Evelin 15

A hétvégén megint sokan voltunk, annyira kimerültem, hogy hétfőn és kedden meg sem tudtam mozdulni.

Van egy találós kérdésem: hogy eszi meg az anorexiás a szülinapi tortáját? Kommentben lehet tippelni.

Most volt az első alkalom, hogy ebben a felállásban állt össze a család. A Professzor Anemónéval, a három gyerekkel (Evelint ugye kiengedték, ezúttal pedig közösségbe is mehetett), kiskutyával, plusz jött a Kölyök is, összesen nyolcan voltunk, na meg az ebek. 

A lányok nagyon örültek a hintának, Evelinben dolgozik az antidepresszáns, ami azt jelenti, hogy időnként mosolyog. 

Szombaton összekaptam a csapatot, és kivittem őket virágot és szamócát ültetni. Ültek ott a napfényben egy darab geotextílián, túrták a földet kesztyű nélkül, hallgatták a cinkés történeteim, olyan jó volt, hogy akkor ott azt kívántam, bárcsak mindig ez lenne.

Délben Anemóne főzött thai kaját, isteni volt. Nagyon elgondolkodtam rajta, milyen lehet neki, egy teljesen más kultúrából ebbe az összekuszálódott magyar családba belecsöppenni. Blanka azt mondja, kb mindenkire külön főz, mert a thai hagyományos kajákat csak Blanka eszi meg vele, a Professzor nem eszi meg ami fokhagymás, vagy egy kicsit csípős, Vicuska mindig válogat, csak azt eszi meg, ami neki tetszik, Evelint meg hagyjuk is. Most először megnéztem őket úgy, mintha idegen lennék, és nagyon meglepődtem, hogy igazából egyáltalán nem csoda, hogy Evelinnel ezek vannak, ebben a családban mindenki válogat, senki sem eszi meg azt, ami éppen van. Vicuskával is lesznek itt még gondok szerintem evés terén, hacsak nem kezd el valaki szigorúbban ráfigyelni. Leves az fujj, másodikból csak egy kis rizs, egy óra múlva meg kérdezi, hogy nincs valami nasi, mert ő éhes, aztán fél kézzel bevág egy tábla csokit. Nagyon nem tetszik ez nekem, de hát nem az én gyerekem, majd nyáron próbálok kicsit hatni rá, ha jönni fog, mert szerintem egyáltalán nem oké, hogy ennyire válogat. Persze ezeket a dolgait nagyon jól tudja kompenzálni azzal, hogy iszonyú cuki kislány, és annyira az ujja köré csavar mindenkit, hogy észre sem veszi senki, és máris érzelmileg zsarolva van. Ha Vicuskának valami nem tetszik olyan szintű duzzogást nyom le, még sírni is képes, ami miatt aztán mindenki rosszul érzi magát, főleg az, aki bántani merte őt, a kis cicavirágot. Nagyon keményen el van kényeztetve a kis kincsem, nem tudom, mi lesz így a továbbiakban vele. Gyakorlatilag elég egy fél mondat neki, ami ha éppen nem tetszik, már nyávog/duzzog/sír. Szomorú dolog ez, meg az is, hogy olyankor hirtelen mindenki a kedvét kezdi keresni, a felnőttek lemennek alászolgába, hogy felszárítsák a könnyeket, és ebben nem csak a többiek a hibásak, én is ugyanezt csinálom. Valaki mondja már meg, hogy ez miért van így, és hogyan lehetne másképp? Nem értek egyet a szüleim módszerével, hogy akkor is odacsaptak, ha nem csinált az ember semmit, de ez sem oké, hogy semmi szigor nincs, nincsenek korlátok, gyakorlatilag a gyerekek instabil érzelmi hullámain száguldozunk. Teljes káosz. 

Vasárnap reggel Evelin összemart az apukájával, mert neki most az a taktika, hogy egész nap alig eszik, este meg tömi magába az édességeket, így aztán a zokogó Evelint egy órán keresztül győzködtem arról, hogy hagyja abba a sírást, álljon a lábára, és jöjjön reggelizni. Komolyan mondom, ez az anorexia kész elmebaj, nem tudom, hogy bírják ezt a szülők és a testvérek 0-24-ben. Egyáltalán nem csodálom, hogy időnként elszakad a cérna. Azok alapján, amiket Evelin elmesél a pszichológusok munkájáról (bocs Anna), teljesen nonszensz, hogy egyáltalán gyógyul. Evelin az apukájával akar élni, ezen most megy egy gyermekelhelyezési per, és anyuka be akarja bizonyítani, hogy Evelin nem beszámítható, és ne vegye figyelembe a bíróság Evelin kérését. Erre a pszichológus napi szinten nyomasztja Evelint azzal, hogy nem normális dolog, hogy nem a tesóival és az anyukájával akar élni, és állítólag azt is teljes értetlenség övezte, hogy hogy teheti meg, hogy a születésnapját a nagybátyjánál ünnepli. Nem tudom, mi igaz ebből, mindenesetre kétlem, hogy Evelin ezeket a dolgokat csak úgy kitalálná - talán felnagyítja, de azért így is elképesztő, hogy pont egy lélekgyógyász hogyan engedhet meg magának ilyen megnyilvánulásokat a "gyógyítás" nevében. Mindenesetre abban az egy órás lelkizésben gyakran mondogattam Evelinnek, hogy ne csukd be a szemed, nézz a szemembe, kifele nézz, ne befelé. Úgy tűnik, teljesen felismerte, hogy milyen helyzetben van, hogy mit követett el, és már enne ő, de nem érez még mindig éhséget, és amikor eszik, azon aggódik, hogy nem tud kontrollt tartani, amitől aztán rosszul lesz. Mindezt még tetézi azzal az érzéssel, hogy tele van önváddal, amiért ő ilyet tesz/tett. Nem lehet egyszerű a bőrében lenni, de azt sem könnyű végignézni, hogy mindent, de mindent lemér (még egy salátalevelet is!), és mindent, de mindent lefotóz. Katasztrófa, én komolyan nem tudom, hogy tudják ezt anorexiás gyerekek szülei végigcsinálni.

Anemónéra visszatérve, én még ilyen kedves lányt nem láttam. Lehet, hogy azért tud ennyire kedves lenni mindig, mert nem ért mindent, de az is lehet, hogy ő tényleg ilyen. Nagyon kell ő ebbe a családba, Blanka gyönyörűen beszéli vele az angolt, Vicuska is reflexből válaszolgat neki angolul, jót tesz nekik ez a helyzet. Meg nagyon jó látni, hogy a lányok ennyire szeretik. Nagyon nevettem, amikor Blanka ebédnél próbálta elmagyarázni Anemónénak, hogy folyik a kutya nyála, de nem tudta a nyál szót, ezért megoldotta úgy, hogy "liquid from his mouth". 

Gondoltam írok itt egy jó hangvételű posztot, mert amúgy az egész hétvége iszonyú jó volt, alapjáraton mindenki jó hangulatban volt, hát nekem ezt most nem sikerült átadnom.

Blanka tanul

Buksi rajong Anemónéért, mindenhová követi, még romantikázni is

Kiskutya, nagykutya, napfény