Bongiorno

Tegnap hazajött Ladó. Péntekre vártam, de nem ez volt az egyetlen meglepetése.

Annyira titokzatoskodott, hogy van egy meglepije, de nem mondja meg, csak annyit, hogy legyek szíves nem elvállalni túlórát a hétvégére.

Aztán faggattam. Mit csinálunk? Utazunk. Hová? Messzire. De hová? Buksival mi lesz? Jajj, a Buksi! Keress péntektől vasárnapig kutyapanziót. Na azt nem, mondd meg, hová megyünk, a Buksit nem hagyom itt csak úgy!! Jó, hát olyan helyre megyünk, ahol még egyikünk sem járt. Keress valakit a Buksinak, nagyon messzire megyünk. Végre gyerekek nélkül. És ki tudja, talán, ahová megyünk nem szeretik annyira a kutyákat.

De hová megyünk könyörgöm?

Titok.

Felhívtam az apukámat, aki gondolkodás nélkül megígérte, hogy akár csütörtök este is szívesen lejön egész hétvégére is, vigyázni az egyetlen unokájára, csak menjünk.

De hová??

Olaszországba. Tengerpartra.

(Velencét piszkálgatta hétfőn, de azt hittem, csak viccel.)