Gyerekkoromban, ha valaki azt mondta "gesztenye", akkor a tesómmal összevillant a szemünk és nagyjából az volt az egyetlen pillanat, amikor tudtam, mire gondol.
A mai napig előttem vannak gyerekkorom gesztenyeháborúi. Térképeket rajzoltunk, többet is: olyat, ami valóban mutatta, hol van elrejtve az összegyűjtött vadgesztenye, és olyanokat, amiken kamu helyszínek voltak berajzolva az ellenség megtévesztésére. Az ellenség természetesen a faluban összeverődött másik gyerekcsapat volt. Voltak kémek és árulók, volt tényleges háború, amikor alaposan megdobáltuk egymást, és egyszer, amikor én lettem a kém, elloptam mindkét csapat gesztenyéjét, és eldugtam a nagyapámék füstölőjében. Nagyjából 8-10 kg vadgesztenye volt, tettemet máig nem bocsátotta meg senki. A falunkban volt egy utca, amit Gesztenye sor-nak hívtak, és amikor nyolcadikból elballagtam, az iskolaudvar hatalmas gesztenyefáit sirattam legjobban. Számomra a gesztenye azt a gyönyörű, barna fényű, kesernyés illatú csodabogyót jelenti, amit az ember zsebrevág és a zsebében simogatja, mint egy apró jószágot.
Már nagykamasz voltam, amikor először találkoztam a gesztenyével, amit az utcán árulnak forrón, illatosan. Nem kötött hozzá gyerekkori emlék, örültem, hogy van ilyen fajta gesztenye is, összeraktam (marhalassan), hogy ebből készül a gesztenyepüré, de sosem lett rajongás számomra.
Eddig.
Mert most meg az van, hogy itt a hegyen dugig van gesztenyefákkal az erdő, 40 (vagy még több) éves fák szórják a gesztenyét mindenhol és a falubeliek úgy vannak ezzel az áldással, mint a csipkebogyóval: jó, jó, csak ne kelljen lehajolni érte. Szedjen a városi turista, meg aki akar, de őket hagyják békén. Aki itt nőtt fel, annak már a fülén jön ki, de nekem, aki sosem látott még tisztességes szelídgesztenyefát, minden egyes fa egyet jelent a kánaánnal.
Az első sütéskor annyira boldog voltam, hogy a taknyos undorító idő ellenére teletöntem a zsebeimet a még forró gesztenyével, lábamhoz csaptam a Buksit és csakazértis kirándultunk egyet az őszi erdőben.
Amióta pedig az idő még taknyosabbra, még sötétszürkébbre fordult, egyfolytában előveszem ezt az elsősütés-élményemet és úgy forgatom az emléket a fejemben, mint a forró sültgesztenyét a zsebemben.
Imádom a sült gesztenyét! Gyerekkoromban mindig jártunk gesztenyét szedni. Egyszer voltam Velemben a gesztenyefesztiválon, hát az meseszerű volt, egy aranyos kis fesztiválocska, gesztenyemézzel, gesztenyesütivel, gesztenyés mindennel és a tudattal, hogy Törőcsik Mari ott él a faluban. De jó volna megint gesztenyét szedni!
VálaszTörlésGesztenyefesztivál - uhhuhuuuu, azért az nagyon menő! Olyan hihetetlenül szomorú, hogy most szinte álomszerű messzeségbe kerül még a gondolata is annak, hogy valaha voltak (és lesznek) még ilyen rendezvények, ahol az emberek boldogan csemegéznek mindenféle jóságból... :(
Törlés<3
VálaszTörlésAnnyi jóság van arra felétek. Csak ámulok és bámulok.
Olyan jó, hogy te észreveszed a természet kincseit, értékeit, és ha olyan (ehető :), akkor köszönettel elfogadod. :)
:) Hát bizony, sosem éreztem még magam ilyen gazdagnak, pedig ezek a dolgok javarészt nem mérhetőek pénzben, nem adnak hozzá a GDP-hez semmit.
