2021. december 19., vasárnap

Így volt, így vagyunk

Édesek vagytok, köszönöm a jókívánságokat. Szerencsére jól vagyunk, minden nap egyre jobban, én pedig nem győzök hálás lenni. Most elmesélem hogy volt, és kérlek benneteket, ne háborodjatok fel nagyon. Meg kicsit se.

Szóval.

 Péntek este arra értem haza kórusról, hogy Ladó lázasan fekszik. Szombaton reggel érkezett meg a pénteki pcr teszteredménye, ami azt írta, hogy negatív. Azért elmentem a patikába, és vettem egy gyorstesztet, de az is azt mutatta, hogy negatív. Nem maradt más, arra gondoltunk, azért lázas, mert begyulladt a bölcsességfoga.

Ausztriában működik egy otthon végezhető pcr teszt, aminek linkelem a videóját. A lényeg az, hogy telefonon kell regisztrálni egy alkalmazáson keresztül, taj kártyára a patikából ingyenesen lehet kérni adott darabszámú tesztet, amit bármikor, bárhol el lehet végezni. A mintát be kell dobni a kihelyezett pontok bármelyikén (patikában, vagy pl. Spar-ban is), amit 24 óra alatt kiértékelnek és az alkalmazáson belül értesítenek az eredményről. Szerintem zseniális találmány lehetne, ha érne bármit, de ezt mindjárt kifejtem. Volt nekünk itthon ebből a tesztből két darab.

Hétfőn felhívtam a háziorvosom, hogy fáj a fejem. Tényleg nem voltam valami jól, de igazából azért akartam táppénzre menni, hogy Ladót ápoljam, akinek akkorra állandó 38,4-38,6 fokos láza volt. A háziorvosom küldött tesztautót nekem, ami úgy volt, hogy idetalál, de aztán természetesen eltévedt, és mi mentünk utána. A gyorstesztem azonnal negatív lett, levettek egy pcr-t is. Aztán, mivel Ladót nem tesztelték le, ő készített egy itthoni pcr-t, amit egy kollégája kivitt az osztrák patikába, kiértékelni. Ezután pedig vártunk, Ladó láza rosszabbodott, szájzárat kapott a foga miatt, enni, de inni sem nagyon tudott. Nekem pedig elkezdett fájni a hátam.

Ladó tesztje kedden ismét negatív lett, de szerdára már olyan rossz állapotban volt, hogy felhívott egy magánfogorvost, hogy elmondja, hogy napok óta lázas, de minden tesztje negatív, megnézné-e. A doki igent mondott. Igen, szerda reggel. Miután elment fogorvoshoz, nagy nehezen elértem a háziorvosom, hogy ugyan mikor lesz eredménye a hétfői tesztemnek, mert nem kaptam semmiféle értesítést, mire a háziorvosom közölte, hogy márpedig pozitív vagyok, nyugodjak meg, majd keresnek. Ja, és ha már így hívom, írna fel nekem gyógyszert, váltassam ki egy egészséges emberrel a patikában.

Írtam Ladónak, akinek ekkorra már a fogát ki is húzták. Hozott gyógyszert, mire hazaért, már beszéltem egy ÁNTSZ-es nővel, aki értesített róla, hogy mindketten karantéban vagyunk. Ezután megkaptam a teszteredményemet az ügyfélkapumon is. Na és akkor erre írtam fent, hogy ne akadjatok ki nagyon, egyszerűen Ladó sokszoros negatív teszttel indult el a fogorvoshoz, akit minden részletében tájékoztatott a kialakult helyzetről, aki ennek ellenére, illetve ennek tudatában fogadta őt. Tudom, hogy nem lett volna szabad elmennie itthonról, amíg meg nem jön az én pcr eredményem, de ekkorra már olyan rosszul volt, hogy képtelenség volt, hogy elviseljen ezzel még egy napot.

A foghúzás után megkönnyebbült, de a láza felment 39,7-re.

