Be kind

 Azt vettem észre, hogy mintha mostanában divat lenne utálni egymást. Random embereket a boltban, a migránsokat, a melegeket, meg kb. mindenkit.

Aztán, ahogy Léna nénivel egyre többet bandázunk, rá kellett jönnöm, hogy időnként én is felülök erre a vonatra. Észre sem veszem, de percek alatt tudok rosszakat mondani, kritizálni random embereket, akiket nem is ismerek. Léna néni egészen másmilyen. A kedvessége szinte ragadós. Ezt az is erősíti, hogy Buksival teljesen egymásba vannak habarodva. A kutyánk minden nap, reggeli után átsétál Lénához, egész nap ott van, mikor este megyek érte, szerelmes pillantásokkal néznek egymásra a nénivel, és alig tudom elvonszolni. Léna néni áradozik róla, hogy mennyire kedves ez az állat, időnként lefényképezi és tapintható közöttük a meghitt barátság. Teljesen el vagyok tőlük varázsolva. Az ő korosztályára az jellemző, hogy a kutya csak egy házőrző, ne menjen lakásba, ne legyen láb alatt, illetve egye meg a maradékot. De hát, Léna néni nagyon különleges ember, és ezt valószínűleg Buksi is érzi. Ezzel a kedvességével nagyon sokat tanít nekem, egy hét alatt teljesen átformálta a gondolkodásom.

Lehet, hogy itt a blogban nem jön át, de a való életben bizony vannak dolgaim, amivel mérgezem magam és a többieket. Mondjuk, pont a migránsokkal és a melegekkel nincs semmi bajom, de gyakran elhagyja a számat, hogy "tipikus magyar", meg pl. vezetés közben jobb, ha nincs mellettem kiskorú, mert bizony, sűrűn káromkodom az indexet hírből sem ismerő, szabályokat be-nem-tartó sofőrökre. Pedig. Fogalmam sincs, mit visz a puttonyában az éppen aktuális "tipikus magyar".

A hétvégén kerti partira hívott minket a helyi barátnőm. Két házaspár volt még ott, nagyon kilógtunk a sorból, hogy nem eszünk húst, nem nézünk tv-t, és időnként megcirógatjuk egymást. A párok gyakorlatilag folyamatosan alázták egymást, a férfiak a feleségeiket, a feleségek a férjeiket, folyamatosan ment az adokkapok. Egy óra elteltével komolyabban kellett vennem a borospoharat, annyira fájt, hogy ilyen nyilvánosan bántják egymást. Ha az én hibáimat, amikkel minden nap küzdök, Ladó így felnagyítva, a barátaim előtt kifigurázva az arcomba vágná, biztos lennék benne, hogy nem szeret engem. Mi lehet akkor ezekkel a párokkal, amikor maguk között vannak? Azon túl, hogy nekem ez egy szörnyű tapasztalat volt, nagyon tanulságos is. Mert elhatároztam, hogy innentől kezdve én kedves akarok lenni. Legalább feleannyira, mint Léna néni.

Tegnap jött a GLS futár, folyamatos kontaktban voltunk. Általában nem tudnak feljönni a hegyre az autóikkal, így mindig egyeztetni szoktam velük, hogy lemegyek a faluba, és átveszem lent. Így volt ez tegnap is, a futár egy fiatal lány volt, jól ki volt fáradva, helyettesített ezen a vidéken, és többször el is tévedt. Felajánlottam neki, hogy segítek, átnéztem a listáját, és az enyémen kívül egyetlen olyan csomag volt, ami fent van a hegyen, mindegyik másikat megtalálja a fő utcán. Megkérdezte, hogy felviszem-e azt az egyet, mondtam neki, hogy persze, aztán elbúcsúztunk. A cím, ahol mi lakunk, Kismiskahegyi út 22, a lány, akinek vittem Kismiskahegy 20. Gondoltam, ennek nagyon egyben kell lennie, hát a zakkant szomszédunk (neszenekedkedvesség) lakik a Kismiskahegyi út 22-ben, csak tudni fogja, hogy ki ez a lány. Meg is kérdeztem, mire az volt a reakció, hogy küldjem vissza, mert itt nem lakik ilyen. 

Hát azért engem nem ilyen fából faragtak, felhívtam a csomagon szereplő számot, és 15 perc múlva találkoztam a lánnyal a hegyi utak egyik kereszteződésénél. Kiderült, hogy a Kismiskahegyi út és a Kismiskahegy az két különböző cím. Végül is igen. 

A lány velem egy idős, azonos keresztnevű, zöld szemű, már nagyon nagyon furcsa volt. Itt a hegyen hatvan alatti nőnemű nem él, testalkatra pedig mindenki kapálógép (már megint milyen jóindulatú vagyok... De hát ez van, ezek a nők mind nehéz fizikai munkát végeznek, legtöbbször egyedül vezetik a háztartást, férjeik vagy elhaltak már, vagy masszív alkoholisták, ami majdnem ugyanaz. Sajnos ezzel kézenfogva jár a testalkat, a sport és az egészség elhanyagolása, legtöbbjük csak tévében lát olyat, aki másképp éli az életét. Elkalandoztam.). Elkezdtünk beszélgetni ezzel az Adéllal, pillanatok alatt kiderült, hogy ezer közös tulajdonságunk van, többek között ő is fest, vízfestékkel. Egy hónapja költöztek ide a párjával, el is panaszolta, hogy idegenként mennyi bántást kap a helyiektől, amit aztán ki is veséztünk, hogy bizony, sosem leszünk helyiek, de az egyetlen módszer, amivel itt békében lehet majd együtt élni ezzel a zárt közösséggel az az, ha akkor is kedvesek vagyunk velük, amikor ők nem azok. Mert egy idő után mindenki elfárad a szeretetlenségbe. Szóval találtam egy barátnőt ebben a kedvességi projektben. Jövő héten hétfőn át is jön kávézni.

Már nem ígérem meg, hogy írok róla, mert amikor ilyet teszek, sose írok...