Hogyan lettem nőies?

Ez azért téma, mert idén leszek 28 éves, és kb két éve folyik a nőiességemért való küzdelem. És most érzem azt, hogy végre, igazi, ízig-vérig nőies nő lettem, hogy megtaláltam a helyem nőként, hogy tudom, mikor kell csak simán megköszönni a bókokat, mikor kell elfogadni a férfiak segítségét, előzékenységét.

A dolog (mint minden) gyerekkorban csesződött el. Bátyám van, az ő levetett ruháiban jártam, az ő játékaival játszottam (autók és plüssök), fociztam, ipiapacsoztam, bunkert építettem és bogáncsháborúztam titkos térképeket rajzolva. Anyám gyenge próbálkozásait a szoknyahordással kapcsolatban hamar visszavertem. Eleinte hisztivel, aztán add csak rám, ezt a kis csinos sárga ruhácskát, fél óra múlva dobhatod majd ki, úgy összekoszolom neked a padláson viselkedéssel. A békákat úgy cirógattam, mint a kislányok a kiscicákat szokták, de mogfogtam a gőtét és a siklót is (bár ez utóbbi fene büdös levet ereszt, ha az ember hozzányúl). Összesen két babát kaptam amire emlékszem. Az egyik fehérbőrű volt, és becsukta a szemét, ha lefektette az ember. A másik _néger_ baba volt, és akkoriban ez a szó nem számított káromkodásnak. Ez az afrikai baba megúszta, a különleges bőrszíne miatt mehetett a plüssökkel iskolába (amit a zongora alatt rendeztem be), viszont a szemecsukós alvósbaba olló alá került. Felvágtam a koponyáját. (A szüleim bepánikoltak, hogy pszichopata vagyok, el is vittek gondosan gyerekpszichológushoz, aki nem csinált mást, mint megkérdezte, miért vágtam fel a baba fejét. Mire elmondtam őszintén, hogy baromira érdekelt, hogy mitől csukódik a szeme, mert engem nem vernek át, ez csak egy baba. Bölcs ember volt az a pszichonéni, megállapította, hogy mindössze kíváncsi vagyok.)

Szóval ilyen gyerekkorral lettem én kamasz. 14 évesen megállapítottam, hogy nőnek lenni szívás, menstruálunk, útban van a mellünk, és szülni is nekünk kell, csupa szar dolog. A fizikai határokat megpróbáltam semmibe venni. Találkoztam az ideológiával, úgy is, mint feminizmus, és teljesen azt gondoltam, hogy ez az, ez nekem való! Én is vagyok olyan okos, ügyes, bátor és erős (!! kacckacc !!), mint bármelyik fiú. Persze, akkor egy kicsit daginak számítottam a magam 50 kg-jával, most 42 vagyok, és az alacsonyságomhoz ez az optimális.

Na mindegy, a nagy feminizmusomnak az lett a vége, hogy fűkaszáltam, vakoltam és traktort vezettem. Aztán persze fizikailag ezeket mind éppenhogycsak túléltem. Nem értettem, hogy mi a baj velem. Voltak pasik, jöttek és mentek, mindegyiket tugyimutyiztam, mert hozzám képest azok voltak.

Aztán lettek barátnőim. Vándor életet kezdtem élni, és egyre több olyan lánnyal találkoztam, akik okosan tudták vegyíteni a nőiséget a vagánysággal. Ez bejött. Akkor még csak megfigyeltem, és csodáltam őket. És persze folyamatosan rosszul éreztem magam a bőrömben, hogy én sose leszek igazi nő, mert nekem a magassarkúk felérnek egy középkori kínzással.

És akkor Esztivel örök szerelembe estem. A fülbevalókkal kezdődött minden. Aztán sorra jöttek a színes-illatos ruhák, körömlakkok, hajcsatok, kaják és álmok. És szépen a szürke egér rájött, hogy nem kell mindenben lekörözni a fiúkat. Mert mi olyat tudunk, amit a fiúk nem: szépnek lenni.

Ma a munkahelyemen vettem egy doboz vaníliafagyit, málnát, étcsokit, fahéjat. És készítettem jegeskávét. És sürögtem a kis szoknyámban fel és alá, kínálgattam a kollégákat, és készítettem nekik is. És akkor egyszer csak szívenlegyintett, hogy jé, nő lettem. Jól érzem magam szoknyában, örömmel készítek finomságokat, majd mosogatok magunk után, és teszem a dolgom. És a fáradtság miatt ma elmaradt a fülbevaló, de helyette van mosolyom, ami őszinte.

Óriási fejlődés van mögöttem, és még mindig van hová. De azt hiszem, ez nagyon megmutatja, hogy az indok, hogy "mert gyerekkoromban" csak addig jó kifogás, amíg az ember a hibát keresi. Utána már nem indok, csak egy jó sztori.