A gyógyszer, amit kaptam, állítólag nagyon jó. Az egész családunk azzal nyomasztott, hogy AZONNAL szedjük be mindketten - úgy, hogy kaptam egy papírt arról, hogy a gyógyszer át nem ruházható. A dobozában nem volt betegtájékoztató, csak annyit írtak rá, hogy első nap kétszer nyolc darabot kell bevenni belőle. Online megkerestem a betegtájékoztatót, ami többek között azt írta, hogy heveny vesekárosodást okozhat, illetve rendellenes magatartás léphet fel, például "hirtelen futásnak eredés, illetve fel-alá járkálás" jelentkezhet. Gondolom emlékeztek még rá, hogy Ladónak policisztás vesebetegsége van, és ugye mondanom sem kell, hogy azt sem szerettem volna, hogy az akkor már hatodik napja lázas ember indokolatlanul elkezdjen futkározni, úgyhogy akármennyire is akarta a család, hogy adjam be neki ezt a gyógyszert, nekem minden idegszálam tiltakozott ellene. Arról, hogy én szedjem be, szó se eshetett. 45 kg vagyok (bár most úgy néz ki, ez a hét fogyasztott rajtam pár kilót), nem különösebben beteg, hogyan szedjek be egy lónak is megterhelő adag bogyót? Na, és akkor eljött a szerda éjjel, amikor azt hittem, megőrülök.

Mert utólag könnyű okosnak lenni, de amikor benne van az ember egy helyzetben, akkor csak remélni tudod, hogy amit teszel, az majd segít. Gyógyteákat főztem, óránként itattam Ladót, néha egy-egy gerezd narancsot is sikerült beletuszkolnom, de különben az egész időszak arról szólt, hogy egy jeges marok szorongatja a szívemet a bordáim között. Csütörtök reggel már könyörgött, hogy adjam neki a kovid gyógyszerem. Borzasztóan őrlődtem, mert ha nekiadom, és megöli, akkor én leszek a hibás. Ha nem adom neki, és úgy hal meg*, akkor is én leszek a hibás. Úgyhogy főztem teát, adtam neki C-vitamint, és reméltem, hogy elfelejti, hogy vannak gyógyszerek a házban. De nem felejtette el, és amikor már délután is a gyógyszerért könyörgött, akkor adtam neki egy fél panadolt. 

Ami végre levitte a lázát, és amitől aludt egyhuzamban négy órán keresztül, úgy, hogy közben csatakosra izzadta a pizsamáját, meg a köntösét, meg az egész ágyneműt. És akkor este kilenc órakor úgy ébredt, hogy elment zuhanyozni, és azóta nincs láza. Illetve nagyjából ezzel egyidőben mindketten elvesztettük a szaglásunkat és az ízérzékelésünket.

Pénteken ismét csinált egy itthoni pcr tesztet, amit egy kollégája ismét kivitt, aminek az eredménye lássatok csodát: negatív. De most ezek után én nem tudom, mit mondjak. Hogy van ez, hogy én vagyok pozitív, akinek kb. semmi baja, és ő a határozott negatív, azok után is, hogy az ördög hét napig fogta a bokáját? Na mindegy, igazából teljesen kész vagyok, örülök, hogy végre napok óta láztalan, és ugyan nem jóízűen, de újra eszik.

Most meg a fél család rajtam nevet, hogy "fél panadol", amikor kb hat év alattiaknak adnak fél panadolt, de én tudom, hogy abban a helyzetben ez tűnt a legjobb megoldásnak. Akartam segíteni neki, de azt is akartam, hogy bírja a lázat, ameddig bírni lehet, hiszen a szervezetnek ez egy természetes védekező mechanizmusa, és értem én, hogy vicces, de engem is értsenek meg. Nem érezném jobban magam, ha korábban levittem volna a lázát, de most cserébe vesetranszplantációra (jól van, nyilván túlzok) kellene várni.

A teákról meg annyit, hogy lándzsás útifűteát főztem, kakukkfűvel. Később, amikor Ladó kérte, hogy főzzek már valami mást is, akkor kamillateát, kakukkfűvel. Persze, azonkívűl, hogy más lett a színe, nagyon nem éreztük a különbséget. Nekem szép lassan jönnek vissza az alap ízek, mint a sós és az édes, de a kávéból még mindig csak kb melegvizet érzékelek.

A szomszédunk hordja nekünk a friss zöldségeket, amiből levest főzök, minden élvezet nélkül. Különben jól vagyunk, szerdán szabadulunk, még éppen karácsony előtt. Persze nem megyünk sehová, se karácsonykor, se utána, porcikánk se kívánja, csak fekszünk kint a ház előtt a napozóágyban, és nagyon értékeljük, hogy sokat süt a nap, és szép lassan visszatérhetünk a mindennapi teendőkhöz.

