Búbánatos fszkivan

A kolléganőmnek ellobbant a szélben a mécsese*, és én vagyok az egyetlen, akit még elér, ezért folyamatos verbális gyomorrúgásokkal jutalmaz. 

Nem szoktam panaszkodni, a munkahelyemről meg egyáltalán nem szoktam írni amióta eljöttem a cirkuszból, de időnként visszasírom a napi 20 hülyét, ezért az egyért cserébe. Mert az van, hogy tulajdonképpen a kolléganőm nem hülye, nagyon okos, tisztelem is az eszéért és szorgalmáért, de olyan mélységes rosszindulat és gyűlölet van benne, amivel nem tudok azonosulni, és időnként szó szerint úgy érzem, hogy undorító, fojtogató keserű gáz lepi el az irodát tőle. Már reggel úgy jön be, ha nem talál közeli parkolóhelyet, hogy mindent baszkod: ajtót, ablakot, széket, tollat. Aztán ahogy jobban belelendül, én következem a sorban. Hétfőn azzal fogadott, hogy eltűnt x összeg, amit ő a saját pénztárcájából adott oda a főnöknek, és nyomatékosan felszólított, hogy jobban figyeljek oda a pénzre - amit egyébként ő kezel.

Egy órával később előkerült a keresett összeg, bent volt a fiókjában, csak mellétette a kasszának. Igazából nem vártam, hogy bocsánatot kérjen, de azt, hogy a dühösmókus stílusán változtasson, bizony, elvárnám. Elképesztő gyűlölettel tud fröcsögni mindenről és mindenkiről. Negyven fölött jár, sosem volt senkije, utálja az állatokat (szőrösek, fujj!), és napjában ötször elmondja, hogy nem érti, hogy tudok együtt élni Ladóval, ő egyáltalán nem tudna alkalmazkodni senkihez. Örülök, hogy ezt így tudja magáról, szerintem ez jó önismereti pont, de nem lehetne, hogy ezzel párhuzamosan ne tegyen megjegyzéseket rám, aki máshogy él? A főnökünk hetente egyszer jön az irodába, olyankor a kolléganőm megtalálja a módját, hogy megalázzon előtte, vagy legalább beszóljon valamit. Ha hibázom valamiben, akkor hónapokkal később is úgy emlegeti fel, mintha rendszeresen elrontanám azt a dolgot. 

És most, hogy a Főnök szeptemberben kitalálta, hogy én is vezessem az online naptárba, hogy melyik ügyfelek jönnek hozzám, mintha fokozódott volna a gyűlölete. Nagyon nehezen jöttem rá, hogy azért van ez, mert ő kap jutalékot a munkája után, én viszont (mint részmunkaidős, leggyengébb láncszem) - nem kapok. A Főnök pedig ezzel szépen megússza, hogy azoknak az ügyfeleknek a jutalékát kifizesse, akikkel én foglalkozom. Természetesen, amikor ez leesett, megpróbáltam megbeszélni vele, hogy tudok erről a dologról, és szándékosan elkummantottam a naptáramból néhány ügyfelet, hátha megenyhül az irányomba, de azt hiszem, hiba volt. Mintha ezzel is még több okot adnék rá, hogy utáljon. Az irodában hetek óta elviselhetetlen a légkör. 

Vittem be almalevet a munkahelyre, hogy igyon belőle nyugodtan, de még mielőtt megkóstolta volna, már megjegyzést tett rá, hogy felkészült rá, hogy nem lesz olyan finom, mint a Sió, hiszen ez nem lé almából préselődött. Később azért megállapította, hogy nem rossz. Én nagyon naív ember vagyok, nagyon igyekszem hinni abban, hogy ha valakivel sorozatosan jót teszel, akkor az majd jót fog szülni egy idő után, de az az igazság, hogy elfáradtam. Olyanná vált, mint a köröm alá futott szálka.

*Kispál és a borz - Zsákmányállat