2022. május 31., kedd

Kicsi kiskertünk

 Ahogy telnek az erdőben töltött évek, úgy dokumentálom egyre kevésbé a kert körüli dolgokat. Mert nem az van, hogy idén nem vetettem borsót, vagy hogy nem szép, hanem pusztán arról van szó, hogy sokkal inkább jelen vagyok benne, mint amikor percenként előkaptam a telefonom, hogy megörökítsem egy rügy kipattanását. Benne vagyok, a része lettem. Azért vannak így is képek, hála az újonnan felfedezett régi barátnőmnek, akit néha teleszpemmelek mindenfélével. 

Idén nagyon kicsi a kert, vagyis így, hogy kapott egy kerítést, sokkal kisebbnek tűnik a korábbi évekhez képest. Csak a fontosabb dolgok vannak benne: fokhagyma, saláta, retek, paradicsom, paprika, borsó, padlizsán, uborka (ebből kígyó és berakós is), cukkini, tök, néhány tő csemegekukorica és egy csapat napraforgó mix, ezt csak azért, mert szép.

Vannak státuszfotóim, ha már írok róla, akkor meg is mutatom. 

Felül: május 1. Alul: május 30.

Azt már tudjátok, hogy nem kapálunk, nem permetezünk semmit, de az is fontos infó lehet, hogy a föld soha nem volt felásva, szántva. Mulcsozunk. A felső képen a nagy zöld sáv még fű, a fele ágyás üres, az alsó képen már a fű helyére van ültetve a csemegekukorica. A felsőn jól látszik, hogy Bikfic megigazgatta a borsót: a jobb, sarokban az a pici zöld, hiányos sorokban. Egy hónappal később semmi nem látszik ebből, a borsó kinőtte a tacskótámadást.

Felül: május 15. Alul: május 30.

A fényviszonyok nem a legjobbak ezeken a képeken. A felső alkonyatkor készült, az alsó pedig esőben. Az a fura zöld kis csomó a kép jobb oldalán a tavalyról maradt petrezselyem, illetve a hozzá szorosan ragaszkodó cickafark. Noha cickafark ezer másik helyen nő, valahogy nem volt szívem kitépkedni. Ha neki jó ott, nekem is jó. Virágzáskor majd leszedem teának. A nagy fekete ládákban van a fokhagyma, saláta (ami mostanra lassan teljesen kimegy), paradicsom, paprika, padlizsán. Semmi extra, de nagyon szeretem, hogy van, jó kimenni esténként, figyelni, ahogy fejlődnek. A paradicsom és a paprika már virágzanak, a borsóból tegnap főztem az első levest, 1-2 hét múlva már szüretelni kell. A helyére szeretnék zöldbabot tenni. Abból tavaly egyszer tudtam szedni, mert utána lelegelték az őzek. Talán idén megállítja őket a kerítés.

A kerítésen kívül van szamóca (erdei és kerti), piszkebokor, málna, ribizli. Ők mindannyian mostanra találtak annyira magukra, hogy valószínűleg idén rekordtermést hoznak - a korábbi években csak néhány szemet tudtunk szedni.

Idén először tud beérni a korai cseresznyénk. Eddig minden évben elfagyott, vagy lefújta a szél. Tudom, hogy máshol már a nagyszemű is érik, nálunk kicsit minden később van. A bodza is csak most kezdett nyílni. Még nem döntöttem el, hogy szeretnék-e bodzaszörpöt készíteni, mert néhány hete mentaszörpöt készítettem és azzal most egy darabig elvagyunk. 

A szőlő is szépen fejlődik, ha nem veri el a jég (koppkoppkopp), akkor több lesz rajta, mint tavaly. Mennem is kellene metszeni és kötözni, ahelyett, hogy itt járatom az ujjaimat.

