Az út idáig

Mielőtt eltűntem a blogról, folyamatos kétségeim voltak. Nem is merem visszaolvasgatni a magamat, úgy emlékszem vissza, hogy állandó rinyálásból álltak a posztjaim.

Azzal, hogy volt az a remekbe szabott autóbalesetem, és szépen összerázódtak az agyamban az okos gondolataim, mindenféle dolog megváltozott körülöttem.

Az első az volt, rögtön a balesetem után, hogy elhatároztam, kihajítom az elvárásaimat Ladóval szemben. Vagy legalábbis átértékelem őket. A második pedig az, hogy még abban az évben felmondok a cirkuszban. 

Az első hozta meg az igazi változást, ami végül elősegítette a másodikat.

Az elvárásokat (és ezzel együtt a fő konfliktusaink tárgyát) elkezdtem átrágni. Aszerint rendeztem őket, hogy vajon ezek tényleg az én elvárásaim e, vagy csak magamra vettem. Társadalmi nyomás, divat, vagy tényleg annyira elengedhetetlenül fontos, hogy nekem ezen feszkózni kell. Eléggé szép kirándulás volt, most leírom az eredményt, számolva azzal, hogy esetleg kommentháborút indítok el. (Szerencsére tudtommal csupa szeretnivaló és kedves olvasóm van, így erre azért vajmi kevés az esély. De azért lássuk.)

- Házasság: hát ez tökéletesen baromság volt részemről. A kapcsolatunk alapkövének az első perctől kezdve a hűséget, őszinteséget és bizalmat tettük le. Igazából azt hiszem a hűség állt első helyen, ha az nincs, akkor pusztuljon minden. A hazugságra van egy szabályunk, így azért adtunk teret a kisebb füllentéseknek: ha a másik visszakérdez, hogy "most hazudsz?" - akkor másodjára már _muszáj_ az igazat mondani. Elég jól működik. Azt hiszem, egy gyűrű*, vagy egy házassági szerződés(?) semmit sem jelentene ezek nélkül. Ugyanakkor, ha ezek megvannak, minek gyűrű, vagy írott szó? Hát, ezen kb. ilyen hamar továbbléptem.

- Gyerek**: mielőtt megismertem Ladót, görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy nekem nem kell gyerek. Ladó állította, hogy a gyerek, hát az az Élet Értelme! Órákig tartó vitákat tudtunk rendezni erről, még cikkeket is olvastam fel neki arról, hogy a gyerek mennyire nem fasza dolog. (Jó, hát ez elég ciki, belátom, de 25 voltam, oké?) Aztán megismertem a kis Somát, aki egyfolytában bújt, ölelt, kedves szavakkal becézgetett, és annyira, de annyira cuki volt, hogy elhajítottam az összes elméletemet a gyermektelenségről, és kikötöttem, hogy gyerek nélkül nem lehet élni. Konfliktusaink fő forrását egy idő után az tette ki, hogy én akartam gyereket, Ladó nem. Mert közben az Élete Értelmei olyan dolgokat tettek, és mondtak neki, hogy ha annak csak egy százalékát leírnám, kiégne a laptop. És akkor én fogtam magam, és elkezdtem magamban pakolgatni ezt a gondolatot, hogy mi van akkor, ha nem én akarom ezt a gyereket, hanem a kollégáim, politikusaink, munkahelyek, barátok, ismerősök, vagy teszem azt, Soma kedvessége megtévesztett - hiszen hányszor látunk a cukiságra cseppet sem hasonlító jeleneteket? Elkezdtem figyelni az embereket, és kiderült, hogy az ismerőseim 80%-a (nem túlzok) azzal baszogat, hogy mikor szülök már. Aztán tovább figyeltem, aki egyet szült, azt azzal baszogatják, hogy mikor jön a tesó? És ha már tesó is van, mikor jön a harmadik? Ha mind a hármat összegyűjtötte (mint a kuponokat a lidlben), akkor meg, miért úgy neveli? Ezek nem új gondolatok, szerintem mindenki találkozik ezzel a jelenséggel. De én ettől, ha lehetett, még mélyebben magamba néztem. És megtaláltam a gyerekkorom. És arra jutottam, hogy anyám is jobban tette volna, ha nem szül. Bennem valójában nincs meg az az ősi ösztönös vágy, hogy nekem gyereket kell nemzenem. Nem tudom mi az. Szeretem a gyerekeket, jól jövök ki velük. De vagy teljesen hiányzik, vagy még nincs, de egyelőre nincs, és ha így áll a dolog, miért ezen veszekszem? Ladónak vannak gyerekei, szerette őket, amennyire apa szerethet gyerekeket, mégis nagyobb az esélye, hogy egy repülő az égen fennmarad, mint annak, hogy valaha kiegyensúlyozott kapcsolata lesz a gyerekeivel. Ne legyen már indok, hogy egyedül fogok megöregedni, ha nem lesz gyerekem. Az én szüleim is garantáltan egyedül fognak megöregedni, mert elintézték maguknak, pedig szerintem amúgy nagyon igyekeztek. És hányan vannak ugyanígy? Szóval végül ennél a pontnál nem találtam egyetlen olyan indokot sem, ami arra vezetett volna, hogy ha nekem nem lesz gyerekem, akkor nem leszek boldog. 

