Evelin 33 kg-ról 37re gyarapodott, kivették a szondáját, megy neki a drukk, hogy legyőzze az átkos anorexiáját. Nagyon kegyetlen dolgokat él át, szörnyű az egész, úgy, ahogy van.
Közben Blankával kontaktolok folyamatosan, minden nap beszélünk, sokat jellemfejlődik, küzd az iskolával. A legnagyobb probléma, amivel nekem sosem kellett szembenéznem, az a testvérféltékenység. Én voltam azon az oldalon, akire féltékeny volt a testvér. Az ő oldaláról nézve azonban, valahol teljesen reális érzelmek ezek. Mindenki Evelinnel van elfoglalva, nyilván, hiszen ő a beteg. Minden rokon, ismerős, barát, anya-apa, mindenki Evelin kedvében akar járni, ajándékokkal halmozzák el, kedves üzeneteket írnak neki, vidám programokat ígérnek, ha kikerül a kórházból. Blanka pedig küzd az érzéssel, hogy őt kevésbé szeretik, és azzal, hogy ugyanannyira szeretné ő is, ha a húga meggyógyulna - tehát, a törődés hiánya/vágya mellett ott van neki egy hatalmas adag lelkiismeretfurdalás, hogy ő gonosz azért, hogy irigykedik.
A legszörnyűbb ebben az, hogy nem tudok neki okosat mondani. Igaza van, és nincs igaza. Természetes neki, amit kap, de Evelinhez viszonyítva kevés. Evelinnek pedig jogosan jár annyi törődés és figyelem. Vele kapcsolatban én azon az állásponton vagyok, hogy kivárom, hogy keressen, érdekel a sorsa, és az apukájától informálódom hogyléte felől, de nem állok be a sorba, mert úgy érzem, ebben a helyzetben nem kell még egy olyan rokon, aki elvárásokat támaszt a gyógyulása felé. Viszont teljesen tanácstalan vagyok Blankát illetően.
Azt az irányt vázoltam fel neki, hogy fogadja el, hogy "jobban szeretik" a testvérét, még ha ez az állítás nem is állja meg a helyét. Csak a saját reakicójára tud befolyással lenni, így nagyjából minden esetben, amikor ezen kiborul, azt reagálom, hogy attól még, hogy így érez, az ő értéke semmivel sem kevesebb. Az elismeréseket és a dícséreteket - állítása szerint, nagyon szűken mérik a családjában. Erre rátesz egy lapáttal az is, hogy ő egy nagyszájú kamasz, és a viselkedésével időnként könnyen kihúzza a gyufát a legyengült idegrendszerű szüleinél.
Nem tudom, milyen lehet ezzel küzdeni, jó lenne segíteni neki, de teljesen tanácstalan vagyok.
Ötlet?
A legszörnyűbb ebben az, hogy nem tudok neki okosat mondani. Igaza van, és nincs igaza. Természetes neki, amit kap, de Evelinhez viszonyítva kevés. Evelinnek pedig jogosan jár annyi törődés és figyelem. Vele kapcsolatban én azon az állásponton vagyok, hogy kivárom, hogy keressen, érdekel a sorsa, és az apukájától informálódom hogyléte felől, de nem állok be a sorba, mert úgy érzem, ebben a helyzetben nem kell még egy olyan rokon, aki elvárásokat támaszt a gyógyulása felé. Viszont teljesen tanácstalan vagyok Blankát illetően.
Azt az irányt vázoltam fel neki, hogy fogadja el, hogy "jobban szeretik" a testvérét, még ha ez az állítás nem is állja meg a helyét. Csak a saját reakicójára tud befolyással lenni, így nagyjából minden esetben, amikor ezen kiborul, azt reagálom, hogy attól még, hogy így érez, az ő értéke semmivel sem kevesebb. Az elismeréseket és a dícséreteket - állítása szerint, nagyon szűken mérik a családjában. Erre rátesz egy lapáttal az is, hogy ő egy nagyszájú kamasz, és a viselkedésével időnként könnyen kihúzza a gyufát a legyengült idegrendszerű szüleinél.
