Zajlik

Annak ellenére, hogy nagyon sok jó és rossz történik, és lenne miről, nincs nagy kedvem írni. Energiám sincs.

A rossz dolgokról nem akarok, mert nem velem történnek (főleg Ladóval*, de Evelin sincs túl jó állapotban), a jókról meg nehezen megy, mert extrém fáradt vagyok.

A fogam helye már majdnem teljesen begyógyult. Voltak itt az unokahugik pár napot, a Kölyök is eljött egy este - ez egy hete volt, mégis olyan, mintha ezer éve lett volna. A kert és a ház ontja a munkákat, minden nap csak abbahagyni lehet, befejezni nem.

Annyira elhavazódtam, hogy virágzott a hársfánk, de mire odaértem, hogy szedek télre teának, elvirágzott. 

Rágcsálókkal is küszködünk, a padláson néhány nagy pele párocska lakik - őszinte sajnálatunkra meg kell válni a társaságuktól. Nagyon kis kedves állatok, nem félnek tőlünk, szinte karnyújtásra is közel engednek magukhoz, bámulnak minket nagy fekete szemeikkel, mint akik azt mondják: menjetek ti, mi voltunk itt előbb. Mivel Ladóval mindketten szeretjük az állatokat (túl ezen, védett a faj), ultrahangos rágcsálóriasztót vettünk, illetve kicsit meggyorsítottuk a szénapadlásról a széna lepakolást - mielőtt pici pelebabákkal rakták volna tele az egész szénakupacot. Most kicsit hontalanok, de ha van elég eszük, utánamennek a szénának, mert nem elégettük, csak lehordtuk az erdő aljára, majd elemészti az idő.

Apropó szénapakolás. 11 szekér telepakolt széna jött le a padlásról. Teljesen spontán, úgy jött össze, hogy szombat délelőtt megérkezett hozzánk a markolós, akire egy hónapja vártunk - lebontotta a tyúkólat. Ezzel egy hatamas tér nyílt meg a házról a telekre, ugyanakkor ki is találtuk, hogy milyen jól mutatna, ha a két szőlőlugast összevezetnénk, egyetlen hatalmas árnyékos hely lenne a ház előtti tér. Talán jövőre elkezdjük.

Miután a markoló elment, jött a faluból egy volt cirkuszi kollégám, kis traktorral. Egy, hozzá kompatibilissé épített szénahordó szekeret vontatott. A kollégán kívül egyikünk sem tudta, milyen munka lepakolni ekkora mennyiségű szénát. A padláson meleg volt, dőlt rólunk a víz, szállt a por az ezer éves szénából és időnként váratlanul aktív darázsfészekbe, passzív macskatetembe botlottunk. Utóbbi nem bántott, szag nélkül összeaszalódva került elő, viszont az előbbi elég harcias fellépésű volt. Ladót öt darázs is megcsípte. Engem csak egy talált meg, de ez az egy is elég kellemetlen helyen mart belém - a jobb muszklim szép nagy.

Ezek után nem csoda, ha közben úgy döntöttünk, minden széna-kör után megiszunk egy pálinkát és egy fröccsöt. Estére szépen néztünk ki, teljesen leharcolódtunk a munkában, gyakorlatilag este nyolctól másnap délelőtt tízig aludtunk.

Újból megállapítottuk, hogy igazából mi remek páros vagyunk, a fizikai kimerültség ellenére is - szuper kis hétvége volt.

Mondanám, hogy jövök hamarosan sok-sok jó hosszú poszttal, de nem valószínű, hogy ebben a hónapban sokat fogok tudni írni.

A héten szabadidőmben ablakpucolás van tervben, jövő héttől jön az anyósom, ha elengedik az elvált anyák** a kicsiket (10 és 13 évesek), akkor három unokával. Július 16.-ától öt napos össznépi családi találkozó várható - tizennyolc (talán kevesebb) fővel, ahol mi leszünk a házigazdák. Anyóspajti hetvenedik születésnapját ünnepeljük és úgy adódott, hogy a béke talán itt a leg-fenntarthatóbb.
Majd meglátjuk.
Csak minimálisan aggódom, hogy milyen lesz, mert ha rossz, nekem megvan a B-terv: én bizony beiszok valamit Blankával, és elfekszem az immár tisztába tett szénapadláson. De ez nem valószínű, hiszen Ladóval akár világháborút is lehetne győzni, úgyhogy azért inkább abban bízom, hogy minden rendben lesz.

Még egy dologról mindenképp szeretnék írni, ha már a blogos kihívással nem haladok.

Képzeljétek el, itt újabb csoda van: szentivánéj óta esténként szentjánosbogárkák ünneplik a nyarat az erdő szélén. Varázslatos kis lények ezek. Ahol korábban laktunk, ott is voltak a falu szélén, álmomban sem reméltem, hogy ez a csoda így velünk tart.

És ha mindez nem lenne elég, délelőttönként kacsafarkú szenderek reggeliznek a muskátlin. 

Az élet végülis csodaszép.

*Nem kérdeztem meg tőle, de valahogy érzem, hogy ez olyasmi, amiről nem szeretné, ha írnék. Szerencsére nem az egészsége, így aztán akármilyen rossz is, nekem azért inkább jó. Jöjjön bármi, aminek jönnie kell, amíg jól van, addig elviselünk mindent. 

**A három testvér közül, tudjátok, hogy ketten elválak. Két anyuka mondja meg, jöhet-e a gyermeke nyaralni egy hétre. Amikor olvasom, hogy milyen nehéz megoldani a nyarat a dolgozó, egyedülálló anyukáknak, mert nem tudják hová tenni a kiskorúakat, mindig elcsodálkozom azon, hogy ez a két nő milyen mázlista, hogy csak attól kell óvnia a gyerekét, nehogy valaki elvigye tőlük nyaralni. Mindenféle ellenszolgáltatás nélkül - horrible dictu! - strandra vinnénk, fagyiztatnánk, játszanánk a gyerekekkel. Mindkét anyuka arra hivatozik, hogy "ez nem lett megbeszélve". Már csak annyi kérdés maradt bennem, hogy mégis, mennyi idővel kellene korábban szólni ahhoz, hogy megbeszélt státuszba kerüljön az ügy, mert ezek szerint egy hónap kevés volt...