És ennyi. Nem volt több olyan elvárásom, aminek amúgy Ladó ne felelt volna meg. Például, tisztel engem, és a szüleit, sőt még az én szüleimet is. Tudom, hogy ennek alapnak kellene lennie, de az előéletemet tekintve benne volt a pakliban, hogy verekedős fickóm lesz. Na, Ladó sose emelne kezet rám, de nemcsak rám, a gyerekeire sem, sőt, még a kutyára sem. Szinte soha nem kiabál, vagy ha igen, akkor azt kiabálja, hogy ne kiabáljak. Jó humora van, és bár a zenei ízlésünk nem egyezik, én azzal hálálom meg, hogy nem kapcsolja ki a zenéimet, hogy nem kapcsolom ki a zenéit. Aztán itt van az is, hogy mindent megcsinál a ház körül. Csempéz, parkettáz, burkol, falat vakol, fest, kazánt szerel, vizet, villanyt, polcot felfúr a falra, bútort összerak - és még mennyi mindent, amit épp most nem jut eszembe. Az autóit mindig időben viszi olajcserére, gumicserére, mindig figyel rá, hogy legyen benne az időjárásnak megfelelő szélvédő mosó. Le is mossa őket, ki is porszívózza. Szereti a rendet és a tisztaságot, szereti a főztöm, és végül, de nem utolsó sorban, szeret engem. Ha már itt tartunk, szerintem örülne neki, ha megemlíteném, hogy nagyon szép bicepsze van (aka izmos mint állat). És mindezek fölött áll, hogy az összes hibbant hobbimban támogat. Úgyis, mint madár etetés, növényekkel buzulás (elképesztően sok növényt kaptam tőle ajándékba is), újabban vízfestékkel festés. Ő ugyan ritkán olvas, de nem piszkál akkor sem, ha napokig nem tud velem szót váltani, mert épp egy rendkívül érdekfeszítő regény beszippantott. Ő egyik online közösségi oldalon sincs fent, de elfogadja, hogy én nyomom az instagramot. Nincs tévénk, és szerencsére neki nem hiányzik, mert azt hiszem, azt simán felírtam volna a fenti konfliktuslistára, a házasság és a gyerek téma közé. Jaj, és majdnem kihagytam, hogy ágyba hozza a kávét.

Amikor összejöttünk, akkor csak annyit tudtam róla, hogy tartós kapcsolatot akar - és, hogy ágyba hozza a kávét. Nekem ez szerelem szempontjából egy nagyon fontos tényező, egy férfiben kb ezt tartom az egyik legszexibbnek, pedig kikérem magamnak, nem vagyok prűd!

Így jutottam el odáig, hogy elhatároztam, hogy én ezzel az emberrel képzelem el az életem hátra lévő részét. Ez az elhatározás hozta meg a változást az életünkben. Úgy tudtam felmondani a cirkuszban, hogy mögöttem állt, támogatott. Azt mondta, ha nem dolgozom, akkor is szépen élünk, keressek addig, ameddig nem találok valami olyat, ami tetszik nekem. Amúgy, milyen pasas mond ilyet ebben a mai világban? Házasságban sem gyakran fordul elő ilyesmi. Szerencsére találtam jó helyet, nem kell gyárban dolgoznom, nem kell cirkuszban szerencsétlenkednem, éjszakáznom, vagy hétvégén dolgozni. Már fél éve a mostani munkahelyemen dolgoztam, amikor nála jött egy váratlan ex-családi fordulat, ami arra ösztönözte, hogy amilyen hamar csak lehet, költözzünk haza. Hát, ha már olyan szépen mellém állt, amikor nekem szükségem volt rá, természetesen mellé álltam. Így találtuk meg ezt a csodaházat.

És ebben a csodaházban ma ezt festettem az egyik unokahuginak:

Ez a lány inspirált

*Amikor megvettük ezt a házat, a padláson találtunk két gyűrűt egy níveás dobozban. Nem aranyból vannak, de az egyik nyilvánvalóan női, a másik pedig férfi. Teljesen elégedett vagyok. 

**Fontos megjegyeznem, hogy őszintén és tiszta szívből örülök annak, aki szeretne babát, és sikerül családot alapítania. Tavaly a kolléganőm terhes lett, minden nap babacuccokat nézegettünk, és rendelgettünk, mosipelusokról értekeztem vele, és érdekes módon nekem nem volt teher, holott láttam már olyat, hogy ezen barátságok mennek félre. Jó volt látni a kolléganőmön, hogy ennyire boldog a picitől. Együtt aggódtam vele minden vizsgálat előtt, és együtt nézegettük az ultrahangos képet, azon tanakodva, hogy vajon ez egy hatalmas burgonya, a baba feje, vagy a feneke? Ugyanitt őszintén és tiszta szívemből fáj, amikor valakinek nem sikerül saját gyermek, vagy elveszít egy picit. A fenti értekezés pusztán arról szól, hogy én vagy érzelmileg éretlen vagyok, vagy hibásan működöm, mindenesetre látott már a világ nőket, akik gyerektelenül éltek, és haltak, és szerintem ez valahol így van rendjén.