Nem tudom, milyen lehet ezzel küzdeni, jó lenne segíteni neki, de teljesen tanácstalan vagyok.
Ötlet?
Én halomra dicsérném. Nem győzködősen, hanem viccesen, mégis határozottan, megkérdőjelezhetetlenül felsorakoztatnám egy rakás jó tulajdonságát, szokását, tettét stb., hogy aztán belássa, nincs miért kevesebbnek éreznie magát. Nem feltétlenül próbálnám rávezetni a totális megértésre, inkább azon lennék, hogy szeresse magát, és ne legyen oka kételkedni a szülei szeretetében. Mondanám neki, hogy igen, ez most egy ilyen időszak, Evelinnek sok támogatásra és törődésre van szüksége a gyógyuláshoz, és ha azt is érzi, hogy kicsit hanyagolva van, az azért van így, mert a szülei tudják, hogy ő biztonságban van. Ezt ennél többet szerintem nem is ragoznám. Aztán elé tennék egy nagy tál fagyit, banánnal meg Nutellával díszítve, hogy érezze a törődést, meg mert a Nutellában sok a véráramba kerülő smiley. Lehet, inkább az a baja, hogy nem látja ennek az egésznek a végét, meg lehet, h mindenki túlságosan el van kenődve körülötte, és ez is zavarja, és áttelepszik rá a komor hangulat.
VálaszTörlésBiztos jó vagy te ezekben amúgy, csak hát nem megy az ilyesmi pikk-pakk. Próbálj meg jókedvet sugározni neki, ne bánkódj előtte Evelinen, azt megteszik a többiek napi 24 órában. Hadd érezze, hogy amikor veled van, ő a világ közepe, aztán ez hátha kompenzálja kicsit a dolgokat. Neki is kell a törődés, nehogy butasággal próbálja meg kiharcolni.
Nagyjából ezeket nyomom, dicsérem - teljesen épeszű módon, hiszen nagyon okos, meg ügyes, meg szorgalmas, szóval nagyon is van mit elismerni rajta.
TörlésAz a bajom inkább, hogy én nem vagyok a szülője, és mivel eléggé mélyen beszélgetünk, meg is fogalmazza, hogy igen, a szüleitől várna elismerést - nem tőlem. Orvos akar lenni, tartok tőle, hogy ezzel is csak a szülői elismerést hajtja, de nem tudom lebeszélni róla - meg nyilván nem is akarom.
Másfelől pont ez a baj, hogy a szülei azt gondolják teljes biztonságban, hogy ő rendben van, közben meg dehogy van, rengeteget sír, őrlődik, és hát abban a korban van ő is, amikor bármi jöhet, akár drog, akármi. Idén lesz 17 éves, nem kicsi már, hogy az ember dajkálja, vagy takaró alatt sírjon vele. Nagyon bonyolult érzelmei vannak, amik nagy részét saját maga előtt is szégyelli, és nagyon nagyon jól esik, hogy bízik bennem, de hát borzasztóan tehetetlen vagyok. És emiatt indulok inkább arra, hogy fogadja el helyzetet, meg azt is, mit érez, hogy legyen már oké, hogy most semmi sem oké. Általában menni szokott vele, hogy felteszem a lemezt, és amikor ezredjére magyarázom a szerintem lelki mechanizmusait, és van egy olyan bolygóegyüttállás, hogy beüt neki, akkor olyankor azt a dolgot kipipálhatjuk. De ez a féltékenység ez nem megy, erre nincs semmi de semmi taktikám. És hát bakker, kívülről tényleg olyan, mintha jelenleg mindenkinek csak Evelin létezne.
A kényeztetés meg, hát tudod :))) nagyon is elkényeztetem, amikor nálunk van, - mert hát nincs is annál jobb - de vírus van, és nem a szomszédban lakik.
