Napos

Hihetetlen, hogy szerdán még a hóesében gyönyörködtem, ma pedig bikiniben napoztam*. Az arcom és a mellkasom leégett, panthenollal habosan írok most.

Pénteken annyira megőrült mindenki, hogy végre a főnökömnek is leesett, hogy nem nagyon oké, hogy most a határon át kell rohangálnunk. A nagy tantuszleesésben annyira megrémült, hogy reggel fél óra alatt ki kellett rámolnunk az irodát. Konkrétan attól rettegett, hogy hazafelé jövet már mindkettőnket kötelező karanténba csuknak. Mivel ketten dolgozunk csak az irodában, nem volt nagy művelet a kipakolás. És! Ugyan kaptam egy laptopot, hogy dolgozni tudjak, ha úgy adódna, egyelőre úgy néz ki, jövő héten szabadságon leszek. Nagyon nagy mázlink van, hogy végül is osztrák cég vagyunk, mert az osztrák állam extrém módon támogatja ezeket a kicsi vállalkozásokat, és szép összegeket ígér kárpótlásul a kiesett bevételre/munkavállalók bérére.**

Egyébként a munkámból kifolyólag olyan elképesztő dolgokba látok most bele, amibe jobb lenne nem bele látni. Több ezren veszítették el a munkájukat, ebből rengetegen egyedüli családfenntartók. Mivel megszűnik a munkaviszonyuk, mindenféle egyéb szociális támogatástól is elesnek (úgy is, mint osztrák családi pótlék, esetenként munkanélküli segély - bár azért ez utóbbi jár, a kérdés az, hogy mekkora összegben és milyen bürokratikus útvesztő megjárása után). Nem egy olyan család, ahol beteg gyereket nevelnek, vagy ahol a másik szülő tartósan beteg. Annyira iszonyatosan nyomasztó ez, hogy az időm java részében szégyellem magam, amiért ilyen jó életem van, és amiért még most sem rettegek.

Persze, aggodalommal figyelem a jelenlegi eseményeket, de nem szorongok, és éjszakánként nagyon jól alszom. Jó, mondjuk az alváshoz valószínűleg az is hozzájárul, hogy minden nap kifárasztom magam. Ma is megállapítottuk Ladóval, hogy ez a fajta életmód nem való mindenkinek, és, hogy nekünk is van még hová edződni. 

Például néhány hete (hónapja?) volt egy veszett szélvihar, ami kicsavart egy fát. Mi egy zsákutca végén lakunk, ha valaki GPS alapján akarna megtalálni, kóvályoghatna egy ideig, mert ezt a helyet még az sem mutatja. Az autóval megközelíthető utunkat épp kavicsozzuk, a kicsavart fa pedig a gyalogos ösvényre esett. Azt a fát szorgalmasan kerülgettük, míg a postásunk "lecseszett", hogy most mát igazán eltakaríthatnánk. Eddig azért nem tettük, nehogy fatolvajnak nézzenek minket, de ezek után, nagyon megszeppenve nekiálltunk ma, hogy eltüntetjük.

Ladó autóval levontatta, majd összedarabolta, én pedig talicskáztam, mint egy jó kubikos. Délután kettőre olyan izomlázam lett, hogy úgy döntöttünk, mára elég volt... Hát ez lehet az egyik oka, hogy miért alszom jól éjszakánként. Szinte minden napra jut valami fizikai munka, ami nagyon sokat jelent. Már csak azért is, mert így minden napra megvan az edzés is.

A másik ok, amiért nem tudok szorongani, az szerintem maga a természet jelenléte. Burokban élünk. A napos idő szinte egész napos madárkoncertet eredményez, és fantasztikus látni őket, ahogy párokba rendeződnek. Van kitéve nekik itató is, és hát az etetőn is nagyon kedvesek, de amikor leszállnak inni, az valami csoda. Ahogy a csöpp kis fejüket tartják ivás közben, jajj, hát én elolvadok tőlük. Erre jön még rá az az ezerféle hang. Amikor őket figyelem, nem vagyok képes elhinni, hogy ezek a tökéletes kis lények, a dobbanó pici szívükkel, énekükkel a _puszta_véletlen_ műve lennének. A természet fantasztikus, bárcsak mindenki kaphatna belőle. 

Mára ez így elég hosszú lett, de most még eszembe jutott, hogy hetek óta egy Kányádi Sándor vers motoszkál a fejemben. Eléggé aktuális. 

Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén

ki gyújtja s oltja csillagod

csak az nem fél kit a remény

már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem

ez a szorongó oltalom

a gondviselő félelem

kísért eddig utamon

valaki jár a fák hegyén

vajon amikor zuhanok

meggyújt-e akkor még az én

tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy

sötétlő maggá összenyom

s nem villantja föl lelkemet

egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén

mondják úr minden porszemen

mondják hogy maga a remény

mondják maga a félelem

*mondanám, hogy napoztunk, de Ladó nem bikiniben volt. 

**ezt majd azért meglátjuk, eléggé adott egy gazdasági válság.