*Utólag azért értem én, hogy nem volt akkora életveszélyben, de képzeljétek el, hogy egy erdő közepén vagytok egyedül, egy lázas beteggel, tele hiteles és hiteltelen információkkal, nulla orvosi támogatással. És utólag nagyon szépen, "szerencsésen" alakult minden, de alakulhatott volna másképp is, és amikor benne voltam, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy az a jó, amit teszek.

**Az elejére kellett volna írnom, és csupa nagybetűvel, de már mindegy, itt marad: VIGYÁZZATOK MAGATOKRA és egymásra.

24 megjegyzés:

  1. Elég ijesztőnek hangzik a történet, de szerintem szuperül álltad a sarat. Örülök, hogy mindketten jobban vagytok! ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Szaffi! :) Le sem tudom írni, hogy én mennyire örülök! :)))

      Törlés
  2. Én egyáltalán nem háborodtam fel, Ladó negatív teszttel ment a fogorvoshoz. Az, hogy valószínű, vagy lehet, hogy mégis covidos (volt), a teszt hibája, vagy tényleg nem az volt, te pedig igen. És így, hogy a fogorvosnak is elmondtátok, tisztában volt vele, hogy lehetséges ez, és biztos vagyok abban, hogy a megfelelő feladatokat elvégezte (fertőtlenítés, szellőztetés, jobban odafigyelés). És én sem adtam volna neki ezt a gyógyszert, ha ennyire veszélyes, vesekárosodást okozhat, az ő esetében, ez nem elhanyagolható körülmény. Az meg egészen elképesztő, hogy nincs benne betegtájékoztató, ilyen egyszerűen nem is lehetne, hogy patikában legyen. Nem mindenkinek van netes hozzáférése, az orvosnak is tájékoztatnia kellett volna. Ez az egész nonszensz.
    Több helyen írták le, hogy ibuprofent tartalmazó gyógyszert nem jó ilyenkor szedni, a panadol paracetamolt tartalmaz.
    Jobbulást mindkettőtöknek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Betty köszönöm ezt a hozzászólást! Elfelejtettem kitérni az ibuprofen/paracetamol témára, de igen, pontosan így van, kovidra nem javasolnak ibuprofent. Alapvetően én algoflexes vagyok, aminek a hatóanyaga az ibuprofen, de pont azért, hogy legyen más is itthon, vettem korábban panadolt, és ez most nagyon jól jött.
      Nem állítom, hogy alapvetően nem adnak betegtájékoztatót, de a miénkből hiányzott, szóval lehet, hogy ez egyedi eset. Mivel az orvos nekem írta fel, elvileg neki egyébként sem lett volna szabad bevennie, ezért például hiába volt nagyon okos a család, és hiába akart mindenki jót, ezt éreztem helyesnek.
      A tesztektől teljesen kivagyok, mert azért nem keveset teszteltünk, és mégsem mutatott semmit. Illetve amit még elfelejtettem írni, hogy Ladó kérte a saját háziorvosát, hogy küldjön tesztautót, mire az volt a válasz, hogy "kontaktszemélynek nem jár" - érted, miközben ő volt betegebb. Pusztán azért, mert őt az osztrák háziorvosa vette betegállományba, nem a magyar. Sajnos eléggé nonszensz az egész rendszer. :(
      Köszönjük a jókívánságot, most már reméljük, megjobbulunk. :)

      Törlés
    2. Jól érezted és úgy tetted, amit tettél. Ezek az érzések nekem is szinte mindig működtek a gyerekemnél, amikor beteg volt. Talán lehet egy olyan láthatatlan szál két ember között, ami működik. Párkapcsolatban, szülő-gyerek viszonylatban. Persze csak utólag lehet tudni, hogy az érzést meghallgatva jól döntött az ember, és a félsz addig ott van, amíg ez nem bizonyosodik be, de remélem nem butaság azt írnom és gondolnom, hogy van amikor annyira erős ez az érzés és az ellenkezés minden más ellen, ami más, hogy nem szabad hagyni, hogy az érzés ellen döntsön az ember. A lázat sem szabad nagyon levinni, mert a láz kell a szervezetnek a fertőzés leküzdéséhez. Így szerintem a "fél panadol" is pont jó volt. Mostanában egyre inkább azt olvasni, hogy 38 alatt nem is kéne lázat csillapítani, persze figyelve, hogy ne szaladjon fel (és kicsiknél azért ez könnyebben megy).
      Remélem, hogy most már gyorsan meggyógyultok és együtt tölthettek egy szép Karácsonyt, békében, szeretetben, egészségesen. Nagyon nehéz volt az elmúlt időszakod.
      Minden jót nektek! :)