Elvileg jövő héten érettségi szünetük lesz, annyira ki van, hogy kibulizta, hogy eljöhessen, másra se vágyik, csak erdő-csendre, nyugalomra, de tartok tőle, hogy itt sincs meg az, amit keres: a lelki békéje... :(
Mondjuk csaknem 17 évesen már meg kellene értenie, hogy az anorexia milyen súlyos dolog, pláne, ha kórházba kerül vele az ember. Értem én, hogy érti, de valamiért mégis olyan, mintha nem értené a helyzet súlyosságát - márpedig orvosnak készül, ez meg egy betegség. :P Megértem, hogy rosszul esik neki, hogy kicsit kevesebb figyelmet kap, na de vannak barátai? Van kedvenc elfoglaltsága, amivel elterelheti a figyelmét, és amikkel átvészelheti ezt a már csak a korona miatt is nehezebb időszakot? Nem lehet, hogy csak nincs jobb dolga, mint azon kattogni, kevesebbet ér-e a testvérénél? Sok ember unalmában kérdőjelezi meg mások szeretetét (ezzel nem lekicsinyíteni akarom a problémáját, hanem arra célzok, hogy ha az embernek nincsenek örömforrásai, a bánatforrásra fókuszál, és akár fel is nagyítja), bár sokszor csak az egyenes kommunikáció hiányzik. Azt próbálta már, hogy odaáll a szülei elé, hogy: „Tudom, hogy Evelinnek szüksége van rátok, de azért rólam se feledkezzetek ám meg, mert bizony kezdek nagyon szeretethiányos lenni..!” ?
TörlésIlletve most az jutott eszembe, hogy gondolom, az, hogy orvos szeretne lenni, nem új keletű dolog. Ha azt mondod, szerinted csak a szülei figyelmét szeretné ezzel kivívni, valószínűleg nem Evelin az okozója az ő bánatának, hanem régebbre nyúlik vissza a dolog, mélyebben gyökerezik a hiba - akkor pedig tényleg nem elég a lelkifröccs és a fagyi. Evelinen kívül másra nem lehet visszavezetni ezt az elhagyatottságérzetet?
Na, pont az első mondatod miatt van neki iszonyú lelkiismeretfurdalása, mert nem arról van szó, hogy nem érti, hogy mennyire súlyos betegségről van szó, hanem arról, hogy úgy érezze, ő is létezik.
TörlésNem, az egyenes, nyílt kommunikáció nem megy neki, honnan is tanulta volna el, amikor a szülei sem élnek ezzel? Nem tudja megfogalmazni a szülőknek, hogy mire van szüksége, mert lelkileg már annyira távol van mindkettőtől. Meg ugye, az érzéstől, hogy ő úgysem érdekli a szüleit, még kevésbé tudná elmondani, akkor is, ha esetleg lenne az egyenes beszédre mintája.
Az orvososdi majdnem egybevág Evelin betegségének kezdetével. Plusz, ebben nemcsak az elismerés vágya van (szerintem), hanem az is, hogy olyan kemény szakra menjen, amibe garantáltan belehal majd, hogy addig se kelljen foglalkoznia mással - vagy inkább önmagával. Ebben én inkább ott látom a legnagyobb buktatót, hogy - mivel ilyen indíttatásból ered - egyetlen pillanatra sem fogja majd élvezni a munkáját. Ne legyen igazam, mert ha nem emiatt akar orvos lenni, még lehet boldog ember.
Igen, az utolsó kérdéseden én is sokat gondolkodom. Lehet ennek ezer oka, hiszen a szülők elváltak, sosem volt igazi idill, alig látta a szüleit szeretetben élni. Ugyanakkor a testvérféltékenység nem egy újkeletű dolog (Káin és Ábel esete, most ne menjünk bele, hogy igaz e, de valaki leírta, ugyh akár meg is történhetett) - de vajon valaha elmúlik? Vagy meg lehet tanítani rá, hogy éljen együtt az érzéssel?
Próbáld bátorítani a nyílt és egyenes kommunikációra.
VálaszTörlésNagyon sokszor ezen csak az idő segít, hogy átkattanjon az ember fejében, engem is szeretnek ugyanannyira, csak máshogy, mert más ember vagyok, másra van szükségem. Külső szemlélőként nagyon rossz ezt nézni, ezt is tudom. A magam részéről a húgom 21 szülinapja után pár hónappal egyszercsak így megcsapott a felismerés, hogy sokszor magamban túlidealizálom a helyzetét.