TörlésAz új sógornőm, mikor legutóbb nálunk jártak és almalével, csipke és gyógynövény teával, krizantém csokorral meg egy fiatal tő aloe verával megrakodva indultak haza, megkérdezte, hogy miért adok ennyi mindent. Mondtam neki, hogy sosem volt semmim azelőtt, amit megoszthattam volna, és ezeket a dolgokat én is csak úgy kaptam, miért ne adnám tovább? És tulajdonképpen az ő kérdése döbbentett rá, hogy bizony, mennyi dolgot ad a természet ajándékba. Kiapadhatatlan és megújuló forrásai vannak, egyszerűen lenyűgöző! Ugyanakkor próbálok(próbálunk) figyelni arra, hogy ha kapunk, adjunk is vissza, gondozni éa vigyázni rá, mert hosszú távon valószínűleg csak így tud működni. :)
így már picit értem azért, hogy falun nőttél fel, és hogy talán így könnyebb a vidéki élethez alkalmazkodni.. mert ugye ezen dilemmázom, hogy bár nagyon-nagyon szeretnék a természetben élni, városi lányként hogyan tudnék ekkorát váltani, pedig nagyon foglalkoztat a dolog:)
VálaszTörlésés akkor majd elolvasom újra végig a blogodat, mert tele van csoda dolgokkal:)
Igen, szerintem a falun felnövés nagyon sokat jelent abból a szempontból, hogy nem jelent óriási kihívást fával tüzelni, kiskertet nevelni. Nekem ebbe igazából "csak" vissza kell rázódni. Ugyanakkor azt gondolom, valahol mindegy, hol nő fel az ember. Szeretek hinni abban, hogy mi döntjük el, hogy mi jó nekünk. Nem tekintem munkának, hogy behordom a tüzifázt, vagy felszedem az almát, gombát, gesztenyét, mert ezt az életformát magamtól választottam. Ezzel együtt pedig látom a helyieket, akik itt születtek, itt nőttek fel, mégis folyton elvágyódnak - talán azért, mert ezt nem választották, hanem nekik ez jutott, ezért gondolom, hogy mindegy, hol nősz fel - járd az utat, amit szeretnél. Nagyon nagy klisé, hogy hinni kell abban, hogy tudod, mi a jó neked, de hát attól még lehet igaz. :P
Törlésköszi:) úgy lesz!
TörlésA sült gesztenye illatát szeretem, de megenni nem... sosem szerettem, a gesztenyepürét is inkább csak megeszem, de lázba nem hoz... Buksi szereti?-)
VálaszTörlésKlassz helyen laktok... az meg, hogy élni tudsz a természet adta lehetőségekkel nagyon szuper!-) Irigylésre méltó ez a természetközeli élet♥
Nem szerethet mindent az ember. ;)
TörlésBuksi viszont mindent szeret, amit mi eszünk, így vele általában arra kell figyelni, hogy mit az, amit ha megeszik, nem lesz tőle semmi baja. A gesztenyét eheti, és eszi nyersen és sütve is, mindegy neki. :)
-)♥
TörlésTe olyan kedves vagy!
VálaszTörlés:-)
mindig mosolygok olvasás közben (majdnem mindig).
Köszönöm <3
TörlésGyerekkoromban elvittek egy "sütigyárba", osztály kirándulás címszóval. Ott a gyártósoros nénik nagyon kedvesen elmondták, hogy a gesztenyepüré java része bab, mert azzal olcsóbb és ugyanaz az ízük.
VálaszTörlésAzóta semmi gesztenyéset nem ettem, csak az illatát szeretem, mert a kedvenc karácsonyi mesekönyvemben (Jakab mester karácsonya) van egy mondat: "sült gesztenye jó illata orrát csiklandozza". Ez olyan szép mondat... :)
Sütigyár, woow :D Minket anno csak parlamentbe vittek, olyan koromban, amikor még az egészből semmit nem tudtam érteni és értékelni...
TörlésMondjuk a gesztenyepüréért én sem rajongok - ez az infó meg aztán végképp nem hozta meg a kedvem hozzá. :D
Az idézet meg annyira kedves! Nem ismerem ezt a mesekönyvet, de rá fogok keresni, mert rajongva szeretem a meséket. :)