De azért még volna mit mutatnom. Például a kutyusok kaptak "kutyaólat" Ladótól. Egy régi terménytároló ládát még tetőcserekor leadtak az ácsok, a pajtában állt egy éve. Most viszont, hogy talált kőművest (aki elvileg jövőhéten már elkezd dolgozgatni), ki kellett pakolnunk a pajtát. A terménytároló láda újrahasznosítása volt a legegyszerűbb, a pingpong asztalé viszont a mai napig nincs megoldva, mert amint elkezdünk játszani gondolkodni rajta, hogy mi legyen, mindig játszunk elakadunk,  hogy eladjuk-e (nem!), vagy ha nem (mondom, én, hogy nem!), akkor hová tegyük? Na, de ennél nagyobb problémánk ugye sose legyen. Eléggé elkalandoztam a kerttől. Talán legközelebb megmutatom a kutyaólat is, mesélek a kút tisztításról és az autóbeállóról is, de most inkább összeszedem magam, és nekiállok a szőlőnek. 

7 megjegyzés:

  1. Kifejezetten hasznomra válna egy szép kert alapos dokumentálása :) én még nagyon nem vele élek XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D :D
      A szépség relatív, egyesek szerint a mulcsozott kert kifejezetten ronda. :D

      Törlés
    2. Ja, és amúgy Verde, ajánlom figyelmedbe Pitykegomba blogját, nálam sokkal jobban dokumentált szépséges kertje van. :)

      Törlés
  2. Én (is) örülök, hogy írtál a kertről! :) Hogy csinálod, hogy nálad már virágoznak a palánták? Én azt hittem, hogy idén időben indítottam őket, de aztán nem lettek olyan nagyok, jövőre még korábban fogom kezdeni. :D A málna meg a ribizli miatt irigyellek, nekem még ki kell találni, hogy tudom majd megvédeni őket az őzektől, de addig is marhára hiányoznak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem árulok el nagy titkot: úgy, hogy a palánta nem magról van nevelve, hanem vettük. Nem ördögtől való ez, és nyilván sokkal jobban örülnék, ha saját magról nevelhetném őket (és lehetnék olyan menő, mint te ;)), de amíg nincs saját üvegházunk (nem is tudom, a korosztályunkból vajon ki olyan csilliárdos, hogy van? :D), addig csak olyan palántát nevelek magról, amivel tisztában vagyok, hogy nem a hozama miatt nevelem. Ilyen például a csilipaprika, meg a bazsalikom, meg kaptam Thaiföldről szárnyas babot és spárgát. Előbbi kikelt, utóbbi szrik rám. :D Üvegház vagy fóliasátor nélkül magról nevelni palántát nagyon nagy kihívás, abszolút le a kalappal előtted, hogy csinálod! Mondjuk, sose írtad, hogy nincs fóliád/üvegházad, és nem is tudom pontosan, mikor kezdted a palántanevelést, szóval ha mégis van, akkor abban az esetben javaslom a január végi tőzekockás magvetést. Amikor megismerkedtünk Ladóval, neki egy kb 3000 négyzetméteres kertészete volt. Ő nevelt saját palántát, illetve azelőtt dolgozott néhány kertészetben, így nekem nagyon könnyű dolgom van, ha bizonytalan vagyok: csak megkérdezem a saját főkertészemet. :D
      A málnát meg a ribizlit nálunk nem eszik az őzek (nem tudom miért és meddig :D), sajnos erre nincs jó ötletem.

      Törlés
    2. Ó, értem. :) Persze, nem gondolom, hogy ördögtől való a piacos palánta, csak az van, hogy én az egyesület miatt baromi sok maggal dolgozom, és nyilván rngem is beszippantott ez a világ. :D
      Sajnos nincs fóliasátram. Még! Az egyik munkatársam útmutatása alapján csináltam egy palántanevelő dobozt (3 lámpa, néhány karton lap meg egy csomó alufólia felhasználásával), ami nem olyan jó, mint az üvegház, de működött, mert még sose volt ilyen jó a palántáim túlélési aránya. Köszi a tippet, jövőre kipróbálom, mi történik, ha már januárban elkezdem a palántanevelést, hátha... :) Ez valóban elég praktikus, tök jó, hogy Ladó ért hozzá, biztos megspóroltok ezzel egy csomó bénázást. :)
      Nálunk rengeteg őz van és a külső kertekbe csak dróttal körülkerítve lehet bármilyen évelő növényt ültetni, ami a bogyósoknál nem túl praktikus... de most egy kicsit elkezdtem reménykedni benne, hogy ha egyszer sikerül telepíteni, akkor hátha nem fogják lelegelni.

      Törlés