Legyél te az az ember, aki nem ítéli el amiatt, hogy negatív érzései vannak a testvérével kapcsolatban még ebben a helyzetben is. Azt gondolom, hogy soha senki nem mondta neki, hogy normális az is ami miatt lelkiismeretfurdalása van, ilyen helyzetben a környezet sokszor azt az elvárást támasztja felé, hogy bármi negatív érzelme van, az rossz és lelkiismeretfurdalást kell érezni.
Nagyon örülök ennek a kommentnek, mert reméltem, hogy ez feljön, meg próbáltam valahogy átvinni, hogy nem ítélem el ezért. Valószínűleg emiatt bízik meg bennem, hogy elmondja ezeket a dolgait, és tudja vállalni előttem a "sötét" oldalát is, mert tudja, hogy tőlem akkor is szeretetet és elfogadást fog kapni. És valószínűleg ezért nem tud a szülők irányába nyíltan kommunikálni, mert nem bízik bennük, fél az ítéletüktől, hogy még ennél is kevésbé fogják szeretni, ha megtudják, hogy ilyet érez. :(
TörlésÉs igen, szerintem is teljesen normális, hogy ez van most. Abban meg egyikünk sem hisz, hogy lesz jobb is, hiszen 2 húga van, a legkisebbel még többet kell foglalkozni.
Arra bátorítom, hogy nőljön fel, függetlenedjen érzelmileg a családjától, és keressen más kapcsolódási pontot. Jó, ehhez még éretlen, és valószínűleg jó sok magányos év vár rá, de ilyen időszakot szerintem mindenki átélt már, vagy éppen benne van. Nehéz, de jobb magányosnak lenni, mint folyamatosan próbálni kapcsolódni olyan emberekhez, akikhez valamiért nem lehet.
Ja, és még Róka említette fentebb a barátait, ami nagyon jó irány lehetne, és vannak is, és rengeteget nevetnek (eszetlenek), ami szintén jó, de ezzel együtt ezek eléggé felszínes kapcsolatok, nem tartom valószínűnek, hogy a kortársai előtt meri vállalni ezeket az érzéseket. Hiszen ez nem menő, ugye...
Igen átjött. Nekem mindig csak rontott, amikor azzal jöttek, hogy ne utáljam a húgomat, értsem meg, neki nem könnyű (és itt bennem csak fellángolt a düh, hogy oké, de az hogy nekem nem könnyű, ki érti meg). Anya volt az egyetlen, aki nem szekált ezzel minket, bár így utólag már tudom, hogy nagyon szomorú volt.
TörlésSegít, ha erősíted abban, hogy reális, amit érez. Többnyire azt tapasztaltam, hogy az emberek nagy része nem tudja kezelni a helyzetet, és a féltékeny testvért állandóan nyektetik, hogy milyen rossz testvér, ami csak a olaj a tűzre. A mások "jószándéka" által generált lelkifurka, hogy az amúgy is fájdalmas szituációban (engem nem szeretnek annyira a szüleim) még azt is megkapja, hogy "nem vagy jó ember, mert nem szereted a testvéred" (ami nem igaz, mert ennek ellenére vagy ettől függetlenül a tűzbe mennél azért a testvéredért is, akire féltékeny vagy) elképesztően nagy teher egy gyereknek.
Igenigen, pontosan, nem arról van szó, hogy utálod a testvéred, mert nem, a pokolból is kihoznád, csak arról van szó, hogy te is akarsz a figyelemből, törődésből.
TörlésMegoldás lehetne, ha időnként minőségi időt töltenének el a szülők, külön-külön a a gyerekekkel, amikor nincs ott tesó, sőt, említést sem tesznek a tesókról, időnként egy-egy óra, amikor csak rá van figyelve, de sajnos ebben nem tudok segíteni neki, mert a szülőknek ez nem igénye, a gyerek meg nem tudja elmondani nekik, hogy vágyna ilyen közös különidőre.
