Impulzus

Nagyon régen, amikor elkezdtem blogba írogatni, akkor volt ilyen, hogy leírtam ami impulzus ért, aztán annyi.

Nem tudom, mikor volt utoljára ilyen, mint tegnap, hogy leírom, amit érzek, abban a pillanatban, nem törődve semmivel. Ez azért van, mert ha egyedül is vagyok, sosem érzem magam magányosnak vagy elhagyatottnak. Nekem Ladó, amellett hogy a társam és szerelemem, a legjobb barátom is. Mi tényleg mindent megbeszélünk a legapróbb részletekig. Így aztán, nekem ő az impulzus-felületem, bármi van, ami megosztásra érdemes, megírom neki, vagy elküldöm hangüzenetben. Mivel hónapok óta hétfőtől péntekig Bécsben dogozik, napjában többször videócsetelünk, néha csak 1-2 percre is felhív, ha olyan munkája van, hogy belefér. 

Tegnap éjfél után viszont annyira egyedül maradtam az érzéseimmel és a bánatommal, hogy telefonról blogolva (amúgy, szinte mindig úgy blogolok, most is), kiírtam, hogy szar most nekem.

És tudjátok, jól esett.*

Reggel megbeszéltük a konfliktust azzal  aki írta azt a nagyon bántó dolgot - Ladóval meg nem kellett, mert reggelre már teljesen más színben láttam az ő viselkedését.

Mert akkor azt éreztem, nem áll ki mellettem, cserben hagyott. 

Reggel meg már azt, ami valójában történt. Hiszen azt válaszolta arra az üzenetre, hogy "beszéljétek meg". Kihátrált belőle, pontosan tudva, hogy látom, amit ír, hiszen épp a mellkasán volt a fejem. Nem, nem állt ki mellettem, hanem hozzám küldte, ahogy eredetileg is nekem kellett volna írnia. 

És egyébként, hogy ne csak rébuszokban beszéljek, az történt, hogy a gyerekekkel be akartunk dobni a vízbe a Kölyköt, aki nem volt valami nagy hangulatban. A gyerekek imádják őt nagyon akartak vele pancsolni egyet, én meg biztattam őket, hogy persze, dobjuk be. Nem lett belőle semmi, mert nagyon kapaszkodott a szárazföldbe, de míg részünkről ez csak játék volt, neki nagyon rosszul esett.

Reggel aztán kölcsönös bocsánatkérések - részemről további sírdogálásokkal - az ügy lezárult.

Van egy csoportunk whats appon, amiben hárman vagyunk, Ladó és a Kölyök. Én annyira duzzogtam este, hogy kiléptem belőle. Aztán, mikor a Kölyök visszatett, és ém elfogadtam, Ladó megölelt és azt mondta, hogy "marhák vagytok." Milyen igaza van, hát nem? 

Nevettséges, és gyerekes, hogy az ember ilyen kis dolgoktól milyen szomorú és zaklatott tud lenni. De ez van, ezek is mi vagyunk, fáradtan, gyerekesen és túlérzékenyen.

*A sok kedves komment is mind <3 Olyan jó, hogy vagytok nekem.