Hétvége

 Csütörtökre elkészült az autóm. Pénteken Ladó a munkahelyem előtt várt, együtt jöttünk haza, jól beebédeltünk, és kiültünk a napozóágyakba fröccsözni. Így visszaemlékezve olyan elképzelhetetlen, hogy valamikor sütött a nap - tegnap óta egy darab takarótekercs vagyok, ma reggel két fok volt. Ez most itt panaszkodás akart lenni, de ennyi, be is fejeztem.

Mivel péntek délután annyira rohantunk haza semmitteni, hogy nem vásároltunk be a hétvégére, szombat reggel Ladó előhozta a bicikliket, és az ebeket hátrahagyva elindultunk, hogy elmegyünk boltba - a városba. Addig viccelődtem vele, amíg azt nem mondta, hogy jó, akkor menjünk körbe. A városba ugyanis kétféle úton is el lehet jutni, a rövidebb 15 km-es útvonalon nincs benne különösebb szintemelkedés, a hosszabb viszont átmegy néhány falun, 27-28 km, és 12-13%-os emelkedőkkel fűszerezett. Tavaly sokat jártunk arra, hatalmas teljesítménynek éreztem, hogy leszállás nélkül végig tudom tekerni a terepet -, de azért szezonnyitó tekerésnek kicsit erősnek gondoltam. 

Ugye nem kell mondanom, hogy már az első emelkedőnél a s*ggemen vettem a levegőt, annyira el vagyok szokva a mozgástól. Nagyjából a második hegymenet után kezdtem élvezni a dolgot. A nap ragyogóan sütött, a táj elképesztő szépségű volt, madarak daloltak mindenhol, lélek sem járt az utakon és Ladóval aznap töltöttük a hatodik évfordulónkat. Egy tóparton álltunk meg először pihenni. A városban meglátogattuk a zöldségest, vettünk két lángost elvitelre, és kiültünk a néptelen folyópartra falatozni. Később Ladó vett két jégkrémet, végtére is éhgyomorra indultunk neki biciklizni. Jócskán elmúlt dél, mire hazaértünk. Itthon nyomtunk egy gyors zuhanyt, ledobtuk a textilt, aztán kifeküdtünk napozni. Szerencsére észnél voltunk, a napolaj kéznél volt - pillanatok alatt le lehetett volna égni, de így csak lett egy kis alapszínünk. Vacsorára Ladó pizzát rendelt, egyúttal ékes tanúbizonyságát adva, hogy gondolatolvasó.

Még sok ilyen hétvégét szeretnék magunknak.