Szólj igazat...

... betörik a fejed. 

Nincsenek gyerekkori barátaim. 

Ladó a barátom (is), rajta kívül a Kölyök, a Professzor és Eszticsillag van, illetve vagytok itt a blogon, akik jó szívvel gondoltok rám (fura is, hogy trollok eddig nem találtak meg). Eszticsillag a legrégebbi barátom - idén leszünk 10 évesek.

Lehetnének régebbi barátaim, de akit annak hittem, letagadott, aki meg az akart lenni, én nem akartam. Így alakult, hogy nincsenek gyerekkori barátaim.

Tegnap előkerült egy olyan lány az életemből, akit akkor ismertem meg, amikor az első blogomat kezdtem írni, tizenhat évesen. Egy időben sokat leveleztünk, álmodoztunk, meglátogatott, azután én látogattam, sokat nevettünk, és volt, hogy sírtunk is. Aztán annyi sok olyan dolga lett, amivel nem tudtam azonosulni, hogy egyszer csak megmondtam neki, hogy bocsánat, de nekem más utam van.

Az esküvőjére pl. meghívott, de mivel az ő baráti körében volt egy fiú, aki hogyismondjam, engem a vőlegény baráti asztalához ültetett, ahol arról mentek a fogadások, hogy szerintük hány napot bír majd ki a házasságuk. Végül hónapokig húzták, de még abban az évben elváltak, és a következő évben terhes lett valaki mástól, nagyjából eddig követtem az eseményeket. 

És most előbukkant egy nagyon furcsa e-maillel, amiből én arra következtettem, hogy nem boldog, a segítségemet kérte.  Az indok: rajta vagyok az 50-es* listán. Azon emberek listája ez, akik számottevően hatottak rá a múltban. Megírtam neki, hogy én mit gondolok a helyzetéről ennyi év távlatából, amire másnap reggelre már olyan levelet írt, hogy én félreértettem, ő nagyon is boldog, és köszöni, de akkor mégsem fogok tudni segíteni neki. 

Még váltottunk ma néhány sort, de én ezt ennyiben lezárom. Nekem véleményem van, gondolataim vannak, amiket akkor is vállalok, ha azzal megbántom a másikat. Ilyenkor igyekszem finoman csomagolni a mondanivalót, de persze pontosan tudom, hogy benne van a pakliban, hogy meg fog sértődni az illető. 

Azt hiszem, azért maradt végül ennyire kevés barátom, mert ők tudják ezt értékelni. Felette állnak ennek a gyermeki sértődésnek, értékelik a szándékot, akkor is, ha közben nem értenek egyet.

*50 ember! 50!! Ez csak nekem sok? Vagy én vagyok ennyire magamnakvaló, hogy rám alig hatnak emberek? Vagy túl magasra tettem a lécet? 30 év alatt megjártam néhány országot, Magyarország összes megyéjét (ebből 7 megyében laktam is), tehát nem vagyok az a seggemen ülős fajta, ráadásul olyan munkám volt évekig, hogy ha létezik a "túlsok" emberrel való találkozás fogalma, akkor az rám duplán igaz. Na de 50 ember? Vajon mind az 50től kér tanácsot? És ha igen, akkor egy nagyon-boldog, kiegyensúlyozott ember, mire kér tanácsot/segítséget? Valami baj lehet ezzel a szegény lánnyal.