Általában az a trükköm, hogy külön fogadom őket nálunk, de ez sem gyakran sikerül, hiszen, ha az egyik jön, azonnal jönni akar a másik is... :D
Én azt vallom, hogy mindenkit másképpen, a maga módján kell szeretni, és lehet, hogy az egyiknek gondoskodásra van szüksége, addig a másiknak meg elismerésre. Szerintem először az lenne a fontos, hogy a Blanka meg tudja fogalmazni, hogy mire vágyik.. és ahogy azt feljebb írták, ezt valahogy kommunikálni. Meg azt is el tudom képzelni, hogyha esetleg közelebb kerülne a testvéréhez, lehet hogy pont Evelin adná meg számára azt amit most a szülők nem tudnak? Akár egymást is tudnák erősíteni.. bár nem tudok sajnos sokat a kapcsolatukról, de remélem, hogy mindketten mind testileg, mind lelkileg erősek lesznek :)
VálaszTörlésSajnos az ő testvéri kapcsolatuk, ezzel a betegséggel eléggé elszaródott. Tavaly volt egy nagyon jó időszakuk, amikor közösen utálták az anyjuk akkori pasiját - Blanka szerint, a közös ellenség nagyon jól összekovácsolta őket. Sajnos az a projekt megszűnt, és ezzel, hogy Evelin kórházban van, nem nagyon maradtak közös pontok. :(
TörlésAhogy én levettem Blanka elismerésre, bátorításra vágyik (rohadt nehezen tanul otthon, egyedül), meg arra, hogy időnként megkérdezzék tőle, hogy van, hogy érzi magát - többek között Evelin betegsége miatt is, miket gondol, stb. De ezek a "minimál" dolgok sincsenek meg, mert apa szerelmes (aminek nagyon örül egyébként, meg nagyon szereti Anemonét, de ezt sem tudja jól kifejezni), anya is kapcsolatozik a karantén ellenére is, pedig nem laknak együtt a pasival, és ott a két hugi, amiből egyikük kórházban, szóval érti ő ezt is, hogy miért utolsó a sorban, de azért vágyna valamire, amitől nem ennyire magányos. :(
Ezt nagyon át tudom érezni, és tök jó, hogy te ott vagy neki és figyelsz rá és biztosan tudja, hogy rád számíthat <3
TörlésNagyon drukkolok Evelinnek!
VálaszTörlésÉs Adél, szerintem te Blankának a legtöbbet adod, ami a helyzetedben lehetséges. Tök nagy dolog, hogy van kihez fordulnia, bízhat benned, tudhatja, hogy előtted bármit szabad éreznie ezzel a helyzettel kapcsolatban. Azt hiszem, ez fontosabb, többet jelent bármilyen tanácsnál.
Egy pszí-szakitól ezek hatalmas szavak, köszönöm! <3
TörlésNem tudok okosat, meg nem is akarok. Gondolataim nyilvan vannak, de semmi olyan, amire ne gondoltal volna te is. Nem hiszem, hogy lenne nalad alkalmasabb ember Blanka szamara, aki jobban meg tudna erteni es tamogatni ot. Pont eleg, amit teszel. A tobbi az mar ugy alakult, ahogy. Nem lesznek erzelmileg intelligensebb szulei, es Blankara is hosszu evek onismereti munkaja var, mire levalik majd roluk. A legtobb, amit ilyen eletkorban kaphat az ember, ha hozzad hasonlo baratai vannak.
VálaszTörlésNagyon kedves, amit írtál! <3
TörlésAz a helyzet, hogy ezerszer könnyebb dolgom van, mint a szüleinek. Nincs három gyerekem, nem váltam el, és korban is sokkal közelebb vagyok hozzá. Nagyon-nagyon emlékszem, én mennyire vágytam rá annak idején, hogy legyen egy felnőtt barátom, aki nem felejtette el, milyen volt 16-17 évesnek lenni. Remélem sokáig rámbízza még a dolgait, mert amellett, hogy időnként nehéz, nagyon jól esik a bizalma.