Könnyű minden évszakba szerelmesnek lenni, ha az ember megtalálja azt a helyet, ahol mindig élni vágyott.
Tegnap délután Adéllal videócseteltünk, miközben elkezdett hullani a hó. Minden évben rajongva fogadom az első hóesést, annak ellenére, hogy tudom, februárban már a hátam közepére sem fogom kívánni.
Nem esett sok, de a kevésnek is örültünk, Buksi bolondul rohangál benne, harapja, prüszköli - teljesen lemegy ilyenkor kiskutyába. Ha Ladó itthon lenne, biztosan mezítláb bohóckodnánk benne, így egyedül inkább tűnik kínzásnak belefutni - ki is hagytam.
A reggeli rutint megtoldottam egy óriási bögre boszorkányfőzettel*, így sétáltuk le a szokásos körünket.
Miután megmutattam a templomtornyot a bögrének, és visszamásztunk Buksival a házunkhoz, szembesültem azzal, hogy nem biztos, hogy le tudok menni a hegyről. Mert ahhoz, hogy lemenjek, előtte fel kell mennem. Míg Ladó autója tudja az összkerékmeghajtást, az enyém maximum hűséges hozzám, így azért az aggodalmam nem volt teljesen alaptalan.
Miután befogtam a lovakat, egész ügyesen lejutottunk a hegyről, arra viszont számítottam, hogy hazafelé olyan ónos esőréteg fogad, hogy sétálnom kell majd.
Sétáltam is, de nem esett nehezemre, a hóillatú erdőt sosem éreztem még ennyire magaménak. Most pedig megpakolom a kemencét, összedobom a holnapi ebédet, aztán forraltborozni fogok a kanapén.
Hóóóóó <3 Nagyon vágyom egy havas erdei sétára. Úgy örülök, hogy mostanában ennyit írsz. :)
VálaszTörlésReméljük, idén lesz tisztességes telünk, és lesz Neked is havas erdei sétád! :)
TörlésKöszönöm, mostanra kipihentem magam annyira, hogy igénylem az írást, megosztást. Nálam ez hullámzó, ha nem megy, hagyom, ha megy, azt is. ;)
Szépséges!-) irigyirigy-)) Jó lenne már egy normális tél... tavasznyárősz!-)
VálaszTörlésIgen, olyan gyerekkorunkos, nagyhavas-szánkózható tél - erre vágyom én is! ;)
TörlésTökéletes. Tényleg. Erre vágyom én is. Élvezd!
VálaszTörlésRajta vagyok! ;)
TörlésKérekszépenhavatideis :)
VálaszTörlésKüldtem, de úgy látszik, lemerült... :D
VálaszTörlésEgy ilyen séta biztosan igazi feltöltődés. Buksi tündéri, reméljük idén sokat tud majd még bolondozni a hóban. :)
VálaszTörlés