Jössz este énekelni?

 Mi az esélye annak, hogy amikor megkapom anyukám hagyatéki tárgyalásáról a levelet, aznap este szlovénül énekeljük azt a dalt*, amit a temetésén énekeltünk magyarul?

Nem is tudom, mit érzek pontosan.

Annyi év menekülő vándorlás után otthon vagyok valahol ebben a hatalmas világban. Időnként utánamnyúl a gyerekkorom, egy illat, egy rossz mozdulat, vagy hangsúly - és még mindig, reflexből megfeszülnek az idegeim és védekezésre, harcra kész állapotba kerülök.

Például tegnap délután Ladóval mentünk be a városba, de találkoztunk a faluban az egyik szomszédunkkal, ezért megálltunk váltani néhány szót. Aztán hogy, hogyan sem, megjelent az egyik ember a kórusból, köszönt, és feltette a kérdést:

- Jössz este énekelni? -

Válaszoltam, hogy eddig az a terv, hogy igen, megyek.

- Jó, akkor majd beszélünk. - felelte, nekem pedig összeszorult a gyomrom, hogy vajon mi rosszat tettem, mondtam-e valamit, mit akarhat. 

Egész délután ezen ettem magam, miközben iszonyú erős késztetést éreztem arra, hogy itthon maradjak Ladóval**. 

Aztán mégis elmentem, egész próba alatt ökölbe szorult gyomorral, hogy mikor mondják már, hogy mit tettem, nem kellek, ne jöjjek többet énekelni, vagy jó lenne, ha ezentúl így és úgy csinálnék valamit. 

Aztán ennek az embernek a felesége egyszer csak hozzám fordult, amikor a férfi szólamot nyektette a karvezető, és megkérdezte, hogy ráérünk-e pünkösdkor, mert Szentendrén lesz a Nemzetközi szellemi kulturális örökség találkozó, ahová minden évben menni szoktak "szerepelni" és arra gondoltak, hogy ha ráérünk, menjünk el mi is, jó móka lesz. 

Egyrészt hirtelen nem is találtam a szavakat, másrészt rögtön ezután elővettük a fent említett dalt, én pedig ott ültem a vegyessaláta érzéseimmel. Ez a saláta addig ecetes lében ázott, de akkor valaki ráöntött egy cseppnyi tökmagolajat. Biztos van itt valaki, aki érti, hogy ez mit jelent, de ha nem, az sem baj, hiszen pontosan így érzek én is. 

Egyszerre tudtam volna sírni örömömben és bánatomban, szomorúságtól, megkönnyebbüléstől, hálából. 

Szóval, ilyen az, amikor otthon vagyok? Gondolnak rám, szeretnék, hogy ott legyek, örülnek nekem. Sőt, nemcsak nekem, hanem Ladónak is, őt is szeretik, akit én szeretek. Micsoda új, sosem érzékelt elfogadás és szeretet ez? Elfogadás, igen, hiszen mégiscsak "gyüttmentek" vagyunk. Vagy inkább "gyüttmaradtak". Elképesztő. 

Milyen beteg ember gondolja azt, hogy bántani fogják, egy kérdésből, ami úgy hangzik, hogy "jössz este énekelni?"? Hát elárulom: az olyan beteg, mint amilyen én vagyok. 

Ettől függetlenül jó tudni, hogy körülöttem mindenki azon van, hogy meggyógyuljak. Én is. 

*Ezt a dalt a bátyám temetésén is énekeltük. Gyerekkoromban ez volt a kedvence mindkettőnknek, anya sokszor énekelte nekünk este, szóval valahol ez nem csak egy sima temetési ének.

**Maradtam volna, hiszen éppen projekt van, épül végre az autóbeállónk, óriáslyukakat kell fúrni, betonkerverőzni, csupacsupa munka. Emiatt valószínűleg kihagyjuk a pünkösdi programot is, de maga a lehetőség is nagyon jólesik.