Sindő*

 Borzasztó hosszú volt ez a február, és papíron még nincs vége, de a magam részéről lemondok róla, hogy a hátra lévő napokat még februárnak nevezzem.

Kész van a tetőnk! El sem hiszem, de tényleg nem! Ma volt az első nap, hogy reggel jöttek a munkások az állványokért, aztán 10 órától már hármasban voltunk az ebekkel. Mivel ragyogó napsütés volt, árnyékban 19, napon 26 (!!) celziusz, úgy döntöttem, hogy nekem már március van, és hirtelen felindulásból elvetettem a borsót, a spenótot és két sor petrezselymet is. A rettenet hideg ellenére, ami volt pár hétig, kikelt a retek és a saláta is.

Mondjuk, az eléggé tipikus, hogy ha hetekig nem írok, és pont van némi időm és kedvem írni, akkor nem jut eszembe semmi. Hozom inkább a képeket, mert fotózni azért fotóztam.

Idén faforgáccsal mulcsozom a talajt - hála a tetőfedőknek, akik az udvaron gyalulták a deszkákat. A kiskertet áthelyeztük egy sokkal naposabb helyre, nagyon kíváncsi vagyok, milyen változások lesznek. 

Nos, indokolatlanul sok kutyás kép következik. Aki nem bírja, ne is menjen tovább. Hihetetlen, hogy néhány hete még hóban jártunk, most meg szinte rövidnadrágos idő van. Bikfic hasa leért a hóban, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Ez a kutya állandóan siet valahová.

Én szóltam. 

Az egyik kedvencem, amin a ház sarkánál ülnek. Nagyon egymásra találtak, azon a képen még fel volt állványozva a ház, a tetőfedők dolgoztak odafent, ők meg duzzogva néztek ki a fejükből. A duzzogás tárgya az volt, hogy miért nem mehetnek be a kandalló elé melegedni.  

Tesók

Ez az ablak akar valamit tőlem. Tavaly áprilisban is megszólított, a havas tájban sem tudtam elmenni mellette. 

Ő pedig itt az elmúlt sötét hetek tavasza. Ladó hozta, volt pár extrém mélyen töltött nap, amikor tényleg semmi más örömem nem volt, csak ez a néhány szál tulipán az asztalon. Bizony, voltak napok, amikor még a kutyáknak sem tudtam örülni, nyomasztott, hogy minden reggel 5-kor keljek, hogy mire megérkeznek a munkások, már ne pizsamában legyek. 

A legmélyebben például szombaton voltam, amikor azt hittem, hogy a munkások nem jönnek, és egy szál törölközőben álltam a kandalló előtt, amikor meghallottam, hogy zúg az autójuk. Előtte este (8-kor!) bejelentkezett a Professzor, hogy jön három gyerekkel, kutyussal, menyecskével - na, akkor úgy az nem esett jól, hiszen nem készültem, és nagyon tudom frusztrálni magam, hogy "jajjmiteszünk", de aztán olyan jól sikerült minden! Anemone készült ebéddel**, végül én csak egy almáspitét dobtam össze, a gyerekek cukik voltak (Evelin szépen gyógyul), a kutyusok pedig jól kijöttek egymással (mit jól, le sem szakadtak egymásról a játékban), szóval jó kis hullámvasutas szombat volt, a legmélyéről szépen feljönni. Aztán persze megkaptam a választ, hogy mitől voltam én olyan depressziós, hát pms volt, na bumm. Azért képzelhetitek, mennyire azt sem tudtam, merre állok arccal, ha elfelejtek egy olyan dolgot, hogy meg fog jönni. 

*Ki tudja, mit jelent a cím? Google nem ér. :P

** komolyan, ezt a lányt ha nem veszi feleségül a Professzor, akkor én fogom! Nemcsak szép és kedves, de végtelenül vicces és vidám jellem, nála jobbat nem is tudok elképzelni ebbe a családba.