Eb ugatta

Buksit már mindannyian jól ismeritek. Őt 5 éve fogadtuk örökbe, pontosan annyi ideje van nálunk, mint amennyi időt nélkülünk élt. Bár ezen a blogon elég drámai időket örökítettem meg korábban, meg kell állapítanom, hogy Buksi jellemfejlődése eléggé egybevág a Ladóval való kapcsolati fejlődésünkkel. Az első években gyakori drámázások közepette sokszor gondoltam arra, hogy Buksi valószínűleg sosem fog úgy kötődni hozzzánk, mintha kiskutyaként fogadtuk volna be, hiszen őt már egyszer cserben hagyták, és teljesen rendben van, ha ezek után nem bízik meg bennünk.

Nem arról van szó, hogy nem fogadott volna szót az elejétől fogva. Ül, fekszik, pörög, pacsi, duplapacsi, nem, tied, hozd a labdát, hol a cica... Ezeket az első pillanattól fogva megmutatta, csak hogy tudjuk, mennyire okos. A kötődésén érződött, hogy nem hisz nekünk. Mindenkivel kedves volt, lenyomja bárkinek a teljes programot, és igen, ő mindenkit szeret. A legjobban mégis a labdát és a hasát* szereti.

Nem tudom, pontosan mikor jött rá, hogy nem fogjuk cserbenhagyni, nincs konkrét eset, hogy mikor éreztem először, hogy igen, most már biztosan nem ideiglenes befogadóként tekint ránk, de az bizonyos, hogy beérett a kutya-gazdi kapcsolatunk.

A költözést úgy oldottuk meg, hogy őt egyáltalán nem hoztuk ki ide, amíg csak festeni jártunk, vagy amíg nem tudtuk biztosra, hogy a miénk lehet a ház. Akkor hoztuk ki talán először, amikor a Kölyök leparkettázta a szobánkat, és akkor másodszor, amikor elhoztuk a kanapénkat, az ő vackával. Attól a naptól kezdve viszont már nem aludtunk a lakásban. Nem vett részt a lakás kipakolásában, csak ott volt jelen, ahová a bútorok befelé pakolódtak.

A házhoz tartozó terület hatalmas, erdő, rét, legelő, meg kitudja milyen besorolással van, a lényeg: nincs kerítésünk. Sehol. Ha Buksi akarna, lemehetne a faluba, és csavaroghatna kedve szerint. Néha el is tűnik egy órácskára, és ugyan eleinte kitört ettől a frász, mostanra ott tartunk, hogy ha elmegyek dolgozni, kiteszem őt a házon kívülre.

És nem, nem kötöm meg.

És ő itthon van, amikor érkezem.

És ha ez nem lenne elég, a Kölyök is örökbefogadott egy kutyát, egyenesen Budapestről. És ez a képesség nála is tökéletesen adott, pedig ő nem is itt lakik, és ugyanolyan kanapéhuszár, mint a mi Buksink.

Szombaton, a nagyszabású családi rendezvényre is úgy mentünk, hogy reggel 7-től este 8-ig kint volt. És kitörő örömmel fogadott, amikor hazaértünk.

A kutyák fantasztikusak.

*Valamelyik nap arra értem haza, hogy a gyümölcsfáinkat gyakorlatilag indokolatlanul kettévágták, mert állítólag veszélyeztette a villanyvezetéket. Nem az emberekre voltam mérges, akik levágták, hanem a törvényre, ami ezt lehetővé teszi. Az emberek pedig nagyon viccesen dicsérték a házőrzőnket, akiről kiderült, hogy eléggé korrumpálható egy kis kenyérrel és kolbásszal.