Új hobbim van

Madarakat etetek.

A legnagyobb változás amióta eltűntem a blogról az, hogy elköltöztünk. Annyira vidékre, hogy már hívhatjuk akár tanyának is.

Nagyon megtaláltam magam az új otthonunkban, annak ellenére, hogy legalább ötször annyi dolgom van, és fele annyit sikerül aludnom, mint a gombnyomásra működő pelletkandallóval felszerelt pici lakásunkban.

Így lett az új hobbim is.

Kiülök a konyhába olvasni, és direkt úgy ülök az asztalhoz, hogy lássam a madáretetőt. Aztán azon veszem észre magam, hogy elröppent egy óra, és egy oldalt sem olvastam, mert azt bámulom, hogy hányféle madár van, mennyit ismerek fel belőlük, és vajon, az adott fajtából hány egyed eszik nálunk, melyik lehet az, akit már többször láttam.

Nagyon falánk* népség egyébként, kék és szén cinke, vörösbegy, rozsdafarkú, harkály és zöld küllő, és még ki tudja, kik, akiket nem ismerek. Két helyen is etetem őket, mert az apróbbak sokkal bátrabbak, de a harkály például annyira félénk, hogy ha meglát, hanyatt-csőrnek elmenekül, így nekik a háztól messzebb tettem ki ennivalót. 

Nagyon féltem ettől a költözéstől, a sok feladattól, lemondásoktól, ehhez képest egy pillanat alatt hozzá szoktam.

Ameddig a szem ellát, az mind az új otthonunk. Buksival minden reggel körbejárjuk a vidéket, egy hónapja nem használunk pórázt a reggeli sétánkhoz, mert itthon vagyunk. Néha várom, hogy felriadok, és kiderül, hogy csak álmodunk.

*az, hogy falánk, nem kifejezés, egy hónap alatt elfogyott 5 kg napraforgómag, cinkegolyók számtalan mennyiségben, és egyéb madáreleségből is szépen apad - mondjuk, a kedvencük a napraforgómag, talán ezért is fogy annyira. De hát elképesztően édesek, nem tudok betellni velük.