Szőlő

Első évben megmetszettük a lugast, úgy-ahogy, aztán ősszel leszedtük a szőlőt és odaadtuk a szomszédnak, hogy csináljon belőle bort*, mert nem volt időnk és energiánk foglalkozni vele.

Aztán télen jött a hó, a lugas leszakadt a súlya alatt, így mi azzal szilvesztereztünk, hogy szétbontottuk, majd újraépítettük az egészet. Erről meséltem is, de kezdek szenilis lenni, vagy ennyire nem történik semmi, hogy ugyanazokat írom, ebbe most ne menjünk bele.

Szóval helyretettük a lugast és vártuk a tavaszt. Nagyon nehezen érkezett a jó idő, hiszen júniusban még fűteni kellett. Aztán egyszer mégis berobbant a nyár és arra eszméltünk, hogy metszeni kell a szőlőt.

Mini dzsungel

Szőlővirág

Idén két-három hetente is foglalkoztunk vele néhány órát. Metszettük és kötöztük. Június végére látni lehetett, hogy rengeteg fürt lesz, egy ponton alá is kellett dúcolni, nehogy ismét leszakadjon, ezúttal a fürtök súlya miatt.

Egyébként ebben a lugasban kétféle szőlő terem, Izabella és Othello. Azok kedvéért, akik nincsenek annyira otthon a szőlők birodalmában, írok néhány szót ezekről a fajtákról. 

Ez a két fajta direkt termő (labruska, vagy rókaszőlő) fajták közé tartozik, ami azt jelenti, hogy saját gyökerén terem (nem oltványként). Egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy ellenálló a különböző betegségekkel szemben. Ezeket a fajtákat amerikából hurcolták be, olyan régen, hogy azok, akik behozták, már nem élnek, sőt még az ő unokáik sem. Kétes híre van, mert a behurcolásával az európában honos szőlőket kiirtó betegségeket is behozták, emiatt hatalmas pusztulást okozott ezeknek a szőlőknek a megjelenése. Ráadásul a borában, ha nem megfelelő körülmények között állítják elő (és ez fontos), nagy mértékben előfordulhat a rettegett agykárosító metil-alkohol. Nos, annak érdekében, hogy megvédjék az itthoni szőlőket, illetve, hogy megakadályozzák a mérgező borok előállítását, törvénybe foglalták, hogy a labruska fajtákat ki kell irtani**. Ezzel egyidőben kifejlesztették azokat a permetszereket, melyekkel az itthoni szőlőket meg lehet védeni a behurcolt betegségektől. 

Az én véleményem az, hogy valahol (mint minden) ez is javarészt inkább a pénzről szólt, mint a szőlőkről. A labruska nem igényel sem permetszert, sem trágyázást, ezért nem lehetett igazán keresni rajta. Ráadásul oltani sem kell, a kis paraszt bácsi ledugja a szőlővesszőt a földbe és taddaaam, terem a szőlő, mint az őrület, csak győzze metszeni. A halálos metil-alkohol legendáról pedig a következő tények támasztanak némi kétséget. (És ezzel nem azt mondom, hogy kamu a metil-alkoholos sztori, inkább, hogy talán csak nyomokban tartalmaz igazságot.)

Egész Európában van egy aprócska terület, ahol engedélyezik ezekből a szőlőfajtákból a bor készítését és ez a hely az Ausztriai Dél-Burgenland***. Egyedülálló módon, csak itt állíthatnak elő a direkt termő szőlőfajtákból bort, ez az Uhudler. A bor színe emlékeztet a rozéra, de annál valamivel sötétebb, az íze pedig gyümölcsös, szamócára hasonlít. Ha Dél-Burgenlandba visz az utatok és szeretitek a bort, feltétlenül kóstoljátok meg, szerintem nagyon különleges. 

Na, ennek fényében kanyarodjunk vissza a mi labruskáinkhoz. Nagyon meghálálta a gondozást az egész lugas, híztak a fürtök. Sokszor esett az eső is és bizony, gyakran aggódtam, hogy elveri a jég a féltve nevelgetett szőlőnket. Szerencsére mindig vízzel jött, így nem okozott kárt. 

Beköszöntött az augusztus és ahogy teltek a hetek, úgy színesedtek a szemek a fürtökön. 

Szeptember 8.

Innentől kezdve naponta kóstolgattuk. Savanyú volt, mint a veszedelem, viszont a présházról tudtuk, hogy október közepén átállnak almapréselésre, ezért nem vártunk tovább, szombaton szüreteltünk. A levágott fürtöket még aznap átvittük Szlovéniába. 

Ez a lugas nagyjából 8x3 méteres, összesen 111 kg szőlőt szedtünk le (néhány fürtöt elveszítettünk szüretelés közben, néhányat pedig meghagytunk a madaraknak). Így lett összesen 78 liter szőlőlevünk, ami meglepően édes és elmondhatatlanul zamatos. Annyira, hogy én hosszúlépés formában iszom, úgy hígítom vízzel, vagy szódával. 

Egyébként szerintem baromi érdekes az egész szőlész-borász történet, még úgy is, ha nem kifejezetten boros az ember, vagy nem iszik egyáltalán alkoholt. Ha érdekel titeket, olvassatok utána Teleki Zsigmondnak, akinek, miután kipusztult az öt hektár szőlője, nem adta fel, hanem rendelt Franciaországból több ezer magot, és magról nevelt tőkéket, eszméletlen munkával és elszántsággal. Csodálatos történetekre lehet találni, miközben az ember nem csinál mást, csak ismerkedik azzal, amije van. 

*olyan fos bort még garantáltan nem ittatok, én is csak a nyelvemmel érintettem, azóta is kiráz a hideg, ha eszembe jut.

**illetve szabályozták a tartható tőkék számát, így maradthatott életben a mienk, de valószínűleg azok is, amelyekről gyerekkorotokban a nagyszüleiteknél szemezgettetek

***ami ugye nekünk itt van a szomszédban.