Napóleonnak rosszindulatú bőrdaganata van. Hétfőn kiderült, szerdán megműtötték. Ennek ellenére ma autót vezetett, és nem ért rá hosszan csevegni, mert... Figyeljetek: bevásárolni* ment, és hát ugye, háromkor zárnak az üzletek.
A három Ladó fiú időnként konferenciatelefonál, és ma pont kihangosítva beszéltek, így hallottam minden szavukat. Ez a három rendkívüli humorral kezeli az ilyen komoly helyzeteket is, jókat viccelődnek, miközben olyan dolgokról esik szó, hogy nem tudni, van e áttét, végrendelet, fájdalom.
Férfiak. Mit kell olyan komolyan venni az életet?
Tudjátok, mennyire vagyok Napóleon rajongó (hát semennyire), de azt is tudhatjátok, hogy egyrészt a gyerekeit nagyon szeretem, másrészt, ha egy idegen lenne is meghasadna bent valami, ha azt hallanám, hogy "öleltem** magam a fájdalomtól, ahogy tisztította az orvos a sebet".
Az élet váratlan végetérésének lehetősége megrémít. Olyan törékeny egy ember élete, és nekünk mégis sokszor olyan természetes, hogy reggel felkelünk és kávézunk, azután tesszük a dolgunk. És olyan természetes, hogy "hogy mindig a másik hal meg, más bolondul meg, mi meg sose"***.
Bárcsak olyan könnyen vehetném a halál létezését, amennyire természetes, hogy egyszer meghalunk.
*Felmerült bennem egy kérdés, hogy a felesége, akinek van külön autója, miért nem intézi a bevásárlást, illetve rendelnek interneten keresztül. Nem a világ legeldugottabb szegletében élnek. Ha brazil szappanoperában lennénk, azt feltételezném, hogy _van_ valaki, akivel találkoznia kell. (Bár lenne! Legalább valaki megölelné saját magán kívül...) Sajnos nem Brazíliában vagyunk, és ilyen a fajtájuk. Mind a három ilyen nyughatatlan.
**A gyerekeken látszik a legjobban, hogy mennyire hiányzik nekik az ölelés. Ha együtt vagyunk, szinte mindegyik gyerek felváltva ölel és bújik hozzám, mint fázó kismókusok ősszel.
***Kispál és a borz, Zár az égbolt
Elkezdtem írni egy kommentet, majd rájöttem, hogy annyira nem egy másik blog kommentszekciójába való, hogy inkább elmentettem piszkozatban a saját bejegyzéseim közé.
VálaszTörlésA humor fontos eszköz, feloldja a témával járó feszültséget. Igenis szükséges nekünk nőknek kicsit átvennünk a férfiak laza életszemléletéből, nem kell mindent túlbonyoítani.
Az élet végétől meg kár félni, úgyis bekövetkezik. Elég természetközeli életet élsz, ahogy kivettem, meríts az élővilág körforgásából erőt, ott is látszik az egyensúly.
(remélem nem voltam túl bárdolatlan és durva, nem akartam az lenni, de valahogy nem tudok finomkodni, bocsi)
Lehet, hogy nem fogalmaztam eléggé pontosan. Nem a saját halálomtól félek, azzal teljesen rendben vagyok. Az általam szeretett emberek elvesztése, és azok fájdalma az, amivel nem békéltem meg.
TörlésAz élet része a fájdalom, bármennyire is azt sulykolja belénk a világ, hogy azonnal meg kell szüntetni. Természetellenes a kellemsség-érzés állandó hajszolása.
TörlésVállalom, hogy természetellenesen viselkedem.
TörlésSzerintem meg épp fordítva. Nagyonis természetes a kellemesség-érzés hajszolása. Másképp mind bent csuffadnánk egy barlangban és nem érdekelne az se, hogy fázunk vagy fáj valamink. Nyilván a szenvedés is az élet alapvető része, rossz nélkül nincs jó, de ez még nem teszi természetellenessé a jó érzés keresését.
TörlésÉn most abban az érzelmi állapotban vagyok, hogy nem tudom, mi a természetes, vagy mi nem az. Vállalom önmagam, az érzéseim. Megengedem magamnak, hogy érezzek ilyet is. Ahol van napfény, ott kell lennie árnyéknak is. Ebből a perspektívából nézve teljesen természetes, amit érzek.
TörlésSzerintem ebben a mostani helyzetben különösen ijesztő, hogy olyan (rossz, nehéz) dolgok történnek velünk, meg körülöttünk a világban, amiket el sem tudtunk volna képzelni ezelőtt. Arról már nem is beszélve, ha valaki kap egy ilyen hírt, mint te, Adél. Hogy nem mindig a másik... :( Hogy - nem csak most - iszonyú kiszolgáltatottak vagyunk csomó nehéz történésnek, hogy nem sok dolog van egy ember életében, ami teljesen biztos, amit képtelenség elveszíteni. Kitartást! <3
VálaszTörlésKöszönöm! <3
Törlés