Végre kettesben

Hosszú hónapok vannak mögöttünk. Március óta nem volt olyan hét, hogy Ladó hétköznap itthon aludt volna.  Hétvégén pedig vagy a különböző munkáinkat pótoltuk a ház körül, vagy aktív szociális életet éltünk a család különböző részeivel, barátokkal, sőt, a hibbant szomszédaink is voltak nálunk. Ráadásul olyan bénák voltunk, hogy amikor szabit vettünk ki, nem egyszerre voltunk, hanem váltott héten - főleg a gyerekek miatt, akik korosztály szerinti bontásban voltak nálunk. A 10-14 éves csapat korábban jött nagymamai felügyelettel, a nagyok meg amikor csak kedvük volt, így aztán csak pislogtunk, hogy mikor leszünk már kettesben. Na, nem mintha nem oldottuk volna meg, de azért a kisebb nagyobb szerelmes eltűnések messze álltak attól a minőségi időtöltéstől, amire mindketten vágytunk.

A mostani hétvégét sikerült úgy összehozni, hogy az összes feladatunk annyi volt, hogy Somát elfuvaroztuk a nagymamájához pénteken. Igaz, csütörtökön még nálunk volt a Kölyök, és kirándultunk egyet, azért estére sikerült ketten maradnunk, és még moziba is eljutottunk.

A Csillagos Eget néztük, 3D-ben. Minden este vetítik, csak vannak esték, amikor a felhős, viharos időjárás miatt élvezhetetlen a műsor. Aznap este tiszta volt az égbolt. Kitettük a napozóágyakat (ezúttal csillagozóágyakat) a telek közepére, bontottunk egy üveg villányit, és koraestétől éjfélig csak beszélgettünk és bámultuk az eget. Alkonyatkor még csak ígérte az este a csillagokat, aztán egyik pillanatról a másikra lekapcsolták a világítást, és egyszerre ragyogott fel többmillió csillag. A kiömlött tej is szépen kirajzolódott, mi pedig hirtelen nagyon aprónak és butának éreztük magunkat. Hogy lehet, hogy az ókorban néhány bölcs ember úgy ismerte a csillagokat, mint a tenyerét, mi meg azt sem tudjuk, melyik a Mars vagy a Szaturnusz?Csodálatos a világ, ahogyan minden a helyén van benne, ahogy működnek ezek a dolgok, anélkül, hogy tudnánk, mi hajtja. 

Végül három hullócsillagot is láttunk, és ez a néhány óra engem annyira feltöltött mentálisan, mintha kicseréltek volna. 

Pénteken elvittük Somát, hazafelé beugrottunk Ladó apukájához Siófokra, aztán olyan útvonalon indultunk vissza, hogy megálltunk csobbanni, meg enni egy lágost. Füreden rollert béreltünk, sajnos a tömegtől nagyon nem lehetett mocorogni, ezért felgurultunk a hegyre (elektromos roller, elég jó kis kütyü), elmentünk egészen Arácsig. Egyszer megálltunk inni egy fröccsöt, leültünk a partra, néztük az emberek fogatagát és úgy éreztem, hogy van egy buborék, amiben vagyunk mi ketten a magunk csendjével és vannak a többiek. Olyan távolinak tűnt, hogy valaha én is ott mentem a tömegben, valamikor régen mennyire próbáltam beilleszkedni, most meg csak ültünk ott Ladóval, összemosolyogva, mint akik valami távoli bolygóról tévedtek ide. Közben meg olyan jó volt csak úgy lenni, volt egy hely, ahol hangulatos jazz zene szólt, élveztük, hogy nyár van. Éjfél után értünk haza. 

Szombaton meg úgy ébredtünk, hogy nem kellene csinálni semmit. Így aztán felültünk a bicajunkra, áttekertünk Szlovéniába, találtunk egy mennyei éttermet, ahol van mindenféle vegán/vegetáriánus opció is a helyi dolgokból. Jól belakmároztunk, utána még tekeregtünk egyet. Ötvenkét kilométert sikerült tekerni, ebből körülbelül 26 km teljes hegymenet volt. A szlovén terep, az itteni dimbes-dombos vidékhez képest nagyon kemény, én a magam részéről teljesen kimerültem. 

Azért ma délelőtt még összekaptam magam és főztem hagymakrémlevest, rakott padlizsánt, és kipróbáltam Milonka receptjét. (Én! Aki pogácsán kívül soha nem süt semmit... de ha már itt van ez a rengeteg gyümölcs, kellett valami.) Köszi Milonka, Isteni lett. (Ami nagyon nagy szó, mert én kifejezetten antitalentum vagyok sütik terén.)

Szeder, szilva, alma, és egy szem, gyönyörű érett füge