eléri, hogy figyeljenek rá, tiszteljék. Lenyűgöző ez a képessége. Nélküle ez az alma körülbelül megrohadna, mert én valószínűleg feladtam volna a második lerázó telefonhívás után.

Aztán az is van még, hogy maximálisan eltűnt belőlem a megosztási kényszer, de nemcsak, hogy kényszer nincs, hanem minimális indíttatás sem. Ezt a posztot egy hete írom, és eredetileg nem is az almaprojektről akartam írni, bár azt már a nyavalya sem tudja, hogy mégis mi volt a terv. Egyelőre még nem tudom, mit kezdjek azzal, hogy #vanegyblogomdeminek. 

Ez most ilyen.