Jobb lett volna, ha inkább blogolok egész nap.
Az ugye látszik, hogy milyen elképesztő közléskényszerem van, de hát na, hosszú ideje nem írtam, és most élvezem.
Szóval a munkámról tudni kell, hogy ez a cirkusz egy szolgáltatás, a közönség tagjainak mindig igazuk van, és nagyon nagy balhé van, ha visszakérik a jegyüket, ne adj isten az ember ferde szemmel néz rájuk és ezt a vendégkönyvben, vagy közössegi oldalakon megosztják.
Azt hinnénk, tök kevesen járnak manapság cirkuszba, és ez igaz is, mert oda valóban kevesen járnak (legalábbis ehhez képest), de a mi cirkuszunkban naponta több száz ember megfordul, és mindegyikkel van legalább tíz másodpercnyi interakcióm. Ha valakivel tíz másodpercnél többet kell időznöm, az már stresszforrás, és veszélyezteti az illető elégedettségét. Minden nap vannak előadásaink, és nekünk az a dolgunk, hogy a közönség jól szórakozzon. Slussz.
És akkor ma a színfalak mögött felkonferáltam a következő kiváló művészt, amikor rácsapódott a kezemre egy ajtó, és nem kaptam levegőt, annyira kellett volna üvöltenem a fájdalomtól. De csak befejeztem a mondatot, bár gondolom a hangszínem alaposan elsápadt. Kikapcsoltam a mikrofont, és belül némán üvöltöttem és szitkozódtam, és megesküdtem volna rá, hogy a mutatóujjam körme odaveszett. Aztán megnéztem alaposan, és még csak nem is vérzik.
Mennyit kibír egy ilyen gyengének tűnő körömágy.
A pasis dolgot most nincs kedvem feszegetni. Iszom egy kávét, és megvígasztalom a kezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése