Minden ember, aki megtudja, hol élünk, és hozzá azt az infót, hogy hétfőtől péntekig egyedül vagyok itt a hegyen, kerek erdő közepében, azonnal ezt kérdezi: nem félsz?
Mindig azt mondom, ami az igazság: nem, nem félek. Próbáltam kérdezősködni, de nem kaptam értelmes választ arra, hogy mitől is kellene félnem?
Volt idő, amikor féltem. Apámtól, a bátyámtól, részeg emberektől, szervkereskedőktől, munkahelyi dolgoktól, de mostanra egyetlen félelmem maradt, azzal meg nem tudok mit kezdeni, hát együtt éljük a mindennapjainkat. Ez az egyetlen félelmem, hogy elveszítem azokat, akiket szeretek, akik fontosak nekem, akik számíthatnak rám és akikre én számíthatok. Próbálom hozzászoktatni magam a gondolathoz, hogy bizony, ez is az élet része. Nehezen megy, de azért nem szorongok ezen egyfolytában.
A szomszédunk pl. a szellemektől fél. Nála több is van - mondja. Az egyik rendszeresen kinyitja a konyhában a csapot. Fura démoni arcok vannak festve a padlóján - szerinte arra jó ez, hogy az ártó szellemeket kint tartsa, a jókat pedig bent. Mikor megkérdezte tőlem, hogy félek-e a szellemektől, kénytelen voltam azt válaszolni, hogy nem. Én a szellemekkel nagyon jóban vagyok, nekem azok még soha nem ártottak, ellenben a hús-vér, lélegző emberekkel.
Ma délután Ladóval kint kávéztunk, Buksi közöttünk feküdt. Egyszer csak egy hatalmas szarvas sétált ki a tisztásra. Lélegzetelállító termete volt, sosem láttam ilyen közelről, ilyen hatalmas, vadon élő állatot. Megállt, és egy hosszú percig bámult ránk, majd méltóságteljesen elballagott az erdőbe. Nem riadt meg, Buksi sem futott oda csaholva. Tökéletes perc volt. Akkor jutott eszembe, hogy mennyiszer kérdezik tőlem ezt. És én ugyanezt kérdeztem a szarvastól, aki a szemünkbe nézett. Nem félsz?
A mozdulataiban benne volt a válasz: nem. Nem bántottuk soha. Idegenek vagyunk, de úgy ítélte meg, hogy nem ártanánk neki, és ebben egy kicsit sem tévedett. Nincs az a szarvaspörkölt, amiért egy ilyen ártatlan teremtést meg tudnék ölni.
Nálunk már szinte nyárest íze van a tájnak alkonyatkor. Tücskök ezrei adnak koncertet, benn a házban is hallatszik egyenletes ciripelésük. Tegnap este ebbe az alapmuzsikába valami, vagy valaki zajt csapott. Hallgatóztam itt a sötétben a paplan alatt, egyedül. Megcsalt a fülem - gondoltam. (Nem azért mondom, de az én fülem sose csal meg, ha hallok valamit, az többet ér sokszor, mintha látnám.) Néhány perc múlva tisztán hallottam, hogy valami, vagy valaki matat az általam szépen összekészített tüzelőn. Konkrétan így hallottam: matat.
Minden villanyt lekapcsoltam már, hát gondoltam, itt az ideje végére járni ennek a matatózajnak. (Itt szoktak a gyengébb idegzetűek* kispárnát rántani a szemük elé, ha horror filmet néznek.) Felkapcsoltam az éjjeli lámpát, majd kimentem a konyhába, onnan az előszobába. Felkattintottam a kinti lámpát, és azt kellett látnom, hogy egy cirmos macska gubbaszt a szőlőlugas alatt. Gondolom azt az erdei egeret kergette a tüzifa körül, aki időnként még keresgélni szokta a madarak által elejtett napraforgómagot. Az az egérke is nagyon bátor jószág, ő sem fél tőlünk. Hatalmas kerek fülei vannak, barna bundája, fekete szeme. Többször láttam már, Buksi is megkergeti néha - lomha öreg kutyánk, esélye sincs. Na, ez a macska engem nagyon gondolkodóba ejtett tegnap este. Hogy esetleg kellene félnem.
De a félelmet nem adják olyan könnyen annak, aki rettegésben nőtt fel. A természet időnként kegyetlennek tűnik. A macska megfogja az egeret, az emberek lelövik a szarvast. Vannak áldozatok és vannak elkövetők. Én határozottan az áldozat kategóriába sorolom magam, mégsem félek. Ami ijesztő lehet a sötétben, az ott lehet világosban is.
Vajon a vadász fél?
Ti féltek?
*pl. én, de én sose nézek horrort, pont emiatt - a filmidő 99%ában kispárna lenne a fejemen.
Minden villanyt lekapcsoltam már, hát gondoltam, itt az ideje végére járni ennek a matatózajnak. (Itt szoktak a gyengébb idegzetűek* kispárnát rántani a szemük elé, ha horror filmet néznek.) Felkapcsoltam az éjjeli lámpát, majd kimentem a konyhába, onnan az előszobába. Felkattintottam a kinti lámpát, és azt kellett látnom, hogy egy cirmos macska gubbaszt a szőlőlugas alatt. Gondolom azt az erdei egeret kergette a tüzifa körül, aki időnként még keresgélni szokta a madarak által elejtett napraforgómagot. Az az egérke is nagyon bátor jószág, ő sem fél tőlünk. Hatalmas kerek fülei vannak, barna bundája, fekete szeme. Többször láttam már, Buksi is megkergeti néha - lomha öreg kutyánk, esélye sincs. Na, ez a macska engem nagyon gondolkodóba ejtett tegnap este. Hogy esetleg kellene félnem.
De a félelmet nem adják olyan könnyen annak, aki rettegésben nőtt fel. A természet időnként kegyetlennek tűnik. A macska megfogja az egeret, az emberek lelövik a szarvast. Vannak áldozatok és vannak elkövetők. Én határozottan az áldozat kategóriába sorolom magam, mégsem félek. Ami ijesztő lehet a sötétben, az ott lehet világosban is.
Vajon a vadász fél?
Ti féltek?
*pl. én, de én sose nézek horrort, pont emiatt - a filmidő 99%ában kispárna lenne a fejemen.
Szerintem nagy bátorságra és önszeretetre vall, hogy nem félsz egyedül. Aki jóban van önmagával, azt nem tölti el rettegéssel annak a lehetősége, hogy nincs hová menekülni a belső világa és gondolatai elől. Te szembenézel és elfogadod magad, őszintén felvállalva és elfogadva a saját kis sötetségeidet is. De persze ez is csak egy vélemény, lehet, hogy túl személyeskedő, ha úgy nekem, mint olvasónak, ámde idegen külső szemlélőnek nincs jogosultságom feltételezni ezeket, nyugodtan töröld.
VálaszTörlésEz az utolsó mondatod viszont felnyitotta a szemem. Milyen igaz. "Ami ijesztő lehet a sötétben, az ott lehet világosban is." Elgondolkodtatott.
Az önszeretet eddig nem jutott eszembe, csak az elfogadás, de nagyon jó irány. Nincs okom rá, hogy ne szeressem magam. Persze, csináltam sok hülyeséget, és vannak hibáim, de kinek nincsenek? Akiket szeretek, azoknak is vannak hibái, mégsem köpöm le őket érte, magammal miért tenném? :)
VálaszTörlésA saját félelmem meg valószínűleg szocializációs félelem. Olyan kultúrában nőttem fel, ahol a halál ellen tiltakozunk, nem értjük, nem tudjuk elfogadni. Egy keleti kultúrában sokkal szebben állnak ehhez, számukra természetes, hogy meghalunk. Dolgozom ezen, de hát nem könnyű. :)
A sötétség, vagy a köd pedig olyan dolog, amiben ugyanaz a semmi van, ami világosban, vagy napsütésben lenne, csak nem látjuk. Legtöbbünknek nincsenek halálos ellenségei, akik csak arra várnának, hogy egy ködlepte sötét éjszakán elmetéljék a nyakunkat, így nincs különösebb okunk arra, hogy féljünk. :) De azért érdekelne, hogy te mitől félsz, vagy általában az emberek mitől félnek.
Fú, hát a listám hosszú. De nem véletlenül írtam, amit írtam, többek között én speciel félek szembenézni önmagammal és megtapasztalni a gyengeségeimet.
TörlésFélek a viharban, a vihartól. Félek mindenfajta állattól, főleg a kutyáktól.
Állandó FMO-m van, pedig nincs összejárós baráti köröm, szóval nem tudom miből maradhatnék ki.
Félek az emberek elveszítésétől, de valahogy 3-4 évente cserélődik az a néhány nemcsaládtag körülöttem.
És amitől nem félek, de sok ismerősöm igen: mások véleménye, a halál, hogy megbántok valakit a nemleges válasszal, kelt tésztás ételek készítése.
Most ennyi jutott eszembe.
Köszönöm, hogy leírtad! :)
TörlésA gyengeségeink is a mieink, remélem egy napon sikerül elfogadni, szeretni magad olyannak, amilyen vagy. :)
Mi nagyon különbözőek vagyunk, én imádom a vihart és nincs olyan állat, amitől félnék. A kullancsoktól mondjuk undorodom, ezt vállalom, de hát ők nem az a tipikusan simogatnivaló fajta állatok. :D
Mondjuk mások véleménye és a saját halálom, illetve a kelt tésztás dolog nálam sem játszik sokat, de nagyon érdekes, hogy tényleg, mi mindentől lehet félni...
Igen, a fèlelem meg tud kötözni èleteket 🤨, èn tudatosan eldöntöttem, hogy nem adom magam! Mivel 10 èves koromban meghalt èdesapám, korán rájöttem, hogy semmi\senki sem biztos körülöttem (=fèlelemre ad okot, hogy ma vannak "csodáid" holnap nincs). Ezzel a fèlelemmel mèg van, hogy ma is le kell számoljak, hát ilyenkor megteszem 💪😁!
VálaszTörlésEzektől a félelmektől lesz élet-igenlő az ember. Ettől értékeljük az itt és most-ot, a pillanatot, ami szép, mert nem tudjuk, meddig tart.
TörlésSajnálom, hogy apa nélkül nőttél fel. <3
Huuu, a szarvas! Nagyon szép lehetett.
VálaszTörlésAz egyedülléttől nem félek. Van, amitől igen.
Ó, igen, az egyedüllét nálad szinte vágy, az utóbbi strapás hetek fényében. :(
Törlés<3