Reggel óta írom ezt a posztot. Hosszú lesz, és semmi filozófia.
Ötkor keltem magamtól. Ez csoda, azt hittem 4.45re állítottam ébresztőt, de 5-kor kiderült, hogy elfelejtettem beállítani. Nem voltam késésben így sem.
Ötkor keltem magamtól. Ez csoda, azt hittem 4.45re állítottam ébresztőt, de 5-kor kiderült, hogy elfelejtettem beállítani. Nem voltam késésben így sem.
A terv az volt, hogy 8-ra megyek orvoshoz alkalmasságira, mert három évente kell menni, de előtte egy másik faluba városban leteszem az autót. Javítsák meg estig. Hivatalosan fél 8-kor nyit a szerelő, de mivel akkor indulna a vonatom, amivel nyolcra beérek a dokihoz, csak miattam negyed nyolcra bejön a srác és kivisz a vonathoz.
A valóság az lett, hogy hétkor már átadtam az autót. A srác, aki megígérte a vonathoz a fuvart, az előttem álló fél órára és a jóidőre hivatkozva lemondta a fuvart. Vállrándítás. Sétálni jó.
Az orrom előtt ment el a vonat. Ilyen már ezer éve nem fordult velem elő. Ugyanis annak ellenére, hogy sokat autózom, sokat vonatozom is, a cég éves bérletet ad nekünk a magyarországi vasúthálózatra.
Fél nyolckor világos volt, hogy nem fogok az orvoshoz odaérni nyolcra. A legközelebbi vonat 8.41kor indult volna, ami 9re érkezett volna. És ingyen.
A buszpályaudvar egyben van a vasútival, nosza, válalljunk be egy buszjegyet. A busz 7.50kor indult. 650 forint, 35 km. Laikus vonatos utas, azt hiszed, mi, hogy 35 km fél óra? Gondolhatjuk, hogy igen, ha a vonatnak csak húsz perc, kocsival harminc, akkor busszal se lesz sokkal több.
Akkorát tévedtem, mint már rég: a busszal is akkorra értem be, mintha megvártam volna a vonatot. Csak ezért fizettem, kihullottak a fogaim, leszakadt a vesém és eltörött egy lábujjam, mert egy nyugdíjas rátette a banyatankját.
Közben odatelefonáltam a dokinéninek, hogy kések, vegyenek előre mást. Cukik voltak, hamar végeztem. Alkalmas vagyok. Hurrá.
Bementem a munkahelyemre, leadtam a papírt, eszetlenkedtem a kollégáimmal. Imádok velük lenni, tényleg egy óriási családom van, és valahogy én vagyok mindenkinek a gyereke, tesója,tirkos szerelme, igazán senkivel nem vagyok haragban. Azokkal is jó viszonyt tartok fenn, akiket a többiek cikiznek, vagy akik engem kibeszélnek a hátam mögött. Valahogy olyan könnyen tudom venni ezt, egyáltalán nem zavar, hogy kitalálnak dolgokat. Talán azért, mert akiknek tényleg adok a véleményére, azokról tudom, hogy őszintén kedvelnek. Akik meg csak megjátszák, azoknak meg megvan a maguk baja, nem tudok haragudni rájuk ezért. Valami kattanás lehet ez, régen ezek a dolgok nagyon zavartak. Erről majd egy másik posztban.
A kollégák körbeszeretgetése után cukiskodtunk egy sort a főnökömmel is, ez egy másik, nem a Piri. Nagyjából hét főnököm van, aztán ezek felettesei. Igen, egy kis kukac vagyok a horgon.
Később bementem a bankomhoz, mert elkészült a bankkártyám. Eközben Pirivel telefonáltunk, jól kiröhögtük a reggeli buszos kalandomat. Mondta, hogy ha megyek a kisautómért, kijön elém, mert ő ott lakik, az autószerelő mellett. Konkrétan onnan kettő percre.
Persze egy kicsit lecseszett, hogy reggel miért nem hívtam fel, de hát eddig nem voltunk ilyen viszonyban. Ma ez megváltozott. Mától hivatalosan is van pótanyukám és pótapukám.
Na, hogy szavamat ne feledjem, Piri után hívtam a szerelőt, aki egy takonyként kezelt, közölte, hogy bocsika, de ma nem lesz kész az autó, mert nagyom rossz állapotban van.
Felment bennem az agyvíz, elmondtam neki, hogy bocsika, egy hete megrendeltük hozzá az alkatrészt, tudta, hogy mi baja, reggel kicseszett velem, nem tudok mivel hazamenni, csak autóval, csinálja meg, vagy ottalszom a boltja előtt. Szar volt. Átverve éreztem magam.
Piri tényleg kijött elém, és hazavitt hozzájuk. Megismertem a Hercegnőt, aki egy szeretetéhes tacsilány. Kaptam kávét, és nem voltam vendég. Bandi akkor kelt fel, éjszakára megy, ugyhogy meghallgatta a sztorimat. Az asztalra csapott, pipájával a szájában, és kijelentette, hogy eljön velem.
Eljött. A szerelő még egyet beszólt, hogy "mivan, testőr kell?", mire Bandi visszamordult. Egy 110 kilós embert képzeljetek el, 200 centire elosztva. Én a magam 156 centijével a derekáig érek, a 42 kilómról ne is beszéljünk.
Az autó - láss csodát - készen lett. Először 56 ezer forintot mondott. Azután, mondtam, hogy bocsika, számlát kérek. Jaaa, ő jófej volt, netto árat számolt, akkor több lesz. Mondtam, legyen több, de kérek számlát, mert ha valami nem fog stimmelni, garanciás javítást kérek, ennyi pénzért. 63 ezret hagytam ott. Futólag ránéztem a papírra. Ennek a nettoja 43 ezer forint. Még jó, hogy Bandi szólt, hogy ne hagyjam eltántorítani magam, az olcsóbb néha drágább. Ha ő nincs, engem megint átver. Istenem, nőnek lenni milyen nehéz.
Hazajöttem, kivittem a kisoroszlánt, akit most itt megmutatok, mert Ő a napjaim fénypontja. Séta után jöttem rá, hogy ma még csak egy túrósbatyut ettem. Este hét órakor kezdtem befejezni végre ezt a posztot.
Kár, hogy nem csak azok az emberek élnek a közelemben, akiket szeretek, és akik viszontszeretnek.
A valóság az lett, hogy hétkor már átadtam az autót. A srác, aki megígérte a vonathoz a fuvart, az előttem álló fél órára és a jóidőre hivatkozva lemondta a fuvart. Vállrándítás. Sétálni jó.
Az orrom előtt ment el a vonat. Ilyen már ezer éve nem fordult velem elő. Ugyanis annak ellenére, hogy sokat autózom, sokat vonatozom is, a cég éves bérletet ad nekünk a magyarországi vasúthálózatra.
Fél nyolckor világos volt, hogy nem fogok az orvoshoz odaérni nyolcra. A legközelebbi vonat 8.41kor indult volna, ami 9re érkezett volna. És ingyen.
A buszpályaudvar egyben van a vasútival, nosza, válalljunk be egy buszjegyet. A busz 7.50kor indult. 650 forint, 35 km. Laikus vonatos utas, azt hiszed, mi, hogy 35 km fél óra? Gondolhatjuk, hogy igen, ha a vonatnak csak húsz perc, kocsival harminc, akkor busszal se lesz sokkal több.
Akkorát tévedtem, mint már rég: a busszal is akkorra értem be, mintha megvártam volna a vonatot. Csak ezért fizettem, kihullottak a fogaim, leszakadt a vesém és eltörött egy lábujjam, mert egy nyugdíjas rátette a banyatankját.
Közben odatelefonáltam a dokinéninek, hogy kések, vegyenek előre mást. Cukik voltak, hamar végeztem. Alkalmas vagyok. Hurrá.
Bementem a munkahelyemre, leadtam a papírt, eszetlenkedtem a kollégáimmal. Imádok velük lenni, tényleg egy óriási családom van, és valahogy én vagyok mindenkinek a gyereke, tesója,
A kollégák körbeszeretgetése után cukiskodtunk egy sort a főnökömmel is, ez egy másik, nem a Piri. Nagyjából hét főnököm van, aztán ezek felettesei. Igen, egy kis kukac vagyok a horgon.
Később bementem a bankomhoz, mert elkészült a bankkártyám. Eközben Pirivel telefonáltunk, jól kiröhögtük a reggeli buszos kalandomat. Mondta, hogy ha megyek a kisautómért, kijön elém, mert ő ott lakik, az autószerelő mellett. Konkrétan onnan kettő percre.
Persze egy kicsit lecseszett, hogy reggel miért nem hívtam fel, de hát eddig nem voltunk ilyen viszonyban. Ma ez megváltozott. Mától hivatalosan is van pótanyukám és pótapukám.
Na, hogy szavamat ne feledjem, Piri után hívtam a szerelőt, aki egy takonyként kezelt, közölte, hogy bocsika, de ma nem lesz kész az autó, mert nagyom rossz állapotban van.
Felment bennem az agyvíz, elmondtam neki, hogy bocsika, egy hete megrendeltük hozzá az alkatrészt, tudta, hogy mi baja, reggel kicseszett velem, nem tudok mivel hazamenni, csak autóval, csinálja meg, vagy ottalszom a boltja előtt. Szar volt. Átverve éreztem magam.
Piri tényleg kijött elém, és hazavitt hozzájuk. Megismertem a Hercegnőt, aki egy szeretetéhes tacsilány. Kaptam kávét, és nem voltam vendég. Bandi akkor kelt fel, éjszakára megy, ugyhogy meghallgatta a sztorimat. Az asztalra csapott, pipájával a szájában, és kijelentette, hogy eljön velem.
Eljött. A szerelő még egyet beszólt, hogy "mivan, testőr kell?", mire Bandi visszamordult. Egy 110 kilós embert képzeljetek el, 200 centire elosztva. Én a magam 156 centijével a derekáig érek, a 42 kilómról ne is beszéljünk.
Az autó - láss csodát - készen lett. Először 56 ezer forintot mondott. Azután, mondtam, hogy bocsika, számlát kérek. Jaaa, ő jófej volt, netto árat számolt, akkor több lesz. Mondtam, legyen több, de kérek számlát, mert ha valami nem fog stimmelni, garanciás javítást kérek, ennyi pénzért. 63 ezret hagytam ott. Futólag ránéztem a papírra. Ennek a nettoja 43 ezer forint. Még jó, hogy Bandi szólt, hogy ne hagyjam eltántorítani magam, az olcsóbb néha drágább. Ha ő nincs, engem megint átver. Istenem, nőnek lenni milyen nehéz.
Hazajöttem, kivittem a kisoroszlánt, akit most itt megmutatok, mert Ő a napjaim fénypontja. Séta után jöttem rá, hogy ma még csak egy túrósbatyut ettem. Este hét órakor kezdtem befejezni végre ezt a posztot.
Kár, hogy nem csak azok az emberek élnek a közelemben, akiket szeretek, és akik viszontszeretnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése