Általában úgy szokott lenni, hogy ha ezer olyan dolgom van, ami határidős, akkor hirtelen fontos lesz festeni, meg blogolni. A mai nap már az ördögé, hiába osztottam be a hetet, hogy melyik nap mit fogok tenni, gyakorlatilag azzal, hogy délután hazaértem, és leheveredtem öt percre a kanapéra, ugrott a beosztás. De ha már így lett és kivízfestékeztem* magam, akkor az összegyűjtött zenéimet most megosztom.
Azzal kezdeném, hogy nekem soha, semmilyen körülmények között nem lehetne válogatáskazettám, mert annyira széles skálán mozog az ízlésem, hogy ha ne adja az ég, véletlenül elférnének egy dvd-n, abból káosz lenne, így aztán azt hiszem, kronológiai sorrendbe teszem azokat a számokat, amikhez olyan szoros kapcsolat fűz, hogy érdemes mesélni róla. A többieket pedig ömlesztve láthatjátok majd a csillagozott** részben.
Kisgyermekkor:
Mivel álszentek neveltek, nullaéves koromtól kezdve, gyakorlatilag hallelujázó angyalkóruson nevelkedtem. Emellett, ha nem Kossuth rádió híreket hallgatott anyám, akkor a Bartók rádió szólt, így bátran mondhatom, hogy kis híján valamennyi (és valamire való) reneszánsz, barokk, klasszicista és romantikus zeneszerző művével találkoztam már. Ebből a korból a mai napig a barokk maradt meg, közülük Händel Fireworks cd-je alapkelléke*** az autómnak. Természetesen Bach-ot is meg kell említenem, de ezt most itt hagyom abba, mert sosem jutunk innen tovább.
Viszont ide tartozik, ha nem is maradt kedvenc, az első találkozásom a nem "kóser" zenével. A szokásos padláskörúton jártam menekülőben 4-5 éves korom körül. Akkor már túl voltam a Rejtő képregények sorba rendezésével, és elégedetten tapasztaltam, hogy nem hiányzik egyik sem. További "tiltott" kötetek után kotorásztam, amikor felfedeztem egy dobozt, tele magnókazettákkal. Találomra kivettem kettőt, amit lecsempésztem a házba, az ágyam alá, várva az alkalmat amikor kettesben lehetek a magnóval. Omega volt és Apostol. Ahogy elkezdtem lázadni a rendszer ellen, gyakorlatilag rongyosra hallgattam ezeket a kazettákat. Találtam továbbá Richard Claydermann-t, de aztán tőle megváltam, sértette ifjúi ízlésemet a fehér zongora a kazetta borítóján. Na, nem mintha az Omega vagy az Apostol nem kopott volna ki belőlem. De akkor még nem volt youtube.
Kiskamaszkor:
Általános iskolában találkoztam Juanes-zel, minden osztálytársam kívülről fújta a lakamisszanegrát, de volt valaki, aki szerzett tőle egy komplett cd-t. 13 évesen már olyan fejlettek voltunk technikailag, hogy valaki meghekkelte azt a lemezt, és mp3-ban is meglett. Ekkor nagyon vágytam már valami másra, ami nem vallásos, de ha valaki kérdezi, Eddát hallgattam-e, letagadom!
Kamaszkor:
16 évesen jött a nagy bumm, amikor apám miatt kórházba kerültem, a kórházból pedig Bibliatáborba. Találkoztam egy fiúval, aki nálam 3 évvel idősebb volt, és konziba járt, gitár szakra. Én konyhán dolgoztam, ő valamiféle karbantartóként működött ott, esténként mi, fiatalok csapatba verődtünk, és kijártunk a táboron kívülre egy erdőszéli magas sziklához, ahol aztán csillagokat néztünk legalább este 11-ig, hogy kaland legyen visszasettenkedni a táborba (ahol 10 órakor már "takarodó" volt). Egy idő után mi valahogy leváltunk a csoportról. Még lila volt a szemem alja, amikor elkezdtem dolgozni, valahogy összeszedte a bátorságát, és megkérdezte, mi történt velem. Elmeséltem neki. Hümmögött egy sort, másnap este pedig hozta a gitárját, egy szót se szólt, hanem elkezdte játszani ezt. És akkor én ott már tudtam, hogy ha egyszer abbahagyom a hegedűt, akkor gitározni fogok. Általa megismertem Tommy Emanuelt, meg a másik fiút, aki rajzolt. A rajzos fiú elkísért a felnőttkorig, ő mutatta meg Stinget, Eric Claptont, Kispál és a Borzot, Palya Beát, Zoránt, Cseh Tamást és mindenki mást, akit a korosztályom már unos untig ismert, nekem meg új volt minden, mint borjúnak a kapu. Próbálok olyan számokat linkelni ezektől az előadóktól, amikre nagyon emlékszem, hogy az "elsők" között voltak.
Húszas évek:
A rajzos tovább folytatta áldásos tevékenységét a zenei kiművelésemben. Nouvelle Vague, Philipp Glass*****, Ludovico Einaui, Yann Tiersen. Ezzel együtt filmeket is kaptam, "alapművek" - mondta. Amiről 19 éves koromig lemaradtam, azt négy öt év alatt mind igyekezett bepótolni, hogy ismerjem, tudjam, legalább egy kicsit legyen ismerős. Mielőtt ő elveszett térben és időben mellőlem, még megmutatta Coldplay-t de akkor már bennem volt a felfedezés vágya, így bukkantam a Coeur de Pirates-re, Katie Muelára, Damien Rice-ra, vagy a magyarok között Ghymes-re. Egyszer egy véletlen folytán hozzám került a Képzelt riport. Amikor Ladóval összeköltöztünk, erre festettük az első lakást, ahová összeköltöztünk - azóta is mindig erre festünk szobát ruha nélkül******.
Most meg itt vagyok, és zsong a fülem a sok zenétől. Nem tudom, van ember, aki ezek közül mindegyiket végig hallgatja? Nem ajánlom, főleg azért nem, mert ezzel végül is megszegem a kihívás azt a részét, hogy mi lenne életem válogatáskazettáján. Mert ugye, nem lenne ilyen kazettám. Nagyon attól függ, hogy mit hallgatok, hogy milyen kedvem van.
De ebben az a legjobb, hogy a jelenlegi Spotify-listámról egyetlen számot sem tettem ide. Hát mindegy.
*Erdei pajzsikát festettem, ez Ladó kedvenc növénye, rengeteg van belőle az erdő szélén. Nehéz volt.
**Annyira elfáradtam ebben a gyűjtögetésben, hogy akik kimaradtak, már kint maradnak.
***Olyan öreg az autóm, hogy cd lejátszó van benne, és nem is hajlandó akármit lejátszani. Így aztán kicsit olyan, mintha egy Neil Gaiman karakter autója lenne, ahol bármit tett is be a lejátszóba a srác, végül mindig ugyanazt a számot játszotta neki az autó. - Ha valakit érdekel a könyv, Elveszett próféciák a címe.
*****Erre a számra pl. egyszerre dolgoztunk. Én novellát írtam, ő pedig rajzolt, a végén pedig megnéztük, mit álmodtunk rá. Érdekes volt. Jó emlék.
******Hát igen, festés közben elkerülhetetlen, hogy ne húzzuk végig egymáson a festőhengert teljesen véletlenül. Ki győzne annyit mosni?
Ennyi csillag az égen sincs. Nem vagyok valami összeszedett mostanában, igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése