2021. november 5., péntek

Kevin

 Amikor Ladót előléptették a munkahelyén, nagy volt az öröm. Régóta várta, készült rá, suliba is járt, megküzdött érte rendesen. Persze, amikor vadonatúj csillivilli céges autót kapott, meg új szerszámokat, akkor azért a kollégái eléggé irigykedtek rá: általában egymás levetett cuccait öröklik, ha valaki felmond, vagy nyugdíjba megy, akkor azokat szokták továbbadni cégen belül. Az ő esetében nem így történt, ő kérte, hogy új szerszámokat szeretne és ugyan várnia kellett rá egy hónapot, de megkapta.

Amikor megérkeztek a cuccok, este munka után itthon bontogatta a dobozokat az udvaron, és olyan volt, mint egy nagyra nőtt kisgyerek karácsonykor. Alapvetően olyan a személyisége, hogy mindennek tud örülni, de az az öröme hetekig kitartott. Olyan építkezést kapott, ami közel van, mégis óriási, elvileg most márciusig itt lesznek. Jó csapattal dolgozik, kapott egy magyar srácot segédnek, szóval tényleg maximálisan elégedett.

De.

Mert mindig van egy de.

Egyszerűen nem tud leállni. Az új pozi több felelősséggel jár, sokkal többet kell gondolkodnia, számolni, hogy mit merre. Néhány hete valamit valahonnan elmért, és kettő centiméteres eltérés lett a rajzhoz képest, ami miatt a főnöke kinevette (ugyanezen főnök a héten negyven centivel számolta el magát). Mivel iszonyú lelkiismeretes, ezért simán hazahozza a munkát, ami azt jelenti, hogy itthon is építkezik. Éjszaka.

Minden este hamarabb alszik el nálam. Egyszer, még ennek az egésznek az elején odabújtam hozzá, mikor már aludt, mire rámmordult, hogy "Kevin mit csinálsz, menj már innen!". Még jó, hogy Kevin, és nem Kati. 

Azóta egyszer Voldemort nem adta neki oda a szilikont, tegnapelőtt pedig megszegecselt egy tetőrészt, amiben segítenem kellett, mert Elek mindjárt hozza a kávét

Ha tudom, hogy dolgozik, fel szoktam ébreszteni, legalább annyira, hogy elmondjam neki, ne dolgozzon, itthon van az ágyában. Ezekre többnyire nem szokott emlékezni, viszont tegnap reggel emlékezett rá, és miután elindult dolgozni, többször megkérdezte Eleket, hogy most ébren vannak-e.

Jó lenne, ha sikerülne meditálnia esténként, mert ez kezd nemoké lenni, hogy szó szerint éjjel nappal dolgozik.

Egyébként, az alapján, ahogy mesél a munkájáról pontosan így képzelem el őket munka közben:



10 megjegyzés:

  1. Mint epitesz irom neked, hogy minden epitkezes egy amokfutas, az elejetol a vegeig rohanas van, egy katasztofafilm, tevedesek, elirasok, hibak, nemugygondoltuk, csinaljukujra stb, es ez minden oldalrol iszonyatosan stresszes. En nagyon csodalom a kivitelezoket amugy, akik a ketkezi munkajukat, szivuket-lelkuket beleadjak. Minden lelkiismeretes ember egy csoda.

    Egyebkent en rengeteg igy dolgozo embert ismerek, a munkatarsaim, a mi kivitelezoink (egy paran), szerintem ez valahogy elkerulhetetlen a munka egy idoszakaban, es valoban hetekig-honapokig el tud tartani (a mi projektunk mar ket-harom eve zajlik, a tervezes pedig 10 eve).

    Azert jo lenne, ha Lado megtanulna lazitani, ha sikerul, ne tartsd magadban a titkot! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont így: ámokfutás.
      Tavaly a Lidlnek egy központi raktár épületét csinálták, ami csak az épület több hektáros területen helyezkedett el és ha nem láttam volna képeket, nem hiszem el, hogy ilyen van.
      Ráadásul olyan dolgok történnek (bár szerintem ez semmi ahhoz képest, amivel te találkozol), hogy az egyik rajzon a tűzgátló/saválló réteg az egyik oldalon van, a másik rajzon pont fordítva, és akkor őrült telefonálgatás után, valaki megmondja, hogy merre legyen. Aztán belépítik, majd kiderül, hogy nemnem, pont fordítva. És akkor elölről. Ka-taszt-ró-fa!

      Nem tudom, hogy fogja kioldani, esténként rádiókabaréra/dumaszínházra szokott elaludni, de hát nem igazán ér sokat.

      Törlés
    2. Nekem neha az segit, amikor nagyon gyermeteg dolgokat csinalok, pl a micimackot eneklem magamnak titokban, otthon - mert az valahogy visszavisz a gyerekkoromba, amikor meg biztonsagban voltam.
      Vagy nagyon agyament, vicces dolgokat olvasok, pl Rejtot - azt egy egyetemi baratnom adta oda nekem eloszor, es eletmento volt akkor, bar azota nem is vettem kezbe.
      Mar egy ideje kuszkodom azzal, hogy hogyan tudom GYORSAN megnyugtatni magam, amikor elont a panik, es kiprobaltam azt a grounding technikat amit tobb helyen lattam (5 lelegzetre, 4 szagra odafigyelni, 3 dolgot megtapintani, 2 hangra odafigyelni vagy mas, hasonlo formatumban) - ez nekem neha segit elaludni is peldaul, amikor orakig forgolodom, bar nem mindig.
      De az, hogy hogyan lehet huzamosabb ideig a stresszet toleralni es ne csak pillanatokra megnyugodni, arra szerintem a sport a legjobb modszer es a setak, es a csend, de neha nincs ra ido, vagy az ember annyira ki van egve, hogy kimozdulni is megeroltetonek tunik. Raadasul en ha elkezdek sportolni, mindig kituzok celokat es kilometereket stb, es akkor neha az is stresszforrassa valik, hogy teljesitettem-e vagy sem.

      Törlés
    3. Ezek szerintem mind nagyon jó technikák, és nálam a futás kivételével mindegyik jelen van valamilyen formában.
      Keményen nyomod, hogy ha sportolsz, akkor célokat tűzöl ki magadnak, minden elismerésem! Nekem pont azért maradnak el a sportok, mert csak addig tolom, amíg kedvem van, vagy jól esik, cél nélkül viszont mindig elhalnak a próbálkozásaim.
      Ladó napja viszont úgy néz ki, hogy reggel 5kor kel, 6ra már az építkezésen van, este 6ra, rosszabb esetben 7re hazaér, eszik valami meleget, letusol és gyakorlatilag 5 perc alatt elalszik. Fizikailag és mentálisan is teljesen lemerül péntekre, hétköznap szinte semmi nincs, ami kizökkentené. Ezért találtam ki, hogy reggel felkelek hozzá, mert szerintem az, hogy ébredés után 10 perccel már autóba ül, nem igazán támogatja meg az idegrendszerét.
      Viszont a séta és a csend adott, csak körbe kell(ene) járni a telkünket, és töltődhetne, de napi húszezer lépés után már nem igazán van kedve sétálni "céltalanul", amit meg is értek. Ráadásul most már tényleg minden nap sötétben megy és sötétben érkezik.
      Szóval jól látod, egyszerűen ilyen napok után már nincs se idő, se kedv arra, hogy valami olyanna foglalkozzon, "csakúgy", ami feltölti.

      Törlés
  2. megértem, ilyen nálunk is volt.. nagy munka erről leállni, nekünk szertartások bevezetése segített. amúgy nevettem, ahogy írtad, hogy éjjel is dolgozik, bár gondolom, hogy neked nem olyan vicces.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eleinte én is nevetgéltem rajta, meg hát vannak vicces momentumok, de ha a nagy egészet nézem, akkor most már inkább kevésbé az.

      Milyen szertartásokra gondolsz?
      Én arra gondoltam, hogy reggelente felkelek hozzá kávézni, hogy lassabban induljon a naoja, de sajnos túlságosan szeretek aludni, úgyhogy ez még csak terv.
      Tegnap este átmaszíroztam romzmaringos krémmel a hátát, abba aztán jól elaludt és nem is dolgozott. Teázni szeretnék, amúgy is sok teát iszunk, szedtem citromfüvet. Meglátjuk, gondolkodom még, mit lehetne.

      Törlés
    2. Pihentető alvásra nekem a levendulatea és a macskagyökér cseppek jöttek be. Nálam mondjuk az volt a probléma, hogy nem tudtam elaludni, de első használatra mindkettő kb. kiütött (az első fél bögre levendulateától 12 órát aludtam úgy, mint akit fejbe kólintottak), szóval talán az éjszakai dolgozásra is jók.
      Illetve zárójeles megjegyzés: én úgy tudom, hogy az se tesz jót, ha szöveges akármire alszik fel (feljebb írtad a Dumaszínházat/rádiókabarét), mert ezek nem az alvós-pihenős részét stimulálják az agynak. Nem vagyok neurológus, szóval ez nem bombabiztos információ, csak amikor a saját alvászavarom miatt kutakodtam a témában, akkor több helyen is olvastam ezt.

      Törlés
    3. A macskagyökérrel voltak próbálkozásaim anno, amikor nekem volt nehéz időszakom, és hát aludni, azt nem tudtam tőle, de legalább napközben szédültem - talán nem az akkori, 42 kg-os súlyomra volt adagolva.
      A szövegre elalvással maximálisan egyetértek, szerintem sem jó. Szeretem a dumaszínházasokat, jobban is, mint a rádiókabarét (vajonmér'? :D), de elalváskor kifejezetten zavar, kb minden. Jó, hogy tv-nk nincs, mert így legalább be tudja dugni a fülébe (amit én szorgalmasan mindig ki is húzok miután egyenletesen szuszog - és még akkor is tud reklamálni miatta, döbbenet!). Nála ez egy rossz szokás, amiről én nem tudom leszoktatni, csak ő tudja, ha akarja, de erre nagyjából nincs hatásom. :(

      Törlés
    4. Olyan szertartásokra gondoltam, hogy pl. megbeszéltük, hogy esténként míg hazaér, meg ha igényli, itthon is mondjuk egy órát azzal tölti, hogy lejön a munkáról és áthangolódik.. ilyenkor ha azt igényli, hagyom a telefonját nyomkodni, nem szólok hozzá. Utána viszont telefon lehalkít, nincs munka, és munkahelyi keresésekre is csak másnap válaszol. Este szoktunk együtt fürdőzni is, társasozni. Nálunk ezt időbe telt bevezetni, de azóta működik, és egészen jól lejött az éjszakákig nyúló kattogásról :) Állítólag az is segít, ha lefekvés előtt nincs se tv, se telefon.

      Törlés
    5. Ó, értem! :)
      A fürdőzést mi is szeretjük, amióta kiköltöztünk tervben van egy fűthető fürdődézsa, ki az öreg körtefa alá. De addig, amíg ez meg nem valósul, a mostani fürdőszoba alkalmatlan erre. Illetve Ladó azért szokott néha, de nekem porcikám sem kívánja (lehet, hogy titokban van egy sznob énem? Fujj.)
      Tv-nk nincs, amióta ismerjük egymást sosemm volt, de a mobilt simán démonizálhatnám helyette, szuper lenne valahogy száműzni az egész hálószobából!
      Szerintem apró lépéseket fogunk tenni, hogy javuljon e helyzet, mert úgy érzem, szükség van rá nagyon!

      Törlés