      Törlés
    3. Köszönöm, kívánok hasonló jókat Neked és a családodnak! <3
      Igen, van ez a szál, ez az érzés, amiről írsz, amit nem mertem írni, mert nem akarom túlmisztifikálni, de tényleg van. Hogy egyszerűen bármit mondjon bárki, az érzés az annyira erős és tiszta, hogy hiába minden észérv - pedig még professzor is van a családban. Ladó mondta is, miután a javulás útjára lépett, hogy nem is érti, hogyan kételkedhettem magamban, de hát hogyne, mikor nem volt itt, csak az "elveink", meg a korábbi egyezségeink, meg a láztól egyenletes ziháló légzése a sötét éjszakában. Tényleg nehéz volt, és elmondhatatlanul könnyű vagyok, hogy jobban van.

      Törlés
    4. Köszönöm szépen Adél! <3
      Van szál, és ti annyira összeilletek, hogy ez a szál szép fényes. :)

      Törlés
  3. Örülök, hogy lassan túl vagytok rajta. A gyógyszer ha az amire gondolok, jobb is ha nem szedtétek be. Covid osztályos orvosok sem javasolják, én hiszek nekik, ők csak tudják. A foghúzás meg halaszthatatlan volt, nem hiszem, hogy ez gondot okozhatott. Az orvosok olyan szinten fertőtlenítenek, baj nem lehet. Innen csak jobb lehet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, azért belegondolni is szörnyű, mi lett volna, ha a karantén végéig úgy marad a foga, utána meg a karácsony miatt nem talál orvost. Szóval, ha úgy vesszük, utolsó utáni pillanatban sikerült neki.
      Gyógyszer: gondolom arra gondolsz. Aztán még le se írtam minden lehetséges mellékhatását. :(

      Törlés
  4. Hú de jó, hogy túl vagytok rajta! Ez a rohadt kis virus, erre tényleg igaz, hogy nincs olyan, ami nincs, azaz annyiféle-fajta lefolyásról lehet hallani. lehet, hogy Ladónak olyan kevés virus jutott, hogy a teszt ki se mutatta, de a foggyulladás és a vesegond miatt ez is ennyire megviselte? Téged meg a nagyobb, kimutatható mennyiségü virus sem teritett le, mert alapvetöen egészséges és oltott vagy? Ezek csak költöi kérdések, lényeg, hogy jól vagytok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapvetően egy bölcsességfog tud nagyon ronda dolgokat művelni, például a szájzár. Azt mondta, egy kis géppel feszítette szét a száját a doki, hogy egyáltalán be tudjon adni neki érzéstelenítőt.
      A költői kérdések meg érdekesek, de az a helyzet, hogy szerintem az orvostudomány sem tart ott, hogy ezeket megválaszolja.

      Törlés
    2. Az pedig külön érdekes (szociológiailag), hogy noha szándékosan nem említettem, mégis ez az alapfeltételezés, hogy oltva vagyunk. Ha azt mondom, nem vagyunk, akkor mennyiben más a megítélés? A kérdés költői. ;)

      Törlés
  5. Szerintem is teljesen jól és logikusan tettétek, amit tettetek. Igazad volt, hogy nem adtál Ladónak olyan gyógyszert, ami veseproblémákat okozhat, ha már eleve vannak veseproblémái. Az is teljesen logikus, hogy ha több teszt is negatív, akkor az ember már csak elmegy fogorvoshoz az őrülten fájó fogával és szájzárával. A dokit tájékoztattátok, és egyébként ha valaki igazolt covidosként kap szájzárat egy begyulladt bölcsességfogtól, csak ellátják már akkor is extra óvintézkedések mellett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezen gondolkoztam egyébként marhasokat, hogy tényleg, ha egy ember igazolt fertőzött, de közben pl. eltöri otthon a lábát, akkor attól még csak ellátják, nem? Egy gyulladt bölcsességfog miért lenne más? Ugyanannyira sürgős esetnek számít. És igazából nem tudom, meg sem próbáltuk, de valamiért az az érzésem, hogy ezt állami intézetben tuti nem csinálták volna meg neki.

