Kicsit még nyomasztó poszt

Aki nem akarja, ne olvassa. 

Nem akarom, hogy ez az egész átmenjen ilyen masszív önsajnálatba, szóval most, hogy megvolt már a temetés, igyekszem kicsit ráncbaszedni* magam.

Hosszú volt ez a három hét, mert a nagybátyám kovidos lett én pedig természetesnek éreztem, hogy várjuk meg a karantén végét, hogy ott tudjon lenni. Mégiscsak a testvére volt, sajnos tudom milyen, amikor az ember testvére meghal, szóval vártunk. Hosszú és nyomasztó várakozás volt és persze ahányszor szóba jött a hagyaték, ki voltam akadva, hogy "hiszen még el sem temettük!" - szerintem jogosan.

Ladó teljes vállszélességgel mellettem állt végig és hát annak ellenére, hogy mindent megtett, hogy ne aggódjak, nekem mégis sikerült rommá idegelni magam. Olyat csinált például, hogy látva, hogy milyen elveszett vagyok, leszervezte egy étteremmel a halotti tort, nekem "csak" össze kellett kaparni a rokonságom - ami nem volt egyszerű, mert azért 15 éve már, hogy semmi kapcsolatom velük (némelyikkel még több, volt, akit 5 évesen láttam utoljára).

Amennyire egy temetés lehet jó, annyira azért jól sikerült. Apámat rendszabályoztam, nem mondott beszédet, és úgy alapvetően is csak minimálisan trollkodta szét az egészet. A lelkész, aki beszédet mondott, anya unokatestvére, az egész mondandóját arra az igeversre építette fel, amit én mondtam**, és ez nagyon jó érzés volt. A vacsorán pedig mindegyik rokonnal beszélgettem kicsit. Jó volt, hiányoztak ezek az emberek. Ladó is ismerkedett a rokonaimmal, úgy szálltam be az autóba hazafelé, hogy elképesztő hálát éreztem iránta. Aztán persze sikerült összefeszülni, de hát az lett volna a csoda, ha minden simán megy.

Éjjel fél kettőre értünk haza, itthon meleg lakás, jóllakott, alvó ebek, és egy levélke várt. A szomszédunk írt egy pár sort, vicceskedve a krampuszokról, hagyott itt egy kis mikulást, meg egy szál virágot, én meg nagyon éreztem, hogy jó itthon. Meg, hogy otthon, édes otthon.

*milyen hülye kifejezés ez, nem pont a kisimítás lenne a lényeg?

**Róm. 8.28.*** - Anya szülinapjára küldtem egy csokor virágot, amire ezt a verset írattam rá. Tudom, kicsit erős egy anyának, akinek meghalt a fia, de azt hiszem ettől volt pontosan annyira jó.

***"Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak."