Oké

Tegnap Gabesz javasolta, hogy ha tehetem, mozogjak valami intenzívet. Ilyen időben (nálunk csepereg, hideg van) nem kíván a testem semmit, csak az ágyat.

Viszont reggel, munka után mégis felvettem a futócipőm és a futóruhám, és nekivágtam a mezőnek Buksival.

Ha valamit utálok, az a futás. Azért van futócuccom, mert Ladó vett nekem, amikor összejöttünk, ő ugyanis nagy futóbolond, maratont futott többször is, ultrabalatonra is szokott menni. Remélte, hogy a szép rózsaszín-kék szerkó majd engem is lázba hoz. Tévedett, de egyszer sem hányta a szememre, elfogadta, hogy nekem ez nem. Nagyon ritkán azért kimentem vele futni (valójában ő jött velem, mert neki gyenge séta se vagyok), de a maximum az egyszer volt öt kilométer, és akkor én azt mondtam, hogy ide nekem a világ összes extrémsportját, de ezt nem.

Ma nem mértem a távot, a cél az volt, hogy kifulladásig megyek. Ugyhogy mentem. Alaposan leizzadtam, hazafelé meg szidtam magam, hogy hogy mehettem ennyire messzire.

Viszont hazaérve langyosodott a cserépkályhám, főztem teát, zuhanyoztam és azt kell mondanom, hogy ez kellett nekem.

Egész nyáron pörögtem, görkori, bicaj, túrák, wakeboard, úszkálás. Bejött a hideg, minden mozgás eltűnt, és egyszerűen ettől becsavarodtam, hogy megállt az élet.

És most minden annyira jó megint. A cserépkályhából dől a meleg, pattog a tűz, Buksi melegíti a lábam, és én ilyeneket olvastam az előbb, hogy levelei páratlanul szárnyaltak, meg vacokkehely és hogy szirmainak színe aranysága.

Nem mondom, hogy rendszer lesz a futásból, de engem most teljesen kicserélt.