2021. november 24., szerda

Hogy vagy

 Köszönöm mindenkinek, aki ilyen-olyan platformon jelezte, hogy gondol rám, mert hálás vagyok minden kedves szóért. 

Ezzel párhuzamosan a való életben utálom most ezt a kérdést, mert el lehet képzelni, hogy az ember hogy érzi magát, amikor meghal az anyukája (függetlenül attól, hogy milyen kapcsolatban állt vele).

Azok kedvéért, aki nem tudja elképzelni, leírom: szarul vagyok.

32 éven át volt anyukám valahol a világban, most pedig nincs. Vagy ha van is, nem elérhető többé.

Pajzsmirigybetegséggel korán leszázalékolták. Úgy emlékszem, ez akkor volt, amikor 8 éves lehettem és emlékszem mennyire aggódtam, hogy mi lesz velünk, ha meghal.

Hálás vagyok neki, hogy ilyen sokáig kitartott.

Az elmúlt tizenegy hónapban a bátyám halála után sikerült közel kerülnünk egymáshoz. Sikerült kimondani és feloldani a gyerekkori sérelmeimet, elmondani neki, hogy nem haragszom. Minden nap hívtam, és noha gyakran csak azt beszéltük meg, hogy "mit főzöl?", sokszor  utaztunk vissza az időben, elmékeket elemezni, sérelmeket gyógyítgatni. Sikerült meglepnie a szülinapomon, nekem is sikerült meglepnem őt. Kérdezte, hogy miért, hiszen nem is kerek, én pedig azt válaszoltam, hogy nem várok kerek évfordulóra, mert most van most.

Közös életünk legszebb tizenegy hónapja volt.

Egyetlen dolgot nem tudtunk megbeszélni: apámat. Elfogadta, hogy apám miatt nem látogatom, próbált győzködni, hogy "de, apád jó ember" - én pedig próbáltam meggyőzni, hogy bizony, apám nélkül is lenne élet a bolygón. Beszélgettünk arról, hogy örültem volna, ha annak idején elválnak, ő pedig elmondta, hogy ő annak örül, hogy nem.

Nehéz most, hogy nincs, de tudom, hogy legalább nem fáj már neki semmi, se az élet, se az élet hiánya.

Végtelenül szomorú vagyok. 

Jól jönne most egy felnőttkölcsönző, valaki, aki segítene elintézni minden függőben lévő ügyet, aki elmondaná, hogy melyik hivatalban mit és hogyan kell intézni, mert sajnos apám alkalmatlan rá. Semmiben nem együttműködő, a legutóbbi húzása az volt, hogy megfenyegette a temetkezési vállalkozót, hogy bepereli, amiért az nem az ő nevére állította ki a számlát. Jó lenne kiírni magamból ezeket, de sokszor még magam előtt is szégyellem, hogy ilyen ember az apám. 

24 megjegyzés:

  1. ❤❤❤
    "de tudom, hogy legalább nem fáj már neki semmi, se az élet, se az élet hiánya." -így valahogy....

    VálaszTörlés
  2. Egy virtuális nagy ölelést küldök. Ilyenkor nincsenek szavak. :(

    VálaszTörlés
  3. Hatalmas ölelés, Adél! <3
    Mennyire szép, hogy ebben az utolsó időszakban valódi figyelmet, törődést kapott tőled... Nagy dolog, hogy tudtatok nyitni egymás felé.
    Sok-sok erőt neked-nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod Anna, ilyen szempontból nagyon kemény voltam anyukámmal, nem engedtem, hogy ne beszéljünk arról, amiről fáj, de muszáj, mert a bátyám halála rádöbbentett, hogy nincs ilyen, hogy "majd valamikor".
      Most ugyanezt próbálom az apámmal, de jaj, nagyon nehéz. Néha bizony elcserélném. :(

      Törlés
  4. Hős vagy, hogy sok a keserűséget félre tudtad tenni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.

      Szerintem ez nem hősiesség. Ha nem teszi le az ember, nem tud békében élni, én pedig azt akarom. (És szándékos, hogy "akarom", nem pedig "szeretném", mert egy ilyen dolgot egy szerény "szeretnék" érzelem nem tud véghez vinni.)

      Törlés
  5. Nagyon sajnálom Adél! Csodálatos, hogy meg tudtad tenni az elmúlt 11 hónapot.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon fontos, hogy anyukáddal tudtatok javítani a kapcsolatotokon, és meg tudtatok beszélni nehéz dolgokat. Amiatt pedig nem kell szégyellned magad senki előtt, hogy bármelyik rokonod ilyen vagy olyan. Kitartást és sok erőt mindenhez!

    VálaszTörlés
  7. Őszinte részvétem. Saját tapasztalat, hogy nagyon fontos, hogy az utolsó időszakban rendeződött a kapcsolatotok anyukáddal. Minél több idő telik majd el, annál hálásabb leszel ezért magadnak, és neki is.

    VálaszTörlés
  8. Veled vagyok lélekben és fogom a kezed. ♥♥♥

    VálaszTörlés
  9. Borzasztóan sajnálom és ölellek. ❤

    Nekem nehéz elképzelni, hogy veled nem lehet kijönni. Jó, hogy anyukáddal végül megtaláltátok egymáshoz az utat.

    VálaszTörlés
  10. Annyira sajnálom. Mégis milyen ajándékot kaptál, hogy anyukáddal ennyi mindent átbeszélhettetek. Nagy ölelést küldök, és sok-sok erőt! 🖤

    VálaszTörlés
  11. Ölellek, Adél, és sok erőt és kitartást kívánok neked!

    VálaszTörlés
  12. ❤ Sok erőt kívánok neked.
    Csilla

    VálaszTörlés
  13. Adél sajnálom, hogy Édesanyád is elment a testvéred után... részvétem!((

    VálaszTörlés
  14. Ölellek! ♥️ borzasztóan sajnálom, hogy elvesztetted anyukadat, amikor vegre kozel kerultetek egymashoz 😔

    VálaszTörlés
  15. jaj, úgy sajnálom! részvétem, és sok erőt meg kitartást!

    VálaszTörlés
  16. én ebben sajnos sosem voltam túl jó... de:

    ❤❤❤

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm, nagyon kedvesek vagytok. ❤️🖤❤️

    VálaszTörlés