      Törlés
  6. Egyetértek az előttem szólókkal, szerintem is a lehető legjobban tettétek, amit tettetek, és a bölcsességfog-húzás egyértelműen halaszthatatlan volt. Nagyon ügyes voltál a panadollal, ezt a dilemmát inkább nem is próbálom átérezni, nagyon nyomasztó volt csak olvasni is. Nagyon örülök, hogy jobban vagytok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Vera! Remélem te is javulgatsz szépen! :) <3

      Törlés
  7. Az a szomorú, hogy ilyen az egészségügyünk, hogy nincs egy orvos, akit ebben a helyzetben fel tudtál volna hívni. Van egy sorozat, a Hegyi doktor, na én olyan dokit akarok, aki felhívogatja a régi évfolyamtársait, meg küldözgeti a leleteket mindenféle intézetekbe, hogy kiderítse, mi bajuk van a betegeinek. Hát élőben ilyet nem ismerek sajnos. Minden tiszteletem a helytállasodért. Csak jókat nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod Lina, itt élnek olyan emberek (nem is annyira idősek), akik emlékeznek még olyan időkre, ahol ha orvosért küldtek, akkor szekéren jött, de még az állatorvos is, nem számított, hogy éjszaka van, vagy hétvége. Hihetetlen hogy alig néhány évtized alatt oda süllyedtünk, hogy kizárólag hétköznap, bizonyos 2-3 órás intervallumban lehet elérni a háziorvost, utána semmi. És, nem, szerintem ez nem gyógyítás. :(

      Törlés
    2. Szerintem sem. Én értem, hogy rossz rendszer meg minden, de azért egy háziorvos nem kap kevés pénzt a praxisból. Meg azért van olyan, hogy hivatástudat pl... Én csak közönyt tapasztalok részükről, amit pedig coviddal kapcsolatban nyújtanak, az nulla. Dupla nulla.

      Törlés
    3. De amúgy, az is elgondolkodtató, hogy miért megy valaki háziorvosnak, ha ennyire nem érdekli semmi?
      Azt értem, hogy a coviddal kapcsolatban nem csinálnak semmit, mert nem értik, mert még a tudósok, virológusok se értik, hogy miért hal bele valaki, és másnak meg miért van kutyabaja, de, hogy kábé annyit se, hogy vitaminok, vagy természetes immunerősítők, vagy bármi, ami halvány próbálkozás lenne az immunrendszer védelmében? Annyira elkeserítő! :(

      Törlés
    4. Ezt nem értem én sem.😒 Az immunrendszer szerepéről, vitaminokról szó sincs a járvány kapcsán, mintha nem is számítana.

      Törlés
  8. Szívszorító volt olvasni, nagyon örülök, hogy már jobban vagytok!!

    VálaszTörlés
  9. Szia/sztok!
    Még olvasni is rossz volt, hát még benne lenni, megélni, és a megfelelő pillanatban meghozni egy döntést, amiről halvány fogalmunk sincs, hogy az jó-e, nem teszünk-e nagyobb bajt???!!!
    Jó ég, szörnyű lehetett, nagyon vigyázzatok ti is magatokra, és kellemes ünnepeket kívánok, meg boldog, egészséges új évet, éveket, sokat, sokat!

    VálaszTörlés
  10. Jaj, ezt rossz volt olvasni, de örülök, hogy már kifelé jöttök belőle! Utólag mindig könnyebb okosnak lenni, de szerintem is a lehető legjobban csináltatok mindent. És simán lehet az is, hogy Ladó nem covidos volt, hanem pl. a begyulladt bölcsességfog meg a ciszták valahogy ütötték egymást és emiatt is lett olyan rosszul, neked meg a szervezeted jobban viseli a covidot... ennek a hülye vírusnak annyiféle lefolyása lehet, nekem van olyan (velem egyidős) ismerősöm, aki belehalt, meg olyan is, akiről ki se derült volna, hogy nem simán megfázott, ha nem csinál tesztet... tök kiszámíthatatlan.
    Remélem most már hamar meggyógyultok, és ki tudjátok pihenni magatok! :)

    VálaszTörlés