Olyan szép

Olyan szép, amikor az ember szerelmes. Minden tavasszal félredobban a szívem, minden tavaszba belehalok* picit örömömben. 

Reggelente a madarak éneke semmihez sem fogható, a napsugarak táncot járnak az házfalon, ablakon, függönyön. A házból kilépve fejen kólint az erdő és a mező illata. Lépten-nyomon virágzik a kankalin és az ibolya, a völgyben pedig még a tőzikék is bólogatnak szép fejükkel. Csoda az erdő, napról napra változik ilyenkor. A reggeli fehér-barna zúzmarát felváltotta a sárga-zöld-barna rügyfakadás.

Délutánra tompul csak el a madárdal, estére feljön a hold, és a közelben élő macskabagoly minden este gurgulázva huhogja kéményünk füstjét.

Olyan bús-szomorú-örömöm van, kifacsarja a lelkem minden nap ez a csodaszép természet.

Reményeim szerint ez az utolsó _téli_ kép

*Versek jutnak eszembe ilyenkor, napjában többször is elfelejtem, mibe fogtam bele. Tisztára meghibbanok ilyenkor. 

" Mellettem állsz, s mégis, mintha

messze lennél: rád gondolok.

Formállak magamban, mint egy verset

s dúdollak, mint egy dallamot." (Zelk Zoltán) 

Vagy ez:

" Fázol? Várj, betakarlak az éggel,

hajadra épül a hímzett csillagok

csokra és holdat lehellek a

szemed fölé. " (Radnóti Miklós)