...

Az előző poszt margójára:

Szerintem nekem árvaházat kellene nyitnom. Jól megy ez a gyerekezés, és valami biztosan van a személyiségemben, amit ezek a sérült gyerekek ennyire megtalálnak. 

Az utolsó pillanatban sikerült elengednem ezt a nyavalygást, játszottunk* székest, meg dobble-t, azután főztünk, egyedül pucolta a krumplit, ki-be pakolgattuk a mosógépet és a szárítót, közben pedig nagyon nagyon sok új német szóval és kifejezéssel gazdagodtam. Buksi is igazi terápiás kutyaként viselkesett, én olyan büszke vagyok rá, hogy így szereti a gyerekeket. Szóval végül nagyobb volt a rinya füstje, mint a lángja, de azért fenntartom, hogy nem szeretném ezt minden nap. 

Amúgy közben befutott az "alsó" szomszédunk is, aki itt nőtt fel, de szlovéniában él és dolgozik, hozott egy üveg szlovén bort, meg levendulás kézműves csokit. Nagyon kedves nő, vele szívesebben tölteném a délutánokat - de ő csak pihenni jár ide. Hivatásos tolmács és tanár, nem is tudom elmondani, mennyire szeretem a hozzá hasonló okos, és pozitív embereket. Főztem neki kávét, de közben hívták a munkásai, aztán annyira aranyos volt, hogy visszajött, addig a kemence tetején melegen tartottam a kávéját. 

Néhány óráig úgy tűnt, komplett falunap lesz itt, mire Ladó hazaér. Nagyon csodálkoztam magamon, én, az antiszociális, aki egy átlagos szerda délután nemzetközi kávézót nyitott a házában - mert mondanom sem kell, a kislánnyal jött az apja is. 

Ez itt a Hármashatár. 

Kép: vskafandre**

*Nem szponzorált tartalom - sajnos. :) 

**Nagyon szeretem ezt a lányt, annyira kedves rajzai vannak, hogy elképesztő, ha van kedvetek, nézzétek meg a galériáját! Szívem szerint kitapétáznám a rajzaival a házat, annyira illik hozzám a hangulat, amit teremt.