Falka és vadvirágok

 Egy kutyával szerelem, két kutyával család, három kutyával mennyország az élet.

Buksival az első évek nehezen teltek, össze kellett szoknunk, meg kellett nevelnie minket. Nem értettem a nyelvet, amit beszél, pedig elképesztően kifejező, mindenre reagál a maga módján. Az évek során viszont elválaszthatatlanul összeszoktunk, ismerem minden mozdulatát, tudom, mikor mit szeretne, ki kell mennie, be szeretne jönni, éhes, szomjas, boldog vagy fáj valamije. Minden szőrszálát ismerem, minden érzését megértem, azt hiszem, ez az, amikor azt mondhatom, ismerem a kutyámat. 

Bikfic miatt többet aggódtam, mielőtt elhoztuk. Aztán, amikor megérkezett, megértettem, hogy Buksi labrador jelleme igazi kincs, a tacskók néha kifejezetten gecik seggfejek, de ha az ember megérti, mivel lehet rávenni a helyes viselkedésre (kajával főleg, de simogatással és kedves szóval is sokra lehet menni), akkor néhány hónap alatt kicserélődik a kutya. Bikfic január huszadikán érkezett, akkor előfordult vele, hogy éjszaka bepiszkolt, vagy jelölt a lakásban. Behívásra nem reagált, ránk jellemző póráz nélküli sétákon 100 méteres távolságot tartott. Mostanra első szóra visszajön, figyel, soha nem pisil-kakil be, sétáinkon 20-30 méteres távolságban marad, kivéve, ha valami érdekes akad az erdő alatt, amit ki kell ásni. Olyankor lemarad, de fontos dolga végeztével újra csatlakozik a falkához. Nagyon szereti, ha szeretgetik, sokat bújik. Kifejezetten imádja, ha megöleljük vagy felvesszük ölbe.

Bori pedig elsőre maga a tökéletesség. Az öregek felváltva bébiszittelik, hol Buksival kucorog, hol Bikficcel. Ugyan alhatnának kint, de éjszakára bejönnek, hiszen Buksi egész életében lakáskutya volt, Bikfic szintén, ennek fényében, ha Borit kizárjuk akár csak éjszakára is, az egyet jelentene neki a falkából való kiközösítéssel, ami a kutyák számára a legnagyobb büntetés. Más szempontból pedig nagyon szeretném mindenre megtanítani, legyen szobatiszta, ismerje a pórázt, igazodjon lábhoz. Nos, a szobatisztaságra nagyon büszke vagyok, első alkalommal történő bepisiléskor rászóltam, hogy nem szabad, kivittem, és azóta minden éjjel jelez, ha ki kell mennie. Az elmúlt egy hétben egyszer sem fordult elő, hogy bent végezte volna el a kinti dolgát. Baromi fárasztó éjszakánként kétszer felkelni hozzá, de lehetne rosszabb is - például rendszeresen takarítani utána. Buksival összebújva alszanak kint is, bent is. Bikficet gyakran felborítja, aki ilyenkor rámordul, aminek örülök, meg kell tanulnia, hol a határ. Buksinak ehhez túl szép a lelke, soha nem morogna rá, nekem kell szólnom, ha már látom, hogy túlzásba viszi a játékot. Esténként külön foglalkozást tartok neki, kötélhúzunk, labdázunk, pórázzal ismerkedünk. Nem tudom, honnan tudja, hogy a labdát vissza kell hozni, de az első eldobás után visszahozta, letette, hogy mégegyszer, hát el kell tőle olvadni. Valószínűleg lehet benne németjuhász vér, a mozgása, a farok tartása tiszta németjuhász, a feje labrador, a formája vizsla, nagyon kíváncsi leszek, mekkorára nő majd. Egy hét alatt sokat nőtt, viszont a bordái még mindig nem tűntek el, dagulás helyett inkább nyurgul. 

Vörös és feketék

Hétvégén Ladó füvet nyírt, a fűnyírótraktortól nagyon megijedt. Aztán kiültem vele a telek közepére, onnan néztük a gépet, amikor Ladó közelebb ért, adtam neki finomat, meg dicsérgettem, és hát egészen hamar eljutottunk odáig, hogy álló helyzetben, járó motorral meg merte szagolni. Jó látni, ahogy fejlődik, ahogy falkaként működnek egymással.

Egyébként fűnyírás: rengeteg, de rengeteg fajta vadvirág nő idén, tavaly csak elvadult fű volt mindenhol. A mostanihoz képest tavaly sárga volt minden, idén harsog a zöld, szinte minden nap tudnék friss vadvirágcsokrot tenni az asztalra, amit végül csak azért nem teszek meg, mert egy csokor még négy-öt nap után is gyönyörű. Ladó fűnyíráskor nem vágott le mindent, a sűrűbb virágos foltokat meghagyta, most kicsit olyan, mint egy varázslatos virágos labirintus - minden sétánk tündérmese.

Sajnos a képek nem adják vissza. Nem hallatszik közben a madárdal, a kakukkszó, a télből feltámadt tücskök fülzsibbasztó ciripelése, az erdő-mező illata.

Vasárnap olyan jó idő volt, hogy végre kitettük a függőágyat, kifeküdtünk Ladóval. A kutyák körülöttünk szuszogtak a fűben, engem akkor ott olyan boldogság vágott fejen, hogy úgy fest, a gonosz törpe világgá ment. Remélem nem jön vissza, vagy ha igen, már csak vendégségbe.

A legfontosabbat a végére hagytam: aki olvasta valaha Bezzeget, vagy csak szeretne jót tenni valakivel - és megteheti, akkor itt a lehetőség, a hírek pedig itt vannak.